DEVIÁNSOK

RENDBONTÓK, TÖRVÉNYSZEGŐK, TÁRSADALMON KÍVÜLIEK

SZENTI TIBOR

Bevezető

A néprajzkutatók között közismert, hogy a települések, vagy az életmódvizsgálatra alkalmas nagyobb közösségek tagjai között mindenkinek megvan a maga helye! A társadalmi hierarchiát részben követő, de részleteiben ettől eltérő beosztás, rangsorolás érvényesül. Az eltérés abból adódhat, hogy bár valaki tudása vagy végzettsége szerint a közösség vezetői között foglalhatna helyet, de az életmódja, magatartása, erkölcsi megítélése miatt hátrább szorul, esetleg az utolsók közé kerül. Közülük nem egyet koronként még üldöztek is, súlyosabb esetben a közösségből való végleges eltávolításra, lakóhelyéről történő kiutasításra, vagy különböző fenyítések elszenvedésére ítéltek. Gondoljunk például egy bábára, akit a XVII-XVIII. században boszorkánysággal vádoltak.

Már ez a példa is mutatja, hogy a deviáns magatartási formák összefolynak, és ezeket legtöbbször csak mesterségesen, kényszerűségből lehet különválasztani, hiszen valakiben a fanatizmus olyan erős lehet, hogy ölni is képes, a gyilkos, a betyár pedig lehet szegény vagy éppen alkoholista. A XIX. század végi vásárhelyi méregkeverők egyszerre voltak gyilkosok, biztosítási csalók, szélhámosok és kuruzslók stb.

Csakhogy nélkülük nem teljes a közösség és nem egész a vizsgált társadalmi egység életmódjának bemutatása! Azt is látnunk kell, hogyan dagad, hömpölyög ez a népességi ár, és sodorja magával a legkülönbözőbb, nem deviánsoknak ítélt rétegeket. Kiderül, hogy végül már senki sem hiányzik belőle. Legjobban érzékelhető ez a betyárokról vagy a kurvákról szóló fejezetben. Ahogy a betyárvilágban a passzushamisító, a gyilkost asylumban (egyházi menedékhelyen) bújtató kanonok, a koncért összejátszó városi tisztviselő is bűnrészessé válik, a kéjhölgyeket titokban látogató tisztes polgár, vagy a kerítést végző nő sem rosszabb a szemforgató, őket elítélő embereknél.

Miként a kisgyerekek csoportjában mindig akad legalább egy, aki elrontja a többiek játékát, a felnőttek között még gyakoribbak azok a személyek, akik megkeserítik mások életét, vagy nem hajlandók vállalni a közösség együttélésének néhány normáját. Ők mind rendbontók, törvényszegők, társadalmonkívüliek, egy szóval, sommásan ítélve: deviánsok!

Néprajzon belül foglalkozunk külön-külön a boszorkányokkal, a betyárokkal, tanulmányok születtek a bábákról, de hány kötetet ismerünk például a kurvákról vagy kurafikról? A szerelmi élet tárgyalásánál megemlítjük őket, vagy Kiss Lajos a vásárhelyi szegény emberek életének bemutatásánál a "könnyen élők" közé sorolva ír a szabad szömélyök-ről, de lapozzuk csak föl bármelyik helységünknek a XX. sz. második felében megjelent, nem egyszer több kötetes, vaskos és korszerűnek mondott történeti-néprajzi monográfiáját, hány foglalkozik az emberi különcségekkel?

Ezekben a kötetekben pl. kiváló táblázatok, kimutatások szolgálnak az állatállomány, a legelőterület, vagy az iparosok számszerű kimutatására, ugyanakkor egyetlen sor említés sincs arról: mennyi kocsmája volt, hány nyilvános háza, és bennük hány lány tevékenykedett? Még mindig egyfajta álszeméremből, a tények elkendőzése miatt sokan nem merik vállalni e föltárást, nehogy akár a kutatónak, akár a helységnek, vagy annak a közösségnek, amelyiket leírtak, rossz hírét keltsék. Így azután az életmód bemutatása csonka marad, szándékosan amputált, és csak az értékek összegyűjtésére törekszik. Ahogy a napot sem lehet tenyérrel eltakarni, és miként nincs oly titok, amely egyszer napvilágot ne látna, anélkül, hogy ez Hódmezővásárhely társadalmi értékeit csorbítaná, tanulságul és a következő néprajzos nemzedékeknek kutatási lehetőséget mutatva, e helység társadalmi árnyoldalát is láttatni kívánjuk. Munkánkhoz a társtudományokat használtuk föl, mindenekelőtt a helytörténetet, folklórt, szociográfiát és demográfiai, statisztikai adatokat.

Kuruzslók, bábák és boszorkányok

Emberré válásunkkal párhuzamosan végigköveti történelmünket a testi-lelki szenvedés. Ahogy az állatok igyekeznek magukon segíteni: különböző növényeket legelnek, sebeiket nyalogatják, hányást provokálnak, más állatokkal élősködőket szedegettetnek magukról stb., a kellően fejlett személyiségű ember is mindent megtesz azért, hogy egészségét megőrizze, ill. helyreállítsa. Fájdalmai enyhítésére viszont még az együgyű ember is rákényszerül.

Amíg kellő orvosi tapasztalatok nem voltak, és a gyógyítás megfelelő képzése nem indult el, illetve kevés volt a szakképzett egészségügyi szakember, virágzott az empirikus (tapasztalati) módon történő kúrálás, vagyis a kuruzslás. Ez a mesterség sohasem hal ki. Még a XX. század végén is, amikor korszerű diagnosztikus (kórképmegállapító) és terápiás (gyógyító) lehetőségeink messze a kuruzslás szintje fölött fejlődnek, az emberi hiszékenységet, tudatlanságot kihasználva, jelentős tömegeket szédít, és valamilyen jogcímen, kellő szakértelem nélkül, divatos néven összefoglalva: temészetgyógyászkodnak. Fokozottan így történt ez az előző évszázadokban. Azt viszont föltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy korunkban az orvosilag elismert, tanult természetgyógyászat nem kuruzslás. Egyébként Kuruzslónak, a szó negatív jelentésárnyalatával, csak a városi szóhasználat nevezi ezeket a gyógyító személyeket.[1] A nép tudó, tudós, javas, látó vagy néző embereknek, asszonyoknak nevezte őket.

Történelmünkben, a gyógyító szokásaink tanulmányozásában, az ősmagyarokig tudunk visszanyúlni. Grynaeus Tamás írta: Kik voltak, kik lehettek a honfoglalás és Árpád-kori magyarság gyógyítói? Diószegi Vilmos munkássága és a nyomában fellendült kutatások idején magától értetődőnek tűnt a válasz: a sámánok[...]

A rokon népek hagyományai szerint a sámánok potenciálisan kettős: gyógyító és rontó hatalommal rendelkeznek[...] Ezen adatok, és e kettősség fontos közösségi szabályzó szerepének ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a gyógyítóknak a honfoglalóknál is meglehetett e kettős jellegük.[2]

A sámánoknak csak ez e két tulajdonságuk lehetett? P. Vitebsky erre így felel: A sámánok egyszerre orvosok, papok, szociális gondozók és misztikusok.[3] N. Drury így toldja meg: a sámán [...]lehet egyfajta pszichikus nyomozó[...][4] Mindehhez tegyük hozzá: a sámánok önmegvalósítók, akiknek a csoportjukkal, társadalmukkal szorosan együtt van hatalmuk, energiájuk és terük az emberi test-lélek együttese fölött.

A Hoppál MihályTörő László szerzőpáros írta: A magyarok honfoglalás előtti gyógyító tevékenysége a samanizmussal, a gyógyító néző, látó alakjával kapcsolatos.[5] Diószegi Vilmos kutatása szerint, [...]az ural-altáji népek samanizmusának világképe közel állt a honfoglaló magyarok hitvilágához. A sámán (vagy sámánnő) a szibériai népek körében a törzs varázslója (bizonyos értelemben papja, spirituális vezetője) és orvosa volt egy személyben. Az ő feladata volt a betegek gyógyítása a betegségek, mint gonosz szellemek behatoltak a beteg testébe. A sámán speciális szertartás, a révülés keretében végezte a betegség-szellemének kiűzését a beteg testből.[6]

Hoppál Mihály írta a samanizmus eredetéről: A samanizmus kialakulását egyes kutatók[...] több tízezer évvel ezelőttre teszik, a korai sziklarajzok talányos jelenetei alapján.[7] Vizsgáljuk meg a sámán személyiségét, feladatkörét bővebben. Samanizmusnak nevezzük a Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. E rendszer központi alakja a sámán, aki jelképesen közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Egyes meghatározások szerint az eurázsiai sámán legfontosabb jellemzője, hogy tudatosan elő tudja idézni az eksztázist az elragadtatást , amelynek során megváltozott tudatállapotba kerül; röviden: a sámán mestere az eksztázis technikájának. [...]a lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni. A sámán mindig valamilyen válsághelyzet megoldására vállalkozik, magára véve a vele járó szenvedést is[...][8] A továbbiakban megtudjuk még, hogy A segítő szellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, mivel a segítőszellem kíséri a sámánt túlvilági útján.[9]

