DEVIÁNSOK

RENDBONTÓK, TÖRVÉNYSZEGŐK, TÁRSADALMON KÍVÜLIEK

SZENTI TIBOR

Bevezető

A néprajzkutatók között közismert, hogy a települések, vagy az életmódvizsgálatra alkalmas nagyobb közösségek tagjai között mindenkinek megvan a maga helye! A társadalmi hierarchiát részben követő, de részleteiben ettől eltérő beosztás, rangsorolás érvényesül. Az eltérés abból adódhat, hogy bár valaki tudása vagy végzettsége szerint a közösség vezetői között foglalhatna helyet, de az életmódja, magatartása, erkölcsi megítélése miatt hátrább szorul, esetleg az utolsók közé kerül. Közülük nem egyet koronként még üldöztek is, súlyosabb esetben a közösségből való végleges eltávolításra, lakóhelyéről történő kiutasításra, vagy különböző fenyítések elszenvedésére ítéltek. Gondoljunk például egy bábára, akit a XVII-XVIII. században boszorkánysággal vádoltak.

Már ez a példa is mutatja, hogy a deviáns magatartási formák összefolynak, és ezeket legtöbbször csak mesterségesen, kényszerűségből lehet különválasztani, hiszen valakiben a fanatizmus olyan erős lehet, hogy ölni is képes, a gyilkos, a betyár pedig lehet szegény vagy éppen alkoholista. A XIX. század végi vásárhelyi méregkeverők egyszerre voltak gyilkosok, biztosítási csalók, szélhámosok és kuruzslók stb.

Csakhogy nélkülük nem teljes a közösség és nem egész a vizsgált társadalmi egység életmódjának bemutatása! Azt is látnunk kell, hogyan dagad, hömpölyög ez a népességi ár, és sodorja magával a legkülönbözőbb, nem deviánsoknak ítélt rétegeket. Kiderül, hogy végül már senki sem hiányzik belőle. Legjobban érzékelhető ez a betyárokról vagy a kurvákról szóló fejezetben. Ahogy a betyárvilágban a passzushamisító, a gyilkost asylumban (egyházi menedékhelyen) bújtató kanonok, a koncért összejátszó városi tisztviselő is bűnrészessé válik, a kéjhölgyeket titokban látogató tisztes polgár, vagy a kerítést végző nő sem rosszabb a szemforgató, őket elítélő embereknél.

Miként a kisgyerekek csoportjában mindig akad legalább egy, aki elrontja a többiek játékát, a felnőttek között még gyakoribbak azok a személyek, akik megkeserítik mások életét, vagy nem hajlandók vállalni a közösség együttélésének néhány normáját. Ők mind rendbontók, törvényszegők, társadalmonkívüliek, egy szóval, sommásan ítélve: deviánsok!

Néprajzon belül foglalkozunk külön-külön a boszorkányokkal, a betyárokkal, tanulmányok születtek a bábákról, de hány kötetet ismerünk például a kurvákról vagy kurafikról? A szerelmi élet tárgyalásánál megemlítjük őket, vagy Kiss Lajos a vásárhelyi szegény emberek életének bemutatásánál a "könnyen élők" közé sorolva ír a szabad szömélyök-ről, de lapozzuk csak föl bármelyik helységünknek a XX. sz. második felében megjelent, nem egyszer több kötetes, vaskos és korszerűnek mondott történeti-néprajzi monográfiáját, hány foglalkozik az emberi különcségekkel?

Ezekben a kötetekben pl. kiváló táblázatok, kimutatások szolgálnak az állatállomány, a legelőterület, vagy az iparosok számszerű kimutatására, ugyanakkor egyetlen sor említés sincs arról: mennyi kocsmája volt, hány nyilvános háza, és bennük hány lány tevékenykedett? Még mindig egyfajta álszeméremből, a tények elkendőzése miatt sokan nem merik vállalni e föltárást, nehogy akár a kutatónak, akár a helységnek, vagy annak a közösségnek, amelyiket leírtak, rossz hírét keltsék. Így azután az életmód bemutatása csonka marad, szándékosan amputált, és csak az értékek összegyűjtésére törekszik. Ahogy a napot sem lehet tenyérrel eltakarni, és miként nincs oly titok, amely egyszer napvilágot ne látna, anélkül, hogy ez Hódmezővásárhely társadalmi értékeit csorbítaná, tanulságul és a következő néprajzos nemzedékeknek kutatási lehetőséget mutatva, e helység társadalmi árnyoldalát is láttatni kívánjuk. Munkánkhoz a társtudományokat használtuk föl, mindenekelőtt a helytörténetet, folklórt, szociográfiát és demográfiai, statisztikai adatokat.