A sámánnak tehát volt egy köznapi rituális (vagy félig rituális) feladata, szerepköre is. Ez különösen a gyógyító funkcióban fejeződött ki, hiszen a betegség bármikor jelentkezhetett és a kis közösség (a család vagy a nemzetség) tagjai közötti munkamegosztás mindennapi egyensúlyát veszélyeztette. A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, melyet el kell távolítani: leggyakrabban kiszívással. Mélyen emberi modellje ez a gyógyításnak a szimbolikus cselekedetnek igen erős lélektani hatása van, a beteg úgy érzi, hogy szenvedéseit átvállalja, magára veszi valaki más.[10]

Nem minden kutató hisz a sámán mágikus gyógyerejében, betegmentő tudásában. P. Vitebsky a sámán megkérdőjelezett gyógyító tudományára vonatkozóan ezt írta: Akárhogy is ítélik meg a kívülállók a sámán mentális állapotát, a sámánista társadalmak egységet látnak e között és a beteg, valamint a társadalom állapota között[...] Az a kérdés, hogy: Valóban gyógyít-e a sámán?, csak kisebb része annak a kérdéskörnek, hogy: Van-e valami valóságos az egészben? Mindkét esetben a válasznak el kell szakadnia a szűken értelmezett kísérleti tudományos értékeléstől, s az embereknek a természeti valóságértékelését kell szem előtt tartania.[11]

Hoppál Mihály írta: Ám mindezeken kívül a sámán rendelkezik még egy további küldetéssel. Arra a szerepre gondolunk, amelyről igen gyakran el szoktak felejtkezni[...]: a sámán lélekvezető is. Leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét ezzel mintegy helyreállítja test és lélek egészségét[...][12]

P. Vitebsky érzékelteti, hogy a sámán maga a gyógyszer, ahogy a nyugati modern társadalmakban az orvos az, hiszen a kapcsolatteremtéshez egyiknél is, másiknál is rítus szükséges. Placebó (hatóanyag nélküli csaliszer) lehet a gyógyszer is, amit ad, csak a beteg higgyen benne. A rítus segít, mivel szükségleteket és érzelmeket fejez ki, s a megváltozott érzékelés segítségével megváltoztatja a beteg egészségi állapotát.[13]

A sámán gyógyításában óriási szerepe volt a párbeszédnek, ahogy ezt a mai orvos-betegkapcsolatban is érzékeljük. Mentális (lelki) téren nagy szerepe van a párbeszédnek, például a halállal kapcsolatos feszültség feloldásában, a halálélmény feldolgozásának elősegítésében.[14]

A XX. századi, európai kultúrán nevelkedett ember számára a sámán kapcsolatának megértése nem könnyű. Ezért P. Vitebsky gondolatát idézve el kell mondanunk, hogy A sámánt és betegét gyakran szorosabb kapocs fűzi egymáshoz, mint az orvost és betegét. A jungi analitikus [elemző, részletező] szemlélet, amely a sámánt sérült gyógyító-nak látja, összekapcsolja a sámán sebezhetőségét és erejét. Nincs ebben ellentmondás, mivel az erő a sebezhetőségen alapul. A tipikus orvosi modellben az orvos sebezhetetlen, minden képességgel megáldott figura, míg a beteg passzív, védtelen valaki. A jungi modellben mind az analitikus [lelki terápiát végző személy], mind a beteg sérült és rendelkezik a gyógyítás erejével. Az analitikus kivetíti sérültségélményét a betegre, hogy érzelmileg megismerje a beteget, míg a beteg kezdetben nem ismeri fel öngyógyító képességeit, hanem az analitikusra vetíti, s csak később lesz képes ismét átvenni. Ez az elmélet nagyon hasonló a sámángyógyításhoz.[15] (1. ábra: Urjanhaj /tuva/ rénszarvaspásztor sámán Északnyugat-Mongóliában, 1990-ben. Kunkovács László felvétele.)

Az ősi samanizmus, a természettudományok kellő ismerete nélkül, egy fajta primitív vallásosság bölcsője. Ebből születhetett a szekták által fölkínált üdvözülési lehetőségek sokasága, a naiv transzcendencia, amely még a XX. század végén is egyes csoportokat arra ösztönöz, hogy imádkozzék az Armageddón[16], a végítélet és a világ pusztulásának elkerülése érdekében, vagy éppen UFO-kat kémleljen. Pedig mindig csak azt éljük át akár álmainkban, akár droghasználattal , ami bennünk van; amely élményeket agysejtjeink korábban elraktároztak, és ez akaratunkon kívüli, eddig ismeretlen biokémiai, biofizikai, pszichikus folyamatok hatására kaleidoszkópszerűn összekeveredve, fölvillantva, fantasztikus élményeket, fantáziálást kínál.

A sámán tehát lelkileg, drogok előzetes alkalmazásával, önmagát révületbe, különleges lelki, fizikai, idegállapotba hozza, amelynek hatására a valóságtól eltérő látomásai, hallomásai vannak. Szuggesztív ereje fokozódik, mellyel a betegét hatékonyabban tudja befolyásolni.[17] Népünk, a rokon népek, és általában a törzsi kultúrák esetében, a kábítószer fogyasztása szintén régi eredetű. Azt sem lehet tudni, hogy ebben a tevékenységben meddig terjed a gyógyítás, és hol kezdődik a mérgezés. Grynaeus Tamást idézzük: Toluj herceg önként megitta a táltosok készítette varázsló vizet, majd a leírás szerint részegséghez hasonló állapotba jutott és meghalt.[18] Kóczián Géza tanulmányában írta, hogy a Solanaceae-fajokat, a Nadragulyát (Atropa belladona L.), a Datura stramonium L. és a Hyoscyamus niger L. vagy beléndeket, ill a maszlaglevelet Erdély egyes vidékein máig is gyakran felhasználják.[19] (Pl. az Atropa belladonnát pálinkába keverik, és már viszonylag kis mennyiségtől akár egy-két napig éber, izgalmi állapotba kerülhetnek tőle.)

N. Drury viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a sámánok által használt füveket ne nevezzük drognak. [...]egy újságíró a pejotot [Lophophora williamsii = mexikói (azték) kaktusz] drognak nevezte egy huichol sámán előtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: Az aszpirin drog, a pejot szent.[20]

Ezek után miként értékelhetjük a sámánok által használt, főleg hallucinogén, azaz a nem létező hangokat kiváltó növényeket? (Bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a hallucinogének hatását a szerző is jóval tágabb értelemben ismertette.) Semmiként sem a mi Európa-centrikus szemléletünkkel mérjünk! Vizsgáljuk meg a kérdést a sámánok szemszögéből.

[...]a samanizmusban használt hallucinogén növények fogalma némi pontosításra szorul. Míg a meghatározás természetéből adódóan az ilyen növények toxikusak [mérgezőek] amennyiben ezen olyasmit értünk, ami határozott biodinamikus [az élet működőképességét fokozó] hatást gyakorol a testre , ez még nem jelenti azt, hogy egyben mérgezőek is, bár néhányuk (például a Datura vagy Sophora secundiflora) bizonyos dózisban [adagban] már az. Amennyire tudjuk, a samanizmusban alkalmazott hallucinogén növények egyike sem okoz függőséget. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy ezek a növények nemcsak a kedélyállapotot módosítják, hanem drámaian és nemegyszer gyökeresen megváltoztatják az érzékelést is. A színek felerősödnek, szellemek jelenhetnek meg, a szent növény istennek tetszhet az őt szertartásosan segítségül hívó sámán előtt, s talán kozmikus híd vagy füstcsatorna tűnik fel a sámán látomásában, lehetővé téve számára, hogy az égbe emelkedjék. Bárhogy nézzük is, a szent növény egy olyan tartományba vezet, amely egyszerre félelmetes és csodálatos, és ezt a vállalkozást nem veszik félvállról. Tehát ebben a vonatkozásban a hallucinogén növények rituális [szertartásos] használata nem rekreációs [felfrissítő] hanem transzformatív [átalakító] célzatú a személy azért fog a látomáskeresésbe, hogy tanuljon vagy lásson, nem pedig azért, hogy álomvilágba meneküljön.[21]

A sámánok egy része viszont nem használ ajzószert, hiszen a sámán belső, lelki tulajdonságai közé kell, hogy tartozzon a révület keltése. A [...]sámán mindig segédjeivel jelenik meg, és a szeánsz a segítőszellemek hívásával, ének és dobszó hangjaira indul. A sátorban csak a tűz világít, majd az egyre elragadtatottabb dobolás és tánc hipnózishoz hasonló, megváltozott tudatállapotba juttatják a sámánt. A magyar nyelv révület-nek nevezi ezt az állapotot. Az újabb kutatások kimutatták, hogy kísérleti úton és mozgásban is előidézhető egy ún. aktív éber hipnotikus állapot, amelyben a víziók igen erős élményt adnak.[22]

A hagyományos samanizmus egyes eurázsiai vidékeken, közösségekben máig fennmaradt. A modern sámán személyiségét vizsgálva, [...]ne gondoljunk a fehér ruhás, fehér lovon ülő arisztokrata papi sámánokra; hanem egy nagyon is köznapi alakot, szegény embereket képzeljünk magunk elé, akik egyéb kenyérkereső munkájuk mellett gyógyítással is foglalkoznak.[23]

Gyűjtőutaink során idős gazdáktól több olyan adomát hallottunk, hogy Hódmezővásárhely határában még a XIX. század végén, a XX. elején is akadt egy-egy sámán, aki gyógyított és jósolt. Történetek keringtek arról, hogy állítólag Mártélyon és Kishomokon élt ilyen ember, az utóbbi helyen még fehérló-áldozatot is mutatott be. Ezeket a többszörös áttéttel, szájról-szájra terjedő legendákat azonban még a folklór szintjén sem sikerült lejegyeznünk és pontosítanunk.

A szibériai rokon-, ill. eurázsiai népeknél már korábban sem csak a sámán gyógyított. P. Vitebsky írta: A közösségben nem a sámánok az egyedüli gyógyítók. Gyógynövények tudoraival, bábákkal, csontkovácsokkal párhuzamosan tevékenykednek.[24] A magyaroknál is hasonló volt a helyzet.

A feudalizmus utolsó évszázadában a vezető réteg általában már fölismerte, és tilalmazta is ezt a fajta tevékenységet, mind hiába. 1838-ban Vásárhelyen ezt hirdették: Felsöbbeni parancsolat következésébe köz hírré tétetik hogy akí a városban fel s alá járkáló szem avagy fog, avagy akarmelly kuruzslokat vesz észre azeránt azonnal a Városházánál jelentést tegyenek.[25]

A kuruzsláshoz két jól érzékelhető magatartásforma tapad. Az egyik a folklór szempontjából fontos mágia, varázslás, hiszékenység keltése, amely a csodatételtől a megrontásig igen színes képet vázoltat elénk, a másik pedig a nyereségvágyból vagy bosszúból történő bűnözés. Mindkét típusra említünk egy-egy példát.

1758-ban jegyezték be azt a pört, amelyből itt részletet idézünk. Nagy Jánosné 32 éves vásárhelyi asszony állt a Károlyiak úriszéke előtt. Mezei Erzsébet tanút kérdezték: Nagy Jánosnak elromlása felöl mit hallott vagy tapasztalt a Tanú, hogy eö tölle Feleségenek Gyermekei nincsenek?

A Tanú maga szájábúl hallotta Nagy Jánosnénak Tatár Katának, hogy még leány korába vólt egy Szeretöje a Vásárhelyi Vörös László Béresse de a Nevét nem tudgya, es hogy azt mondotta vólna az Béres neki, hogy, Kata, ad ide az edgyik kötöd madczagát és Bohusnakis /: értvén mostani Férjét :/ az ö Gatya madczagát, majd ugymond ollyat cselekszik neki, hogy az Férje Soha Sem közösködhetik velle, s. azt mondotta maga Tatár Kata, hogy odais adta, a mintis az últa Semmi hasznát nem veheti, maga mondotta Tatár Kata.

Aztis mondotta: hogy ötet edgy Asszony arra tanította: hogy vegyen egy uj Lakatot, s. tegyen belé három buza szemet, kerüllye meg vélle háromszor a kutat, az után csuklya bé, és vesse akutba, Soha nem közösködhetik vélle az Ura[...][26]

1794-ben zajlott büntetőpörből idézünk. A vádlott: özvegy Nagy Istvánné 57 éves vásárhelyi lakos. Kérdezik tőle:

Miért vagy fogva?

Azért fogadtattam meg, hogy itt Vásár helyen lakos Vetro Antal gazdának fiát gyógyitottam.

Tudtad te azt, hogy az gyógyitás meg vagyon tíltva néked, és már ezér bűntettettél is Szegh váron, még sem hagytál fel vele, ezt pedig mint a Főlsőség, mint pedig a T[ekin]t[e]tes N[eme]s Vármegye rendelési ellen tetted, és te még is a rendeléseket meg szegni bátorkodtál, vald meg, mi vitt e bátorságra

Engemet e mostani Szűk űdő vitt a gyógyitásra, noha ámbátor tudtam is a Főlsőség rendeléseit, és meg is bűntettem érette, de az szűkség reá hajtott, gondolván hogy meg fogom gyógyitani a gyermeket, és igy majd egy Kevés búzát fáradságomért ád Vetro Antal gazda.

Hallod e mivel gyógyitottad, s fűstőlted, holott egész holtáig az gyermek mindétig azt jajgatta, hogy az bélit, gyomrát, és az egész belső részeit szagattya, végtére a nagy kinok végett útollyára e világbúl a te szőrnyű meg fűstőlésed által Kelletett Ki múlni

A lábán lévő Sebetskére melly Ki volt fakadva, tettem fekete nadárnak [nadály = Symphytum officinale L.] a győkerét, és főrőztőttem apró bojtor ványbúl [Arctium lappa L.] főzőtt főrdőben regvel, délben, és estve mindenkor a főrdés után Czinóbriummal [cinóber = HgS = cinnabarit] meg fűstőltem. Ezen Orvoslásom folytatása Két napig tartott, és nap Kőzben a száját gyakran mosogattam.[27] A 16 éves serdülő a gyógyítást két hétig bírta, mire kiszenvedett a mérgezéstől.

A kuruzslásnak volt egy igen érdekes típusa is, az a fajta bűbájosság, amikor bizonyos füvek alkalmazásával kincsek felderítését végezték el. A térségünkből, a vásárhelyi Pusztára amely máig a gyógynövények gazdag termőhelye, Székkutason üzem épült rá[28] 1744-ben települt szomszédos Orosháza jegyzőkönyvében találtunk idevonatkozó bejegyzést:

[...]több adófizetők valamely fűben olly boszorkányos eröt helyeztettnek, hogy az által akár melly zárok s Lakatok azonnal fel nyitattnak, minek utánna az illyes fűnek s kintseknek keresése fejében már több adó fizetök sok ezer forintokat el költvén, tönké lettenek[...]

E Megyében tanáltattván többen ollyanok, kik ezen K. [König = királyi] és K. [Kaiser = császári] Intimatumban [bizalmas, titkos] érdeklett Kintsekröl álmodozván bizonyos vas fünek [Verbena officinalis L.], babonás ereje által ahoz jutni tőrekednek[...][29]

Grynaeus Tamás így jellemezte a füves asszonyokat: [...]a népi gyógyítók egyik specialistája, aki gyógynövényeket is gyűjt, árusít. Nemegyszer pákász vagy más gyűjtögető foglalkozást űző egyén. Első írott említése 1561-ből való[...][30]

Kiss Lajos ezt írta a vásárhelyi kuruzslókról: Úgy mondják, hogy szegény asszonyokból lettek a gyógyítós asszonyok, akik pénzszerzésből, tehát a megélhetésért gyógyítottak. Általában korosabb asszonyokból lettek, akik tapasztalattal rendelkeztek, de fiatalokból is, akik anyjuktól, ismerőstől örökölték a tudományt[...] Volt aki az életből figyelte meg a gyógyítást. Egy valaki volt az elindítója, aztán később sokaktól hallotta, látta, megfigyelte betegeken, végre maga is gyógyított. Sok megfigyelés és nagy idők gyakorlata hozta létre ismeretüket, tudásukat. Hogy sokszor nem járt eredménnyel eljárásuk, vagy éppen bajt okozott, az inkább alapismeretek hiányában a betegség fel nem ismerésén múlott és ezért fordult károsra[...]

Természetes, józan gondolkodásuk és egyszerű megfigyeléseik mellett is valami csodálatos, misztikus légkör, homályosság vette körül a gyógyítós asszonyokat. Suttogó beszédjükben, csendes viselkedésükben is volt ősi, mágikus hatású, titokzatos[...] Úgy érezte az ember, mintha felső hatalmakkal, erőkkel, szellemekkel, ördögökkel, boszorkányokkal cimborálnának, hatalmuk alatt állanának, azoktól kapnák képességüket a másokra való hatásra, gyógyításra[...][31] (Lásd: 2. ábra. Plohn József: Füvesasszony. Először Grynaeus T. közölte: MNL. 1979. 2: 247.)

A népi gyógyászat növényhasználata eredetét tekintve többféle lehet: 1. mágikus eredetű, 2. megfigyelés, tapasztalat, 3. átvétel: a/ környező népektől és b/ a hivatásos orvosi gyakorlatból.

A kérdés azonban sokkal összetettebb. A mágikus eredetű növényhasználat esetében pl. lehet samanisztikus jellegű, vagy az antik rítusokkal kapcsolatos, vagy lehet keresztény hagyomány, melyek maradványai mind a mai napig fellelhetők a népi gyógyászatban. Másrészt a különböző eredetű tudásanyag erőteljesen összefonódott, összekeveredett. Pl, a hivatásos orvosi gyakorlatba igen sok népi megfigyelés került be, melyeket a népi gyógyászat később ismét átvett.[32]

A hiszékeny földmívelő nép [...]Inkább bizza beteg családtagjait javasasszonyokra, mint a doktorokra, mert ebben csak urat, embert lát, mig amabban valami künönös, felsőbb lényt[...] fogalmazott a Vásárhely és Vidéke 1909-ben.[33]

Öl a babona hirdette egy újságcikk alcíme 1913-ban. Megtudtuk, hogy Tóth Sándor Szoboszlai-utcai 27. szám alatti 28 éves munkásember lábán egy rosszindulatu támadás keletkezett. Nem ment orvoshoz, maga kezelte a sebet, mely nem akart gyógyulni. Valakitől hallotta, hogy friss dudvával kell kezelni, attól meggyógyul. Igy is tett és ez okozta halálát. A dudva piszkos fertőzött leve vérmérgezést okozott[...]