Kuruzslók, bábák és boszorkányok

Emberré válásunkkal párhuzamosan végigköveti történelmünket a testi-lelki szenvedés. Ahogy az állatok igyekeznek magukon segíteni: különböző növényeket legelnek, sebeiket nyalogatják, hányást provokálnak, más állatokkal élősködőket szedegettetnek magukról stb., a kellően fejlett személyiségű ember is mindent megtesz azért, hogy egészségét megőrizze, ill. helyreállítsa. Fájdalmai enyhítésére viszont még az együgyű ember is rákényszerül.

Amíg kellő orvosi tapasztalatok nem voltak, és a gyógyítás megfelelő képzése nem indult el, illetve kevés volt a szakképzett egészségügyi szakember, virágzott az empirikus (tapasztalati) módon történő kúrálás, vagyis a kuruzslás. Ez a mesterség sohasem hal ki. Még a XX. század végén is, amikor korszerű diagnosztikus (kórképmegállapító) és terápiás (gyógyító) lehetőségeink messze a kuruzslás szintje fölött fejlődnek, az emberi hiszékenységet, tudatlanságot kihasználva, jelentős tömegeket szédít, és valamilyen jogcímen, kellő szakértelem nélkül, divatos néven összefoglalva: temészetgyógyászkodnak. Fokozottan így történt ez az előző évszázadokban. Azt viszont föltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy korunkban az orvosilag elismert, tanult természetgyógyászat nem kuruzslás. Egyébként Kuruzslónak, a szó negatív jelentésárnyalatával, csak a városi szóhasználat nevezi ezeket a gyógyító személyeket.[1] A nép tudó, tudós, javas, látó vagy néző embereknek, asszonyoknak nevezte őket.

Történelmünkben, a gyógyító szokásaink tanulmányozásában, az ősmagyarokig tudunk visszanyúlni. Grynaeus Tamás írta: Kik voltak, kik lehettek a honfoglalás és Árpád-kori magyarság gyógyítói? Diószegi Vilmos munkássága és a nyomában fellendült kutatások idején magától értetődőnek tűnt a válasz: a sámánok[...]

A rokon népek hagyományai szerint a sámánok potenciálisan kettős: gyógyító és rontó hatalommal rendelkeznek[...] Ezen adatok, és e kettősség fontos közösségi szabályzó szerepének ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a gyógyítóknak a honfoglalóknál is meglehetett e kettős jellegük.[2]

A sámánoknak csak ez e két tulajdonságuk lehetett? P. Vitebsky erre így felel: A sámánok egyszerre orvosok, papok, szociális gondozók és misztikusok.[3] N. Drury így toldja meg: a sámán [...]lehet egyfajta pszichikus nyomozó[...][4] Mindehhez tegyük hozzá: a sámánok önmegvalósítók, akiknek a csoportjukkal, társadalmukkal szorosan együtt van hatalmuk, energiájuk és terük az emberi test-lélek együttese fölött.

A Hoppál MihályTörő László szerzőpáros írta: A magyarok honfoglalás előtti gyógyító tevékenysége a samanizmussal, a gyógyító néző, látó alakjával kapcsolatos.[5] Diószegi Vilmos kutatása szerint, [...]az ural-altáji népek samanizmusának világképe közel állt a honfoglaló magyarok hitvilágához. A sámán (vagy sámánnő) a szibériai népek körében a törzs varázslója (bizonyos értelemben papja, spirituális vezetője) és orvosa volt egy személyben. Az ő feladata volt a betegek gyógyítása a betegségek, mint gonosz szellemek behatoltak a beteg testébe. A sámán speciális szertartás, a révülés keretében végezte a betegség-szellemének kiűzését a beteg testből.[6]

Hoppál Mihály írta a samanizmus eredetéről: A samanizmus kialakulását egyes kutatók[...] több tízezer évvel ezelőttre teszik, a korai sziklarajzok talányos jelenetei alapján.[7] Vizsgáljuk meg a sámán személyiségét, feladatkörét bővebben. Samanizmusnak nevezzük a Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki jelképesen közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Egyes meghatározások szerint az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzője, hogy tudatosan elő tudja idézni az eksztázist az elragadtatást , amelynek során megváltozott tudatállapotba kerül; röviden: a sámán mestere az eksztázis technikájának. [...]a lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni. A sámán mindig valamilyen válsághelyzet megoldására vállalkozik, magára véve a vele járó szenvedést is[...][8] A továbbiakban megtudjuk még, hogy A segítő szellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, mivel a segítőszellem kíséri a sámánt túlvilági útján.[9]

A sámánnak tehát volt egy köznapi rituális (vagy félig rituális) feladata, szerepköre is. Ez különösen a gyógyító funkcióban fejeződött ki, hiszen a betegség bármikor jelentkezhetett és a kis közösség (a család vagy a nemzetség) tagjai közötti munkamegosztás mindennapi egyensúlyát veszélyeztette. A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, melyet el kell távolítani: leggyakrabban kiszívással. Mélyen emberi modellje ez a gyógyításnak a szimbolikus cselekedetnek igen erős lélektani hatása van, a beteg úgy érzi, hogy szenvedéseit átvállalja, magára veszi valaki más.[10]

Nem minden kutató hisz a sámán mágikus gyógyerejében, betegmentő tudásában. P. Vitebsky a sámán megkérdőjelezett gyógyító tudományára vonatkozóan ezt írta: Akárhogy is ítélik meg a kívülállók a sámán mentális állapotát, a sámánista társadalmak egységet látnak e között és a beteg, valamint a társadalom állapota között[...] Az a kérdés, hogy: Valóban gyógyít-e a sámán?, csak kisebb része annak a kérdéskörnek, hogy: Van-e valami valóságos az egészben? Mindkét esetben a válasznak el kell szakadnia a szűken értelmezett kísérleti tudományos értékeléstől, s az embereknek a természeti valóságértékelését kell szem előtt tartania.[11]

Hoppál Mihály írta: Ám mindezeken kívül a sámán rendelkezik még egy további küldetéssel. Arra a szerepre gondolunk, amelyről igen gyakran el szoktak felejtkezni[...]: a sámán lélekvezető is. Leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét ezzel mintegy helyreállítja test és lélek egészségét[...][12]

P. Vitebsky érzékelteti, hogy a sámán maga a gyógyszer, ahogy a nyugati modern társadalmakban az orvos az, hiszen a kapcsolatteremtéshez egyiknél is, másiknál is rítus szükséges. Placebó (hatóanyag nélküli csaliszer) lehet a gyógyszer is, amit ad, csak a beteg higgyen benne. A rítus segít, mivel szükségleteket és érzelmeket fejez ki, s a megváltozott érzékelés segítségével megváltoztatja a beteg egészségi állapotát.[13]

A sámán gyógyításában óriási szerepe volt a párbeszédnek, ahogy ezt a mai orvos-betegkapcsolatban is érzékeljük. Mentális (lelki) téren nagy szerepe van a párbeszédnek, például a halállal kapcsolatos feszültség feloldásában, a halálélmény feldolgozásának elősegítésében.[14]

A XX. századi, európai kultúrán nevelkedett ember számára a sámán kapcsolatának megértése nem könnyű. Ezért P. Vitebsky gondolatát idézve el kell mondanunk, hogy A sámánt és betegét gyakran szorosabb kapocs fűzi egymáshoz, mint az orvost és betegét. A jungi analitikus [elemző, részletező] szemlélet, amely a sámánt sérült gyógyító-nak látja, összekapcsolja a sámán sebezhetőségét és erejét. Nincs ebben ellentmondás, mivel az erő a sebezhetőségen alapul. A tipikus orvosi modellben az orvos sebezhetetlen, minden képességgel megáldott figura, míg a beteg passzív, védtelen valaki. A jungi modellben mind az analitikus [lelki terápiát végző személy], mind a beteg sérült és rendelkezik a gyógyítás erejével. Az analitikus kivetíti sérültségélményét a betegre, hogy érzelmileg megismerje a beteget, míg a beteg kezdetben nem ismeri fel öngyógyító képességeit, hanem az analitikusra vetíti, s csak később lesz képes ismét átvenni. Ez az elmélet nagyon hasonló a sámángyógyításhoz.[15] (1. ábra: Urjanhaj /tuva/ rénszarvaspásztor sámán Északnyugat-Mongóliában, 1990-ben. Kunkovács László felvétele.)

Az ősi samanizmus, a természettudományok kellő ismerete nélkül, egy fajta primitív vallásosság bölcsője. Ebből születhetett a szekták által fölkínált üdvözülési lehetőségek sokasága, a naiv transzcendencia, amely még a XX. század végén is egyes csoportokat arra ösztönöz, hogy imádkozzék az Armageddón[16], a végítélet és a világ pusztulásának elkerülése érdekében, vagy éppen UFO-kat kémleljen. Pedig mindig csak azt éljük át akár álmainkban, akár droghasználattal , ami bennünk van; amely élményeket agysejtjeink korábban elraktároztak, és ez akaratunkon kívüli, eddig ismeretlen biokémiai, biofizikai, pszichikus folyamatok hatására kaleidoszkópszerűn összekeveredve, fölvillantva, fantasztikus élményeket, fantáziálást kínál.