Tóth Sándor szombaton reggel rettenetes kinok között meghalt.[34]

A XX. században fennmaradt írásos vásárhelyi források szerint a kuruzslás és varázslás már zömében hiszékeny emberek nyerészkedésből történő becsapása volt, amelyeket közönséges, ámde rafinált csalók követtek el. Ismeretes annak a vásárhelyi czigányasszonynak a története, aki sok, sok czifra mesével bedcsapott egy öreg embert és minden pénzét kicsalta azzal a csalfasággal, hogy ő az Isten postása és pénzt fog neki szállitani szekérrel. Farkas Jánosné ezért a tettéért két évi börtönbüntetést kapott.[35]

Még 1901 őszén történt egy hasonló eset. Matyi Mihályné Kolompár Rozál és Bánfi Jánosné Lakatos Erzsébet vásárhelyi cigányasszonyok átkeltek a Tiszán és elmentek Kistelekre Dancsók Györgynéhez. Matyiné ezt súgta Dancsóné fülébe:

- Maguk nem is tudják, hogy mennyi kincs van elásva a kamrájukban[...] az ördög örzi, akit csak az elesancziás szent atya tud onnan elkergetni. De annak több pénz, meg ajándék kell. Azután meg a szellemet halotti tórral kell visszaidézni a földbe[...] Közben pedig, nehogy kételkedjenek benne, összebeszélt Bánfi Jánosnéval, aki szellemnek öltözve, egy napon megjelent a Dancsókné kamarájában s mint Krisztus postása, biztosította a reszkető asszonyt a felsőbb hatalmak jóindulatáról[...]

Matyiné ismét átment Kistelekre s a kincset rejtő kamarába vonulva, ásni kezdett. Pár perc mulva két ezüstpénzt tartva a markába, eljött s megmutatta Dancsóknénak[...]

[...]becsapták őket a ravasz czigányasszonyok, több mint 1300 korona értékű pénzt és holmit zsarolva ki tőlük.[36]

Az első világháborút követően Karasz Lajosné férje orosz fogságba került. 11000 koronányi értéket adott egy cigányasszonynak, aki azt ígérte, hogy hazavarázsolja férjét a fogságból.[37]

Bálint Sándor a vásárhelyi Puszta hiedelemvilágát tanulmányozta. Többek között így fogalmazott: Amikor még az állatorvosoknak hírük sem volt, akkor hol gyakorlatban kipróbált házi orvossággal, hol pedig bűbájolással gyógyítottak. A jószágot eszerint rontás érte, a gonosz ember praktikáját hasonlóképpen bűbájos tudománnyal orvosolták[...]

A kutyaharapást itt is szőrével orvosolják. Emlegetik veszött Tóth Samu nevét, aki a kutyákat meg tudta veszejteni, a veszett embert pedig gyógyítani. Mint mondják, napkelte előtt, amerre ásított, arra olyan szőrű kutya veszett meg, amilyent ő akart: tarka, fekete. Nagyhatalom volt. Tóth Samu nem kért semmit sem, de a gyógyításért mindig kapott valamit[...][38]

A Bálint Sándor által összegyűjtött kuruzslások közül néhányat idézünk: Húshagyó kedden levágott és még vérző fekete tyúkkal kell az aprójószág udvarát körülszaladgálni, hogy a vészt távol tartsák[...]

Karácsony böjtjétől szilveszterig nem szabad ruhát kiteríteni, mert vagy a családból hal meg valaki, vagy a jószág pusztul[...]

Ásításkor keresztet kell a szánkra vetni, nehogy a tág nyíláson belénk bújjon a résen álló gonosz[...][39]

A megrontás itt is divatos volt. A hatablaki dűlőben Olasz Mihályné tehene nem tejelt rendesen, elapadt. Gyanakodtak egy asszonyra, hogy az rontotta meg. Hozzájuk járt tejért. A pusztaföldvári tudóst kommendálták neki. Olasz Ernő apja, Olasz István kocsival el is ment érte. A tudósember azt mondta, hogy akár a fal mellől, akár a dudva széléből kerítsenek egy varangyos békát. Ezt kétfelé hasította és a disznóvályúba tette. Most a tehenet megfejte, neki már sikerült. Majd a tejet ráöntötte a békára, ahol forrni kezdett, gőzölgött és sustorgott. Egy nyírfasöprűvel addig verte a tejet, amíg volt belőle a vályúban. Most hirtelen megjelent a tejhordó asszony. A házbeliek nem szóltak hozzá, csak a tudósember: Ha te tudsz, én még többet tudok! A tehén így rendbe jött[...]

A bűbájos alakjában, akinek tudománya van a rontáshoz, de az orvosláshoz is, voltaképpen ősi táltos-képzetek villannak meg. Így a pusztaiak hiedelme szerint is megvív a szelleminek képzelt rontó betegséggel.

Imre Pál, Fehértó-parti gazda felesége beteg lett. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Azt tanácsolta neki, hogy a sámsoni javasasszony majd megorvosolja. Az apa, Imre Péter kocsin el is ment érte. Amikor a tanyabejárón befordult, a lovak alig bírtak húzni, noszogatni kellett őket. Tűz lángolt föl többször is előttük, kegyetlenül megizzadtak. Amikor mégis beértek, a leszállt tudósasszonyt valaki úgy pofon ütötte, hogy csak úgy csattant. Látni senkit sem láttak. A tudósasszony mégis legyőzte a beteg megrontóját, akivel viaskodnia kellett.[40]

A rostaforgatás tudományában, ha több kutató által vitatható módon is, de mások elismerésével, így Hoppál Mihállyal együtt, magunk is azt valljuk, hogy a sámándob és a rosta, különösen a Vásárhelyen elterjedt, tarhonyanagyját kiszitáló bőrszita rokonságban van egymással. Mindkettő alakja, elkészítése igen hasonló. Mindkettőn végeznek dobolást, használatuk közben gyakran mormognak, dalt dünnyögnek; és mindkettő a gyógyításkor is használatos. [...]a szita (ill. egyes helyeken az azonos felépítésű rosta) lett a mágikus jósló-cselekvések eszköze pl. rostafordítással próbálták megtudni, hogy ki okozta a betegséget, de vannak adatok a rostával való kuruzslásra is a gyógyító asszony késsel vagy fakanállal verte a rostát a beteg felett.[41] (3. kép. Vásárhelyi bőrsziták.)

A kuruzslás, népi orvoslás, megrontás igazi mesterei minden közösségben a bábák voltak. Kik ők, kikből lettek a jó bábák? A nép kiváló megfigyelő. Egyik dalában, amelyet K. Kardos Antal gimnáziumi praeceptor [tanárjelölt] jegyzett le Vásárhelyen, így fogalmazott:

A Gólya rut nagy a lába

Mind kurvából lessz a bába[...]

Ha ez a summás ítélet teljesen nem is állja meg a helyét, sokat nem vitatkozhatunk vele, különösen nem a szakképzetlen bábák esetében. A bábaasszony a régiek hiedelmei szerint gyógyítani és rontani egyaránt tudott, őt hívták a halálos beteghez, és ő segített a szülésnél. Gyakran másfajta (és nem csak női) betegségek orvoslásával is foglalkozott. Gyógyító tudásuk a népi gyógyítás helyi hagyomány-anyagán alapult, a gyógyfüvek és gyógyító hatású ásványi anyagok használatán, de mint a boszorkányperek bizonyítják, jól ismerték a babonákat is.[42]

Kezdetben parasztbábák működtek, akik hasonszőrű elődeiktől tanultak, csupán empirikus [tapasztalati úton szerzett] tudásuk volt. Rengeteg kárt okoztak. Ennek felismerése után a bábaképzés elindult, és már a XVIII. század utolsó harmadában minden nagyobb településen akadt belőlük. Vásárhely szinte kiváltságos helyzetben volt, olyan sok képzett bábával rendelkezett. 1780-ból egy hirdetést idézünk:

T[ekintetes] N[emes] V[árme]gye Doktorja Rigler Ur publ[ikáltatja]: Az hites Bábák ezek: Varga Gyerekné [így!], Korsos Fedné [így!] Farkasné Czombos Kata, Nemet Baba ki, a N[eme]s Vár[me]gye Bábája, Sasné, Galambosné, Berkiné Logerbe, Varga Janosné, Korsosné, Paxine [Paksiné?] Nagy Martonne Logerbe. Masokat ezeken kivül Szülö Asszonyokhóz ne hívjanak. A fizetesuk az első Szülöttül Ket Marjas, többektöl egy egy Marjás.[43]

A károkozásuk miatt rendszeresen ellenőrizték őket. Szeremlei írta: Egyik például leszakította a kisded feje bőrét s azt tűvel és cérnával nagy kínzások közt varrta vissza. Mire a város még egyszer megvizsgáltatta az új bábák tudományát. Később a bábák, mesterségük kitanulása végett, a megyei orvoshoz eljárni köteleztettek.[44]

Szeremlei máshol ezt írta a bábákról: A bábák mindenkor elég számmal voltak, de mesterségöket ép úgy, mint a betegségek gyógyítását, csak a hagyomány, a tapasztalás és a józan ész után tanulták. Rendszerint az egyházak felügyelete alatt működtek, melyek őket feleskették, számukat és fizetésüket megszabták s panasz esetén a megyei főorvosnak tettek jelentést, vagy el is tiltották a mesterség folytatásától.