A sámán tehát lelkileg, drogok előzetes alkalmazásával, önmagát révületbe, különleges lelki, fizikai, idegállapotba hozza, amelynek hatására a valóságtól eltérő látomásai, hallomásai vannak. Szuggesztív ereje fokozódik, mellyel a betegét hatékonyabban tudja befolyásolni.[17] Népünk, a rokon népek, és általában a törzsi kultúrák esetében, a kábítószer fogyasztása szintén régi eredetű. Azt sem lehet tudni, hogy ebben a tevékenységben meddig terjed a gyógyítás, és hol kezdődik a mérgezés. Grynaeus Tamást idézzük: Toluj herceg önként megitta a táltosok készítette varázsló vizet, majd a leírás szerint részegséghez hasonló állapotba jutott és meghalt.[18] Kóczián Géza tanulmányában írta, hogy a Solanaceae-fajokat, a Nadragulyát (Atropa belladona L.), a Datura stramonium L. és a Hyoscyamus niger L. vagy beléndeket, ill a maszlaglevelet Erdély egyes vidékein máig is gyakran felhasználják.[19] (Pl. az Atropa belladonnát pálinkába keverik, és már viszonylag kis mennyiségtől akár egy-két napig éber, izgalmi állapotba kerülhetnek tőle.)

N. Drury viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a sámánok által használt füveket ne nevezzük drognak. [...]egy újságíró a pejotot [Lophophora williamsii = mexikói (azték) kaktusz] drognak nevezte egy huichol sámán előtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: Az aszpirin drog, a pejot szent.[20]

Ezek után miként értékelhetjük a sámánok által használt, főleg hallucinogén, azaz a nem létező hangokat kiváltó növényeket? (Bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a hallucinogének hatását a szerző is jóval tágabb értelemben ismertette.) Semmiként sem a mi Európa-centrikus szemléletünkkel mérjünk! Vizsgáljuk meg a kérdést a sámánok szemszögéből.

[...]a samanizmusban használt hallucinogén növények fogalma némi pontosításra szorul. Míg a meghatározás természetéből adódóan az ilyen növények toxikusak [mérgezőek] amennyiben ezen olyasmit értünk, ami határozott biodinamikus [az élet működőképességét fokozó] hatást gyakorol a testre , ez még nem jelenti azt, hogy egyben mérgezőek is, bár néhányuk (például a Datura vagy Sophora secundiflora) bizonyos dózisban [adagban] már az. Amennyire tudjuk, a samanizmusban alkalmazott hallucinogén növények egyike sem okoz függőséget. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy ezek a növények nemcsak a kedélyállapotot módosítják, hanem drámaian és nemegyszer gyökeresen megváltoztatják az érzékelést is. A színek felerősödnek, szellemek jelenhetnek meg, a szent növény istennek tetszhet az őt szertartásosan segítségül hívó sámán előtt, s talán kozmikus híd vagy füstcsatorna tűnik fel a sámán látomásában, lehetővé téve számára, hogy az égbe emelkedjék. Bárhogy nézzük is, a szent növény egy olyan tartományba vezet, amely egyszerre félelmetes és csodálatos, és ezt a vállalkozást nem veszik félvállról. Tehát ebben a vonatkozásban a hallucinogén növények rituális [szertartásos] használata nem rekreációs [felfrissítő] hanem transzformatív [átalakító] célzatú a személy azért fog a látomáskeresésbe, hogy tanuljon vagy lásson, nem pedig azért, hogy álomvilágba meneküljön.[21]

A sámánok egy része viszont nem használ ajzószert, hiszen a sámán belső, lelki tulajdonságai közé kell, hogy tartozzon a révület keltése. A [...]sámán mindig segédjeivel jelenik meg, és a szeánsz a segítőszellemek hívásával, ének és dobszó hangjaira indul. A sátorban csak a tűz világít, majd az egyre elragadtatottabb dobolás és tánc hipnózishoz hasonló, megváltozott tudatállapotba juttatják a sámánt. A magyar nyelv révület-nek nevezi ezt az állapotot. Az újabb kutatások kimutatták, hogy kísérleti úton és mozgásban is előidézhető egy ún. aktív éber hipnotikus állapot, amelyben a víziók igen erős élményt adnak.[22]

A hagyományos samanizmus egyes eurázsiai vidékeken, közösségekben máig fennmaradt. A modern sámán személyiségét vizsgálva, [...]ne gondoljunk a fehér ruhás, fehér lovon ülő arisztokrata papi sámánokra; hanem egy nagyon is köznapi alakot, szegény embereket képzeljünk magunk elé, akik egyéb kenyérkereső munkájuk mellett gyógyítással is foglalkoznak.[23]

Gyűjtőutaink során idős gazdáktól több olyan adomát hallottunk, hogy Hódmezővásárhely határában még a XIX. század végén, a XX. elején is akadt egy-egy sámán, aki gyógyított és jósolt. Történetek keringtek arról, hogy állítólag Mártélyon és Kishomokon élt ilyen ember, az utóbbi helyen még fehérló-áldozatot is mutatott be. Ezeket a többszörös áttéttel, szájról-szájra terjedő legendákat azonban még a folklór szintjén sem sikerült lejegyeznünk és pontosítanunk.

A szibériai rokon-, ill. eurázsiai népeknél már korábban sem csak a sámán gyógyított. P. Vitebsky írta: A közösségben nem a sámánok az egyedüli gyógyítók. Gyógynövények tudoraival, bábákkal, csontkovácsokkal párhuzamosan tevékenykednek.[24] A magyaroknál is hasonló volt a helyzet.

A feudalizmus utolsó évszázadában a vezető réteg általában már fölismerte, és tilalmazta is ezt a fajta tevékenységet, mind hiába. 1838-ban Vásárhelyen ezt hirdették: Felsöbbeni parancsolat következésébe köz hírré tétetik hogy akí a városban fel s alá járkáló szem avagy fog, avagy akarmelly kuruzslokat vesz észre azeránt azonnal a Városházánál jelentést tegyenek.[25]

A kuruzsláshoz két jól érzékelhető magatartásforma tapad. Az egyik a folklór szempontjából fontos mágia, varázslás, hiszékenység keltése, amely a csodatételtől a megrontásig igen színes képet vázoltat elénk, a másik pedig a nyereségvágyból vagy bosszúból történő bűnözés. Mindkét típusra említünk egy-egy példát.

1758-ban jegyezték be azt a pört, amelyből itt részletet idézünk. Nagy Jánosné 32 éves vásárhelyi asszony állt a Károlyiak úriszéke előtt. Mezei Erzsébet tanút kérdezték: Nagy Jánosnak elromlása felöl mit hallott vagy tapasztalt a Tanú, hogy eö tölle Feleségenek Gyermekei nincsenek?

A Tanú maga szájábúl hallotta Nagy Jánosnénak Tatár Katának, hogy még leány korába vólt egy Szeretöje a Vásárhelyi Vörös László Béresse de a Nevét nem tudgya, es hogy azt mondotta vólna az Béres neki, hogy, Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /: értvén mostani Férjét :/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha Sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította: hogy vegyen egy uj Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a kutat, az után csuklya bé, és vesse akutba, Soha nem közösködhetik vélle az Ura[...][26]

1794-ben zajlott büntetőpörből idézünk. A vádlott: özvegy Nagy Istvánné 57 éves vásárhelyi lakos. Kérdezik tőle:

Miért vagy fogva?

Azért fogadtattam meg, hogy itt Vásár helyen lakos Vetro Antal gazdának fiát gyógyitottam.

Tudtad te azt, hogy az gyógyitás meg vagyon tíltva néked, és már ezér bűntettettél is Szegh váron, még sem hagytál fel vele, ezt pedig mint a Főlsőség, mint pedig a T[ekin]t[e]tes N[eme]s Vármegye rendelési ellen tetted, és te még is a rendeléseket meg szegni bátorkodtál, vald meg, mi vitt e bátorságra

Engemet e mostani Szűk űdő vitt a gyógyitásra, noha ámbátor tudtam is a Főlsőség rendeléseit, és meg is bűntettem érette, de az szűkség reá hajtott, gondolván hogy meg fogom gyógyitani a gyermeket, és igy majd egy Kevés búzát fáradságomért ád Vetro Antal gazda.

Hallod e mivel gyógyitottad, s fűstőlted, holott egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belső részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szőrnyű meg fűstőlésed által Kelletett Ki múlni

A lábán lévő Sebetskére melly Ki volt fakadva, tettem fekete nadárnak [nadály = Symphytum officinale L.] a győkerét, és főrőztőttem apró bojtor ványbúl [Arctium lappa L.] főzőtt főrdőben regvel, délben, és estve mindenkor a főrdés után Czinóbriummal [cinóber = HgS = cinnabarit] meg fűstőltem. Ezen Orvoslásom folytatása Két napig tartott, és nap Kőzben a száját gyakran mosogattam.[27] A 16 éves serdülő a gyógyítást két hétig bírta, mire kiszenvedett a mérgezéstől.