Voltak rendes és lógó bábák, ez utóbbiak csak a szülőktől kaptak fizetést. A város tartotta nyilván, hogy mindenik felekezetnek legyen elegendően bábája. A nagy kolera idején [1831-ben] az ő számuk is igen megfogyott, a város tehát közhíresztelés útján a városházához hívatta fel azokat, kik gondolják, hogy elég alkalmasak a bábaságra. Ezek közül azután az orvos kiválogatta a megfelelőbbeket. Nemsokára azonban a vármegye rendes bábája jelentette az egyháznál, hogy az ekkép előállított paraszt bábák igen buták s a szülő nőnknél és a kisdedeknél sok kárt és veszedelmet művelnek.[45]

Az 1870-es években a város öt tizedéből egy-egy kiválasztott bábát 50-50 forint segélypénzzel elküldtek bábaképzésre. A tanfolyam után kötelesek voltak a városnak abban a tizedében elhelyezkedni és dolgozni, amelyik küldte őket, és a szegényeket ingyen kellett szolgálniuk. Dr. Berger Ferenc tiszti főorvos felterjesztést nyújtott be a Közigazgatási Bizottsághoz, amelyben többek között így vázolta a vásárhelyi bábák helyzetét:

Van a városban 6 okleveles szülésznő[...] Mindannyian ugy szakmájuk igényelte kellő képzettséget mint fontos feladatuk megoldásában eléggé lelkiismeretes ügybuzgóságot lankadatlan szorgalmat valamint fedhetetlen erkölcsi magaviseletet tanusítanak működésük közben. Ugy a város belterületén mint a nagy terjedelmű tanyákon évenkint előforduló nagy számu szülésekhez mérten a fenti szám igen csekélynek tünik ki. Vannak azonban azonkivül ugynevezett pór bábák, kik közül, nehányan szakképzettségüket igazoló orvosi bizonylatokkal ellátvák [így!], legnagyobb részök pedig tölem nyer oktatást ugy az elméleti szülészetből, mint a gondozásukra bizott terhesek, gyermekágyasok s kisdedek ápolásáról, azonkívül utassitva vannak, miszerint alkalmilag előforduló szüléseknél okleveles szülésznők mellett segédkezve az ezen hivatáshoz megkivántató gyakorlati ismereteket megszerezhessék. Ezen a helyzet kényszerűségéből folyó hiányos oktatás mindazonáltal az e téren elérendő czélnak hazánk sem felel meg, miután a szülésznőknél megkivántató ismeretek megszerzése csak nagyobb szülkórodákban, szaktanárok vezetése mellett, önszemlélet utján eszközölt elméleti s gyakorlati oktatás által érhető el. E végből ugy a terhes mint a szülő nők nem különben az ujszülöttek jól felfogott érdekében sűrgősen javaltatik, hogy az olyan pórbábák, kik ugy eddigi működésök mint a fenn érintett módon helyben nyert elméleti oktatás folytán arra alkalmasaknak bizonyulnak, alaposabb kiképeztetés czéljából városi segélyezés mellett az ország több pontján ujabb időben felállitott ugynevezett bábaintézetekbe küldetnének.

HMVásárhelyt, 1876ki November 10-én.[46]

A bábák tehát képzettségük szerint is elkülönültek: 1. Okleveles bába. Minden esetben ő volt a vármegye bábája, említették még német bábának is. Ők mindig hiteles bábák voltak, de hites bábaként, esküdt bábaként és tanult bábaként is említették.

2. Cédulás bába. Oklevele, bizonyságlevele volt, amely a szakképzettségét igazolta. Mivel tanult és munkája megkezdése előtt esküt tett, ő is hiteles, hites és Esküdt Bába volt.

3. A német és a zsidó bába nyilvánvalóan származás szerinti meghatározás volt, de mindenféleképpen a tanult csoportba tartozott, ennek megfelelően okleveles, hiteles vagy cédulás bába is lehetett.

4. A parasztbábát egyszerűen csak bábának említették. A parasztbábák közül való volt a kenőbába is, aki rendszeres kenéssel a terhes nőt készítette föl a szülésre; ill. a szült vagy vetélt asszonyok kenésével igyekezett azok eredeti testi állapotát, egészségét visszaadni. Ezt a feladatot a segédbábák is gyakorolták, de ez a cím a kuruzsló öregasszonyoknak is kijárt, ha kenést végeztek, függetlenül attól, hogy más bábatevékenységet nem gyakoroltak.[47]

Levéltári kutatásaink alapján a bábatevékenységet így összegezhetjük:

I. Terhesgondozás:

1. Megállapítja a terhességet.

2. Javaslatokkal, gyógyszerekkel segíti a kívánt teherbeesést.

3. A terhesség alatti rendellenességekkel hozzáforduló kismamákat segíti.

4. Gyógyítja, gondozza, keni a terheseket és a vajúdókat.

II. Szülés levezetése.

III. A megszületett gyermek ellátása:

1. Köldökét elvágta és elkötötte. (Az esetleges későbbi mágiához nagyobb csonkot hagytak.)

2. Megfürdette.

3. Pólyába helyezte.

IV. A megszült anya ellátása:

1. A méhlepény eltávolítása és vizsgálata. (Kiegészülhetett a lepény mágiájával, elrejtésével, elásásával.)

2. A gátseb ellátása: vérzéscsillapítás és borogatás.

3. Az anya feltisztázása a szülőhelyről.

4. Az anya tiszta ágyba fektetése.

5. Az anyának a bába adta föl a gyermekét az első szoptatásra.

6. A szülést követő rendezkedés, tisztogatás; a lakás helyreállításának irányítása is feladata volt.

7. A bába rendszeresen mosott az anyára és az újszülöttre; amíg az anya feküdt, helyette a csecsemő rendszeres fürösztését is ő végezte.

V. Gyógyítás:

1. Tanácsokkal, főzetekkel, gyógyszerekkel segíti a betegeket, különösen a nőket és a gyerekeket.

2. Kisebb beavatkozásokat elvégez. Ezek között fő helyen áll a megkenés, amelyet elsősorban meddőknél, terheseknél, vajúdóknál, szült anyáknál végez. (A terhesek kenése mindig gyanús, mert gyakran a magzat fejének méhen belüli szándékos összetörése, a foetus elpusztítása miatt végezték.)

3. A bába a nemi potenciát, szexuális életet segíti.

VI. A bábák diagnosztizálása és szakértői vizsgálataik:

1. A hozzáforduló szenvedők baját igyekszik megállapítani.

2. Bűnper lefolytatásakor bizonyító eljárásként megvizsgálja:

a/ A nő szüzességét.

b/ A nő terhességét, a terhesség időtartamát.

c/ A vetélés és szülés körülményeit: a mellekben keletkezett tejről, a hasfal rugalmasságából és a külső nemi szervek, ill. a gát állapotából, valamint a lochia (méhtisztulási váladék) folyásából ítélte meg.

d/ Prostituáltak esetében azt vizsgálta, hogy van-e nemi betegségük?

e/ Halottkémlést végezve, igyekszik a halál okát és körülményeit megállapítani. (Ez a tevékenysége szinte csak a megölt újszülöttekre és az elvetélt embriókra terjedt ki.)

VII. Hivatali szerepkör:

1. Vallatást, kikérdezést végeznek.

2. A bába részt vesz a bűnüldözésben és feljelentést tesz.

3. Helyszíni szemlén nyomoz, bűnjelt keres.

4. Részt vesz a kihantolási szemlén.

VIII. Angyalcsinálás; helyesebben: Pokolra szán[48] gyermeket:

1. Gyógyszereket és tanácsokat ad a folyamatos meddőség biztosítására.

2. Gyógyszereket ad a nem kívánt terhesség elhajtatására.

3. Módszereket javasol a nem kívánt terhesség megszüntetésére.

4. Maga végzi el a kriminális abortuszt.

5. Segítkezik a kriminális abortusz alatt, vagy annak megtörténte után ellátja a nőt.

6. A halott csecsemőt megmossa, ellátja.

7. Eltünteti a vetélt vagy mesterségesen megszülesztett csecsemőt és a burkot.

IX. A bábának a családdal kapcsolatos feladatai:

1. Az anyát és a kisdedet fölkészíti a szülést követő első templomozásra és az avatásra.

2. A keresztelésnél ott van a templomban, segít a gyermeket pólyázni, keresztvíz alá tartani, a várakozás alatt a gyermek sírását nyugtatni.