A kuruzslásnak volt egy igen érdekes típusa is, az a fajta bűbájosság, amikor bizonyos füvek alkalmazásával kincsek felderítését végezték el. A térségünkből, a vásárhelyi Pusztára amely máig a gyógynövények gazdag termőhelye, Székkutason üzem épült rá[28] 1744-ben települt szomszédos Orosháza jegyzőkönyvében találtunk idevonatkozó bejegyzést:

[...]több adófizetők valamely fűben olly boszorkányos eröt helyeztettnek, hogy az által akár melly zárok s Lakatok azonnal fel nyitattnak, minek utánna az illyes fűnek s kintseknek keresése fejében már több adó fizetök sok ezer forintokat el költvén, tönké lettenek[...]

E Megyében tanáltattván többen ollyanok, kik ezen K. [König = királyi] és K. [Kaiser = császári] Intimatumban [bizalmas, titkos] érdeklett Kintsekröl álmodozván bizonyos vas fünek [Verbena officinalis L.], babonás ereje által ahoz jutni tőrekednek[...][29]

Grynaeus Tamás így jellemezte a füves asszonyokat: [...]a népi gyógyítók egyik specialistája, aki gyógynövényeket is gyűjt, árusít. Nemegyszer pákász vagy más gyűjtögető foglalkozást űző egyén. Első írott említése 1561-ből való[...][30]

Kiss Lajos ezt írta a vásárhelyi kuruzslókról: Úgy mondják, hogy szegény asszonyokból lettek a gyógyítós asszonyok, akik pénzszerzésből, tehát a megélhetésért gyógyítottak. Általában korosabb asszonyokból lettek, akik tapasztalattal rendelkeztek, de fiatalokból is, akik anyjuktól, ismerőstől örökölték a tudományt[...] Volt aki az életből figyelte meg a gyógyítást. Egy valaki volt az elindítója, aztán később sokaktól hallotta, látta, megfigyelte betegeken, végre maga is gyógyított. Sok megfigyelés és nagy idők gyakorlata hozta létre ismeretüket, tudásukat. Hogy sokszor nem járt eredménnyel eljárásuk, vagy éppen bajt okozott, az inkább alapismeretek hiányában a betegség fel nem ismerésén múlott és ezért fordult károsra[...]

Természetes, józan gondolkodásuk és egyszerű megfigyeléseik mellett is valami csodálatos, misztikus légkör, homályosság vette körül a gyógyítós asszonyokat. Suttogó beszédjükben, csendes viselkedésükben is volt ősi, mágikus hatású, titokzatos[...] Úgy érezte az ember, mintha felső hatalmakkal, erőkkel, szellemekkel, ördögökkel, boszorkányokkal cimborálnának, hatalmuk alatt állanának, azoktól kapnák képességüket a másokra való hatásra, gyógyításra[...][31] (Lásd: 2. ábra. Plohn József: Füvesasszony. Először Grynaeus T. közölte: MNL. 1979. 2: 247.)

A népi gyógyászat növényhasználata eredetét tekintve többféle lehet: 1. mágikus eredetű, 2. megfigyelés, tapasztalat, 3. átvétel: a/ környező népektől és b/ a hivatásos orvosi gyakorlatból.

A kérdés azonban sokkal összetettebb. A mágikus eredetű növényhasználat esetében pl. lehet samanisztikus jellegű, vagy az antik rítusokkal kapcsolatos, vagy lehet keresztény hagyomány, melyek maradványai mind a mai napig fellelhetők a népi gyógyászatban. Másrészt a különböző eredetű tudásanyag erőteljesen összefonódott, összekeveredett. Pl, a hivatásos orvosi gyakorlatba igen sok népi megfigyelés került be, melyeket a népi gyógyászat később ismét átvett.[32]

A hiszékeny földmívelő nép [...]Inkább bizza beteg családtagjait javasasszonyokra, mint a doktorokra, mert ebben csak urat, embert lát, mig amabban valami künönös, felsőbb lényt[...] fogalmazott a Vásárhely és Vidéke 1909-ben.[33]

Öl a babona hirdette egy újságcikk alcíme 1913-ban. Megtudtuk, hogy Tóth Sándor Szoboszlai-utcai 27. szám alatti 28 éves munkásember lábán egy rosszindulatu támadás keletkezett. Nem ment orvoshoz, maga kezelte a sebet, mely nem akart gyógyulni. Valakitől hallotta, hogy friss dudvával kell kezelni, attól meggyógyul. Igy is tett és ez okozta halálát. A dudva piszkos fertőzött leve vérmérgezést okozott[...]