3. Otthon a keresztelői ebédnél segítkezik, pikáns szólásaival szórakoztatja a ház népét.

X. Kurvák és szeretők segítése:

1. A kurváknak és partnereiknek szexuális tanácsokat ad.

2. Segíti a nem kívánt terhesség elleni védekezésüket.

3. Segítséget nyújtott a nemi betegségek ellen, illetve azokat gyógyította.

XI. A bába boszorkányszerepe. A bábaboszorkány:

1. Kényszert alkalmaztak ahhoz, hogy bábaboszorkánnyá tegyenek valakit.

2. A közéjük belépő újabb bábákat boszorkányságra tanították.

3. Szövetséget kötöttek az ördöggel: pecsételéssel és az ördöggel történt elhálással.

4. Terhes nőhöz bábának ajánlkoztak.

5. Keresztelőn segítkezve varázslást végeztek.

6. Betegségtől megóvtak.

7. Gyógyfüvet termelt, maga állított elő.

8. Esőt csinált.

9. Könnyű szüléshez imákat ajánlott.

10. Varázsolt (általában).

11. Szerelmi varázslást végzett.

12. Kísértett.

13. Fenyegetett, rémületben tartott.

14. Megrontott:

a/ Testi gyötrést végzett.

b/ Megnyomott.

c/ Tapogatással rontást okozott.

d/ Fürösztéssel rontást végzett.

e/ Mérgezéssel rontást követett el.

f/ A nemzőképességet és termékenységet elvette; mindként nemnél meddőséget okozott.

g/ Egészségrontást: kötést, megbetegítést, tejelapasztást stb. végzett.

h/ Gyermekágyas asszonyt megrontott.

i/ Gyermeket rontott.

j/ Állatokat megrontott.

15. Megrontott és utána gyógyított is.

16. Gyógyít:

a/ Növényi eredetű szerekkel.

b/ Állati eredetű anyagokkal.

c/ vegyi anyagokkal

d/ Kenéssel.

e/ Gyógyít különböző, tehát kombinált módszerekkel. (Pl.: kuruzslással, varázslással, kézrátétellel, súgással, tárgyakkal, ruhadarabokkal stb.)

17. Halált okoz. (Felnőttek és gyermekek esetében egyaránt.)

18. Kannibalizmust végez.[49]

Mint láttuk, a bábák tevékenységét vizsgáló utolsó alfejezetben foglalatosságuk már összemosódott a boszorkányokéval. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez csak a bábaboszorkányok esetében volt így. Az ugyanis nem felelt meg a tényeknek, amit Dömötör Tekla írt, hogy főleg Kelet-Magyarország protestáns megyéiben [...]minden bába boszorkány[...][50] volt. A tények makacsok, nehéz ellenük harcolni, különösen akkor, ha az ismertebb boszorkánypör gyűjtemények átvizsgálása után kiderül, hogy az ilyen sommás ítéletek mögött nincs számokkal mérhető realitás!

Klaniczay Gábor Dömötör Tekla gyűjtésére (1981. 130.) hivatkozva már azt írta, hogy Az egymással vetélkedő boszorkánybábák állat képében is megvívhatnak egymással a mai néphit szerint.[51] Megjegyezzük, hogy ennek a XVIXVIII. században még nyomát sem leltük! Az elképzelhető ugyan, hogy a feudalizmusban ez a képzet még nem társult hozzájuk, de a boszorkányüldözések után, a boszorkányok tevékenysége a nép ajkán folklorizálódva, már ezt a jelenséget is hozzájuk kötötte.

A Komáromy Andor, a Schram Ferenc által publikált, valamint a Reizner János Szeged monográfiájában közölt valamennyi boszorkánypert, mintegy 1040-et tüzetesen átvizsgáltunk. Bennük másfélezernyi boszorkány felelősségre vonásáról olvashatunk. Ebben a tömegben van a bábák mindössze 36 boszorkánypöre. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a bűnpörökben szereplő boszorkányok társadalmi rétegződése miként oszlik meg a városi főbírótól (Szeged, 1728, Rózsa Dániel) a zsellérasszonyig, ismét az tűnhet föl, hogy a többi társadalmi réteg mellett a bábák száma kevés. Közülük pedig megpatkolt bábát, akiről szintén Dömötör Tekla tett említést, az általunk átvizsgált és jelzett boszorkánypörökben egyetlen egyet sem találtunk. Ez a fogalom tehát a tényeket figyelmen kívül hagyva, a XIX. század második felétől alakulhatott ki és jutott a folklórba.[52]

A kutatók egy része vajon miért túlozhatta el a boszorkánypörökben szereplő bábák számát? Azokban a bűnpörökben, amelyekben bábaboszorkányok szerepeltek, sok tanút hallgattak ki, és ők a bábák többféle tevékenységét mesélték el. Ez a helyzet még a gyakorlott olvasót is megtévesztheti, és azt a szubjektív érzést sugallhatja, mintha rengeteg bába szerepelt volna.

Mint azt Schram Ferenc feldolgozásánál láttuk, a kutatók egy része nem tett különbséget a gyógyítást és rontást végző különböző foglalkozású személyek (pl. bába, javas, orvosasszony, kuruzsló stb.) között, így a megítélésükben gyakran a szerepkörük is keveredett, összemosódott.

A boszorkánypörökben azért találunk viszonylag kevés vádlott bábát, mert bár a nép szinte valamennyire rámondotta, hogy boszorkány csak a legvégső esetben adták föl őket. A közösségnek ugyanis még boszorkányság gyanúja esetén is szüksége volt a gyógyító, szülést segítő nőre, különösen azokon a kisebb településeken, ahol más gyógyító ember nem működött. Ha ugyanis feladják, elüldözik, még ő sem marad. Inkább féltek tőle, mint elmarasztalták. (Egyébként jellemző a nép babonás képzetére, hogy Semmelweis egyik tanítványát, Vásárhely első korszerű képzésben részesült szülésznőjét akinek szakmai tevékenységéhez kétely sem férhet [Aracsi] Szűcs Sárát /18531938/, aki 44 éven át egy városnyi mennyiségű kisgyermeket segített a világra, egyesek még a két világháború között is boszorkánysággal vádolták.)

Ebből a példából is látni lehet, hogy a bábákkal kapcsolatos boszorkányhit túlélte Mária Terézia tiltó rendeletét. A szájhagyomány továbbra is őrizte, sőt folklorizálta a bába boszorkánytevékenységét, és átruházta a következő nemzedékekre. Ezért egyes kutatók számára írásos dokumentumok nélkül is soknak tűnhetett a számuk.

Egyébként nem véletlen az, ahogy Németh László a kulákasszonyt leírta a nép jellemzését összegyűjtve. (Lásd a vonatkozó alfejezetünkben.) Arról van szó ugyanis, hogy valamilyen boszorkányképre vagy bűnbakra minden korban szükség van, különösen azokban a társadalmakban, amelyek szeretnék a múltat végleg eltörölni, elvetve elődeik tapasztalatait, majd holnapra meg akarják forgatni az egész világot, és akik ebbe a koncepcióba nem férnek bele, ellenségként szerepelnek, de csak úgy válnak ellenszenvessé, üldözendővé, sőt megsemmisítendővé, ha kiderül róluk a társdalom által megvetett másságuk, a boszorkányságuk. A kulák a modern idők boszorkánya, ebből következik, hogy a jövőben is bárki válhat boszorkánnyá, akire a többség ezt kimondja!

A boszorkánypörökben szereplő 36 bába csupán ezrelékben kifejezhető része az ország területén működött bábák tömegének, és ez egyértelműen mutatja, hogy hivatalosan milyen kevesen kerültek boszorkányság vádja alá. Az viszont igaz, hogy a nép ennél jóval nagyobb számban tartotta őket boszorkánynak, de nem adták fel, vagy nem boszorkánysággal vádolták meg őket.

A bábák valóban sok és különböző típusú büntetőper vádlottjai voltak. Ezt igazolták az általunk gyűjtött feudalizmus kori (17231843) szexuális bűnpörök is.[53] Csakhogy ezekben a perekben nem varrták a bábák nyakába a boszorkányság vádját! Szakmai sikertelenségükért vagy felelőtlen munkájukért vonták őket felelősségre. Tanulságos és erre korábban már több kutató is fölfigyelt , hogy egy közösségben miként alakult ki olyan helyzet, amikor saját segítő bábáját üldözni kezdte. Schram Ferenc megjegyezte, hogy bár gyakran perelték őket, de az ítéletek kis része végződött kivégzéssel. A büntetés kiállása után esetleg másik közösségben , de legtöbbször tovább működtek.[54]

R. Várkonyi Ágnes fogalmazta: Elképzelhető, hogy a bába vagy az orvosló akkor kerül boszorkányság gyanújába, amikor megrendül benne a közösség bizalma, s a rivális ezt észreveszi és kihasználja.[55] Vagyis, ha egy szakmabéliek többen élnek a közösségben, a megélhetésért vetélkednek, és bizalmatlanságot szítanak, bujtogatnak egymás ellen. Érdekes viszont, hogy a boszorkánypörökben alig szerepeltek egymás elleni tanúként.