Tóth Sándor szombaton reggel rettenetes kinok között meghalt.[34]

A XX. században fennmaradt írásos vásárhelyi források szerint a kuruzslás és varázslás már zömében hiszékeny emberek nyerészkedésből történő becsapása volt, amelyeket közönséges, ámde rafinált csalók követtek el. Ismeretes annak a vásárhelyi czigányasszonynak a története, aki sok, sok czifra mesével bedcsapott egy öreg embert és minden pénzét kicsalta azzal a csalfasággal, hogy ő az Isten postása és pénzt fog neki szállitani szekérrel. Farkas Jánosné ezért a tettéért két évi börtönbüntetést kapott.[35]

Még 1901 őszén történt egy hasonló eset. Matyi Mihályné Kolompár Rozál és Bánfi Jánosné Lakatos Erzsébet vásárhelyi cigányasszonyok átkeltek a Tiszán és elmentek Kistelekre Dancsók Györgynéhez. Matyiné ezt súgta Dancsóné fülébe:

- Maguk nem is tudják, hogy mennyi kincs van elásva a kamrájukban[...] az ördög örzi, akit csak az elesancziás szent atya tud onnan elkergetni. De annak több pénz, meg ajándék kell. Azután meg a szellemet halotti tórral kell visszaidézni a földbe[...] Közben pedig, nehogy kételkedjenek benne, összebeszélt Bánfi Jánosnéval, aki szellemnek öltözve, egy napon megjelent a Dancsókné kamarájában s mint Krisztus postása, biztosította a reszkető asszonyt a felsőbb hatalmak jóindulatáról[...]

Matyiné ismét átment Kistelekre s a kincset rejtő kamarába vonulva, ásni kezdett. Pár perc mulva két ezüstpénzt tartva a markába, eljött s megmutatta Dancsóknénak[...]

[...]becsapták őket a ravasz czigányasszonyok, több mint 1300 korona értékű pénzt és holmit zsarolva ki tőlük.[36]

Az első világháborút követően Karasz Lajosné férje orosz fogságba került. 11000 koronányi értéket adott egy cigányasszonynak, aki azt ígérte, hogy hazavarázsolja férjét a fogságból.[37]

Bálint Sándor a vásárhelyi Puszta hiedelemvilágát tanulmányozta. Többek között így fogalmazott: Amikor még az állatorvosoknak hírük sem volt, akkor hol gyakorlatban kipróbált házi orvossággal, hol pedig bűbájolással gyógyítottak. A jószágot eszerint rontás érte, a gonosz ember praktikáját hasonlóképpen bűbájos tudománnyal orvosolták[...]

A kutyaharapást itt is szőrével orvosolják. Emlegetik veszött Tóth Samu nevét, aki a kutyákat meg tudta veszejteni, a veszett embert pedig gyógyítani. Mint mondják, napkelte előtt, amerre ásított, arra olyan szőrű kutya veszett meg, amilyent ő akart: tarka, fekete. Nagyhatalom volt. Tóth Samu nem kért semmit sem, de a gyógyításért mindig kapott valamit[...][38]

A Bálint Sándor által összegyűjtött kuruzslások közül néhányat idézünk: Húshagyó kedden levágott és még vérző fekete tyúkkal kell az aprójószág udvarát körülszaladgálni, hogy a vészt távol tartsák[...]

Karácsony böjtjétől szilveszterig nem szabad ruhát kiteríteni, mert vagy a családból hal meg valaki, vagy a jószág pusztul[...]

Ásításkor keresztet kell a szánkra vetni, nehogy a tág nyíláson belénk bújjon a résen álló gonosz[...][39]

A megrontás itt is divatos volt. A hatablaki dűlőben Olasz Mihályné tehene nem tejelt rendesen, elapadt. Gyanakodtak egy asszonyra, hogy az rontotta meg. Hozzájuk járt tejért. A pusztaföldvári tudóst kommendálták neki. Olasz Ernő apja, Olasz István kocsival el is ment érte. A tudósember azt mondta, hogy akár a fal mellől, akár a dudva széléből kerítsenek egy varangyos békát. Ezt kétfelé hasította és a disznóvályúba tette. Most a tehenet megfejte, neki már sikerült. Majd a tejet ráöntötte a békára, ahol forrni kezdett, gőzölgött és sustorgott. Egy nyírfasöprűvel addig verte a tejet, amíg volt belőle a vályúban. Most hirtelen megjelent a tejhordó asszony. A házbeliek nem szóltak hozzá, csak a tudósember: Ha te tudsz, én még többet tudok! A tehén így rendbe jött[...]

A bűbájos alakjában, akinek tudománya van a rontáshoz, de az orvosláshoz is, voltaképpen ősi táltos-képzetek villannak meg. Így a pusztaiak hiedelme szerint is megvív a szelleminek képzelt rontó betegséggel.