Végső soron mindez összefügg a bábák másságával is, amelyet erősen homogén társadalmi szerveződésben nehezen viselnek el. A bábák ugyanis [...]büszkék tudományukra, titkolják tudásukat, kérkednek vele, túlértékelik, mentegetik. Hol racionális, hol pedig irracionális elemeivel azonosítják magukat. A hagyományos gyógyítók között sok a deviáns személyiség. Szükségszerűen magányosabbak, mint társadalmi rétegük más tagjai, irigyeik vannak, és sokféle viszállyal küzdenek. A másság, a helykeresés tudata feszültségekkel jár s a feloldást keresve sokszor megsértik az adott viselkedési és erkölcsi normákat. Kivált, akit elragad a hivatás, a tudnivágyás szenvedélye.[56]

A bábaboszorkány közösségellenes magatartása egy személyre, vagy családra korlátozott rontása gazdasági okokból következett be:

1. Nem őt hívták a szüléshez és elesett a fizetségtől.

2. Nem azt és nem annyit adtak neki, mint amit és amennyit kért, ill. kialkudott a szolgálataiért.

3. A kifizetésnél csalódás érte és bosszút forralva rontott.

Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bába, mint tudással rendelkező ember, bár látszólag csak egy a közösségből, az átlagból épp ismerete, mestersége és praktikái révén emelkedik ki. A faluban egyfajta kulcsember, aki hatalmat élvez, és a hatalom mindig sok bajjal jár! A közösségnek van egy, az egyén cselekvésére ható erősítő és szűrő hatása.[57] A közösség ezt a másságot gyakran megtorolta. A bábaboszorkány, mint [...]bűnbak révén törvényes úton levezetődik az agresszió, s így a kiegyensúlyozást szolgálja írta Grynaeus Tamás.[58]

Alábbi táblázatunk mindazt összefoglalja, amit e kérdésben megtudtunk:

A boszorkánybábák mind laikus parasztbábák voltak, egy sem rendelkezett oklevéllel. (Nem is rendelkezhettek, hiszen a boszorkányperek idején Magyarországon még nincs szakszerű és szervezett bábaképzés.) Jelentős különbség a boszorkány és a bábaboszorkány között az, hogy a boszorkány esetében a boszorkányszerep és a mesterség gyakran öröklődött, míg a bábát többnyire nem az anyja tanította.

Általában az gyógyított, aki rontott. Ha más végezte a megromlott egészség visszaállítását, a ténykedés nem sikerült vagy túl körülményesnek, lassúnak bizonyult. Ezért az ellene indított perben, vagy csak szóban, gyakran kötelezték arra, hogy a rontást gyógyítsa is meg. Ha nem végezte el, megfenyegették, ezért nekilátott az oldásnak. Ezzel maga a közösség kényszerítette boszorkányos szerepkörbe. A gyógyításhoz persze rítus és alkalom kellett, s ezt a bábaboszorkány ismerte, ill. megteremtette. Ilyen volt pl. a ráolvasás valamilyen különös napon vagy órában.

A boszorkány tudománya hatékonyságához kábító növényi szereket is felhasznált, amelyeket elsősorban maga fogyasztott. A növényekből készített szerek szexuálhallucinációt is okoznak. Valószínűleg ez is felelős a hallucinogén anyaghoz való pszichés kötődés kialakulásáért. A boszorkánynak nagyobb élményt jelentett a szexuálhallucinációs élmény, mint a normális szexuális élmény. A boszorkányperek vádlottainak vallomásaiból tudjuk, hogy a boszorkányok meztelenre vetkőzve bekenték magukat boszorkánykenőccsel, ittak a bájitalból, a lábuk közé tett kemény tárgyon repültek a találkozó helyére, ahol ördög párjukkal szeretkeztek.[59]

A boszorkányok persze nemcsak drogfogyasztás hatása alatt végezték mesterkedésüket. Amikor a boszorkány rontó vagy gyógyító cselekedeteit végzi, a maga szintjén, pszichoterápiát végez.[60]

Dr. Laufenauer Károly ideggyógyász a XX. elején tanulmányt írt a vásárhelyi boszorkányokról. Többek között így fogalmazott: [...]azt látjuk e perekből, hogy nem szólva egynémely vallásos szinezetről, a boszorkányokban való hitnek a főforrása elsősorban a hagyományban, azután pedig a nevelésben és az orvosi ismeretek hiányosságában rejlett[...]

Találkozni fogunk többféle idegbajjal, a hypnosis sejtelmével és főleg a suggestióval, melyet már akkor is gyakoroltak.

A boszorkányokban való hit mai szemüvegen át nézve nem egyéb, mint egy századokon át felnövelt és sokféle tényező közrehatása által magát fenntartott nagy nép-suggestio; ez hatalmas szálakkal nyult belé a nép életébe, ugyannyira, hogy még azok is elhitték, kik boszorkánysággal vádoltattak[...]

Mind az állitólagos boszorkányok, mind az ellenök terhelőleg valló tanuk, közül igen sok ideges, idegbajos, sőt elmetévelygésekben, érzéki csalódásokban és káprázatokban szenvedő egyénnel találkozunk.[61]

Európa-szerte ismert társadalmi jelenség volt, hogy amikor valamelyik közösségben éhínség, járvány, háború, vagy természeti katasztrófa dühöngött, ott megnőtt a boszorkányüldözés. Kiválóan példázza ezt Szeged, amikor a nagy boszorkánypör idején, 1728 körül jelentős aszály és éhínség volt a régióban; ill. Hódmezővásárhely, ahol ha Herczeg Mihály adatait összevetjük a városban zajlott 30 boszorkánypörrel[62], akkor világosan látszik, hogy azok a természeti katasztrófák, társadalmi megrázkódtatások, amelyek a XVIII. században városunkban zajlottak, ezekkel egybeestek.

Grynaeus Tamás elsők között figyelt föl arra a jelenségre, hogy [...]a boszorkánypörök számának csökkenésével egyidőben megnőtt a paráznák elleni pörök száma.[63] Megállapítása teljesen egyezik az általunk a Dél-Alföldről gyűjtött szexuális jellegű pörök vonatkozó tanulságával. A társadalmi kép és az életmód jobb megismerése végett ehhez hozzá kell még azt is tennünk, hogy Mária Teréziának a boszorkánypöröket betiltó rendeletét követően kezdett rohamosan növekedni a betyárbűnperek, a czégéres ragadozások és erőszakos megvérzések pörszáma is. Ebből szintén jól kiviláglik, hogy a társadalomnak mindig kell bűnbak és üldözendő réteg.[64]

A boszorkányok szerepét a XX. század elejére, amikor mind ők, mind a betyárok gyakorlatilag befejezték tevékenységüket, a bábák folytatták tovább. Elsősorban magzatelhajtásban serénykedtek. A napilapok tele vannak az ellenük folyamatban lévő vizsgálatok ismertetésével.

Zsarkó Imréné Kiss Juliánna bábaasszony [...]a ki üzletszerűen foglalkoztt az angyalcsinálással, megszabaditván gyermekeiktől az anyákat, kinek a születendő gyermekek terhükre voltak. Zsarkóné legutóbb 2 koronáért és 2 liter lisztért végzett magzatűzést, amikor is tette kitudódott, mert az asszony halálos veszedelembe került.[65]

1907-ben már 5 vásárhelyi bábát vádoltak angyalcsinálásért. 47 esetben 34 asszonyon végeztek tiltott magzatelhajtást, és 8 férfi volt a bűntársuk.[66]

1909-ben egy kirobbant angyalcsinálási ügyben szakértők, tanúk és vádlottak, mintegy ötvenen voltak a szegedi királyi törvényszék tárgyalására beidézve. A vásárhelyi bábák közül Szűcs Sára, Vékony Lidia, Hegedűs Judit és Sebestyén Sára szerepelt.[67] Egy évvel később Kardos Péterné 2 koronáért hajtott el egy magzatot. A bába 7 hónapi börtönbüntetést kapott.[68]

A bábákról nem maradtak fenn adomák, folklórszövegek. A vásárhelyi boszorkányokról viszont a hagyományos parasztélet végéig igen sok folklórikus visszaemlékezés élt. Ezek közül bemutatunk egyet Kérdő Szűcs Ernő adatközlőnk elbeszéléséből.

Kántor Kata[69] a nagynénjitül, az Új utcábul amely ma a KlauzálMátyás utca környéke mán jócskán éjszaka, úgy 10-11 óra körül gyütt hazafelé. Az a kisház volt az üvék, amelyik a mostani múzeum mellett, a Deák Ferenc utca, Szegfű utca sarkán állt.

Szigorú röndölet volt arra, hogy sötétödés után az utcán sönki s közleködhetött, csak a strázsának beosztott, fegyverös bakterok, akik az éjszaka nyugalmát őrizték. A bakterok elfogták Kántor Katát, és mögkérdözték tűle, hogy Hun losringoltál?

Kata gyanúba keverödött, mert éjszaka csak olyan nő járkál, aki tisztösségtelen dolgot művel. Bevitték a tanácsra, oszt bíróság elé állították.

Három tanú ellene vallott, hogy mögrontotta a tehenit. gy tabáni asszonyhon holdvilágnál, a kulcslyukon mönt be, és az orvosságát kicserélte. Az asszonyt a nyavalya törte.

Kántor Katát boszorkányság miatt halálra ítélték, és a Csúcsban, a Szent László utca végin, nádmáglyán még aznap elégették.[70]

Beszállásolt katonák

A Dél-Alföld évszázadok óta szenvedett az átvonuló, megszálló, portyázó és rekviráló katonáktól. 1753-ban a BujdosóPetőTörő-féle kuruc utó-zendülés megtorlásaként nemcsak a mozgalom vezéreit végezték ki, hanem Mária Terézia Vásárhelyen előbb laktanyát akart építtetni, majd Szőnyi Benjámin református lelkész könyörgő versére erről lemondva, a császári had kijelölt részét szállásoltatta el városunkban.