Imre Pál, Fehértó-parti gazda felesége beteg lett. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Azt tanácsolta neki, hogy a sámsoni javasasszony majd megorvosolja. Az apa, Imre Péter kocsin el is ment érte. Amikor a tanyabejárón befordult, a lovak alig bírtak húzni, noszogatni kellett őket. Tűz lángolt föl többször is előttük, kegyetlenül megizzadtak. Amikor mégis beértek, a leszállt tudósasszonyt valaki úgy pofon ütötte, hogy csak úgy csattant. Látni senkit sem láttak. A tudósasszony mégis legyőzte a beteg megrontóját, akivel viaskodnia kellett.[40]

A rostaforgatás tudományában, ha több kutató által vitatható módon is, de mások elismerésével, így Hoppál Mihállyal együtt, magunk is azt valljuk, hogy a sámándob és a rosta, különösen a Vásárhelyen elterjedt, tarhonyanagyját kiszitáló bőrszita rokonságban van egymással. Mindkettő alakja, elkészítése igen hasonló. Mindkettőn végeznek dobolást, használatuk közben gyakran mormognak, dalt dünnyögnek; és mindkettő a gyógyításkor is használatos. [...]a szita (ill. egyes helyeken az azonos felépítésű rosta) lett a mágikus jósló-cselekvések eszköze pl. rostafordítással próbálták megtudni, hogy ki okozta a betegséget, de vannak adatok a rostával való kuruzslásra is a gyógyító asszony késsel vagy fakanállal verte a rostát a beteg felett.[41] (3. kép. Vásárhelyi bőrsziták.)

A kuruzslás, népi orvoslás, megrontás igazi mesterei minden közösségben a bábák voltak. Kik ők, kikből lettek a jó bábák? A nép kiváló megfigyelő. Egyik dalában, amelyet K. Kardos Antal gimnáziumi praeceptor [tanárjelölt] jegyzett le Vásárhelyen, így fogalmazott:

A Gólya rut nagy a lába

Mind kurvából lessz a bába[...]

Ha ez a summás ítélet teljesen nem is állja meg a helyét, sokat nem vitatkozhatunk vele, különösen nem a szakképzetlen bábák esetében. A bábaasszony a régiek hiedelmei szerint gyógyítani és rontani egyaránt tudott, őt hívták a halálos beteghez, és ő segített a szülésnél. Gyakran másfajta (és nem csak női) betegségek orvoslásával is foglalkozott. Gyógyító tudásuk a népi gyógyítás helyi hagyomány-anyagán alapult, a gyógyfüvek és gyógyító hatású ásványi anyagok használatán, de mint a boszorkányperek bizonyítják, jól ismerték a babonákat is.[42]

Kezdetben parasztbábák működtek, akik hasonszőrű elődeiktől tanultak, csupán empirikus [tapasztalati úton szerzett] tudásuk volt. Rengeteg kárt okoztak. Ennek felismerése után a bábaképzés elindult, és már a XVIII. század utolsó harmadában minden nagyobb településen akadt belőlük. Vásárhely szinte kiváltságos helyzetben volt, olyan sok képzett bábával rendelkezett. 1780-ból egy hirdetést idézünk:

T[ekintetes] N[emes] V[árme]gye Doktorja Rigler Ur publ[ikáltatja]: Az hites Bábák ezek: Varga Gyerekné [így!], Korsos Fedné [így!] Farkasné Czombos Kata, Nemet Baba ki, a N[eme]s Vár[me]gye Bábája, Sasné, Galambosné, Berkiné Logerbe, Varga Janosné, Korsosné, Paxine [Paksiné?] Nagy Martonne Logerbe. Masokat ezeken kivül Szülö Asszonyokhóz ne hívjanak. A fizetesuk az első Szülöttül Ket Marjas, többektöl egy egy Marjás.[43]

A károkozásuk miatt rendszeresen ellenőrizték őket. Szeremlei írta: Egyik például leszakította a kisded feje bőrét s azt tűvel és cérnával nagy kínzások közt varrta vissza. Mire a város még egyszer megvizsgáltatta az új bábák tudományát. Később a bábák, mesterségük kitanulása végett, a megyei orvoshoz eljárni köteleztettek.[44]

Szeremlei máshol ezt írta a bábákról: A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt működtek, melyek őket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei főorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától.

Voltak rendes és lógó bábák, ez utóbbiak csak a szülőktől kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendően bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az ő számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hívatta fel azokat, kik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelőbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az ekkép előállított paraszt bábák igen buták s a szülő nőnknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet művelnek.[45]

Az 1870-es években a város öt tizedéből egy-egy kiválasztott bábát 50-50 forint segélypénzzel elküldtek bábaképzésre. A tanfolyam után kötelesek voltak a városnak abban a