A módosabb gazdákat összeírták és kötelezték őket arra, hogy a hozzájuk beszállásolt katonáknak megfelelő lakhelyet és ellátást biztosítsanak. A jókora vásárhelyi gazdaportákon ekkor épültek föl az ún quartélos házak, amelyekben a most már rendszeresen itt állomásozó katonák laktak. Kik voltak ők? A birodalom minden nemzetiségéből összeverbuvált emberek. Miután a hadseregen belül a német nyelv volt a kötelező, és ezt a hosszú szolgálati idő alatt a tót, rác, oláh, bosnyák stb. nemzetiségű katona is legalább konyhanyelvi szinten elsajátította, hiszen egymással szintén így tudtak értekezni, ezért a lakosság nem a nemzetiségük, hanem a nyelvhasználatuk alapján nevezte el, és a származásukat összemosva, nímöt katonáknak hívta őket.

Milyen ember volt a beszállásolt német katona? Mai jogítéletünk szerint már a besorozása sem volt becsületes. Fogták őket kötéllel, ahogy a népdalok, félnépi vagy műdalok is emlegetik, húzhatott számozott cédulát, beállhatott önként, az ilyenkor járó pénzért, a gazdag polgár vagy gazda fia helyett pedig anyagi megváltásért, pl. kialkudott földdarabért stb.

A katonáskodás nagyon hosszú volt. Korábban 10-12 év, a XVIII. század végétől, a XIX. század végéig általában 8 év. Közben nem, vagy ritkán kaptak szabadságot, így a családdal lassanként megszakadt a kapcsolatuk. A bánásmód kegyetlen és embertelen volt. A legapróbb fegyelmi vétségért is kikötés, vesszőzés, zárka, élelmezési megvonás járt. A Monarchia igyekezett a katonákat mindig a nem saját anyanyelvű, tehát idegen lakosság területén tartani, hogy minél kevesebb legyen velük a kapcsolatuk, ne barátkozzanak, és ha kell, gátlástalanul föllépjenek a lázadókkal, vagy az ellenségükkel szemben.

A katona csakhamar eldurvult. Gátlástalanságát a fennmaradási esélye érdekében fokozta. Kihaltak belőle azok az általános emberi viselkedési, erkölcsi normák, amelyek a polgári lakosságra érvényesek voltak, és deviánsokká váltak. Fiatalon hajtotta őket a szexuális vágy, amely nem szerelemből, hanem ösztönből táplálkozott. Szinte katasztrófa volt a beszállásolásuk arra a családra nézve, ahol fiatal asszonyok, lányok, cselédek voltak. Az állandó zaklatás, kísértés, sőt erőszak nem egy nő életét rontotta meg, és sodorhatta egészen a csecsemőgyilkosságig, öngyilkosságig, amint ezt fennmaradt megannyi büntetőper igazolja. Mire a terhesség kitudódott, a katona már másik országrészben szolgált, bottal üthették a nyomát.

Erkölcstelen életükhöz hozzájárult a kocsmázás, bordélyozás, a lopás, rablás, a honvédségtől eltulajdonított kincstári felszerelés árúba bocsátása; de terjesztettek fertőző betegségeket, különösen vérbajt és gonorrheát; vásároltak hitelben és kölcsön kértek, de a tartozásukat ritkán egyenlítették ki. Nem csoda, hogy ahol megjelentek, ill. hosszabb időt töltöttek, ott erkölcsi lezüllés, szégyen és megkárosodás járt a nyomukban. A fentiek hitelét néhány vonatkozó levéltári dokumentummal támasztjuk alá. Elsőnek a vásárhelyi hirdetőkönyvekben fennmaradt publikációkból idézünk, majd büntetőperekből mutatunk be példákat.

1783-ban hirdették: A Qvártélyosok iránt: 1. A Qvartélyos Katonának Senki pénzt kőltsőn, vagy mást egyebet hitelben 5. garasnál fellyebb ne adjon mert el veszti.

2. Senki a Qvartélyos Katonának Semmivel nem tartozik, ha ki maga jó szántából ád, ő lássa. Világosabban:

3. A Gazda a Qvartelyosnak nem tartozik kenyérrel.

4. Ha húst vitet a katona a maga pénzén, azt tartozik a Gazda aszszony megfőzni, Sót adni hozzá, és ha vagyon petreselyem Levelet, egyebet nem.

5. Ha Szalonnát és Sajtot kér a katona, fizetesse ki magát a katonával.

6. A Gazda nem tartozik a Katona Lovát itatni, Sem az Istállóból a ganéját ki hányni.

7. Ha pedig a katona a fenn nevezett dolgokat[...] a Gazdátúl erővel Intendálná [szándékolná], a Gazda jelencse magát [...az] Uramnál.

8. A Katonát nem tartozik a Gazda estve 8. óránál tovább várni mikor otthon nincsen ha pedig 8. óra után megjön nem tartozik a Gazda nékie gyertyát gyújtani, gyújtson [a Katona.] Sőt inkább tartozik a Gazda az Urnak T[ekintetes] Kapitány Urnak panaszt tenni, ha a katona 8. óra után megyen a Quartelyra.[71]

Augusztusban a fenti rendelkezést így egészítették ki: A Qvártélyos Katonák minden orán bé jőnek, a kiknek a qvártély tartó Gazdák minden nap két két font kenyerrel tartoznak, mellyis a Xr. [krajcár] 2. fog acceptaltatni [elismertetni]; ugy mindazáltal, hogy azt a két font kenyeret senki pénzűl ki fizetni ne mereszelje, ha szintén a katona akarnáis fel venni, ezen kivűl egyébbel nem tartoznak ingyen a Gazdák nékiek tűznél, viznél, és Sónál. Hanem ha valamit akarnak, pénzért.[72]

1784-ben a katonák ellátása a lakosság terhére szigorodott: Minden Qvártélyost tartó Gazda asszony az ételt 11. orára a Qvartélyosának el vigye.[73] Két hónappal később: [...]8. Az nékiek adandó ágyat a Palétás gazdák illendőképen egymás kőzőtt tsinálják ki.[74]

Egy 1791-ben kelt hirdetés fölsorolta, hogy a beszállásolt katonát mi illeti meg a gazda részéről, majd így folytatta: [...]ha pedig Katonák, hogy naturalék [természetbelik] nem adatnak nékiek, gazdákon, a vagy azoknak Aszonyain gorombáskodnának azok panaszokat az itt lévő processualis [perbeli] Feő Szolga Birónál avagy Eskűt urnál letehetik.[75]

1810-ben kelt hirdetés: Parancsoltatik továbbá az is, hogy senki akár melly szin alatt akár melly Katonától Katonai ruházatot, vagy eszkőzöket azok[na]k el vesztése alatt meg venni ne bátorkodjon.[76]

Szintén 1810-ben kelt a következő hirdetés: A quártelyban lévő n[eme]s Katonaság Fő tisztsége a Korcsmárosokra nézve köz hirré téteti: hogy az itten quártélyban lévő Katonaságnak, senki is a Korcsmárosok kőzzül Bort, pálinkát avagy Sert hitelbe adni ne bátorkodjon; kűlőmben a ki az ilyetén Italokat hitelbe ki adja, ha annak árát a katona meg nem fizetheti, elégedjen meg a Korcsmáros azzal, ha az olyatén hitelbe Ivott katona meg bűntettetik. -[77]

A hirdetés tartalma még két évtized múlva is érvényes volt, sőt bővíteni kellett: A Nemes Katonaság meg keresése kővetkezésében T[ekintete]s Szolga Bíró Úr által meg hagyatik, hogy valamint senki a lakosok közzül katonának ne költsönözzön, ugy a kortsmárosok azoknak hitelbe bort vagy más italt adni né merészeljenek; mert pénzeket minden esetben el fogják veszteni, a kortsmárosok ezen kivül a kártyázó katonákat testi büntetés terhe alatt azonnal fel jelenteni tartoznak.[78]

1811-ben kelt tilalom: A Kűlső és Belső Kis Úttzában lévő Szentesi quártélyos N[eme]s Katonaságnak senki Kenyeret adni nem tartozik; külömben a ki azoknak Kenyeret ád; semmibe sem fog vétetni; Húsra való pénzt ugyan azon Katonák, onnön magok adni tartoznak; sőt az ide való quartélyos N[eme]s Katonaság is Húsra való pénzt minden napra ki adni tartozik. Külömben a gazdasszonyok nékiek főzni, kűlőnős fízetés nélkül nem tartoznak; átalyában pedig, Istállóbéli vílággal s gyertyával a gazdák nem tartóznak, mivel az helyett a város Cassájából [pénztárából] nékiék minden napra gyertya-pénz fízetődik. -[79]

1810-ből még egy hirdetés ide kívánkozik: A Felsőségnek Kegyelmes Parancsolattyához képest kőz hírré tétetnek a következendők: u[gy] m[int]:

a/ hogy semminémű Katonai ruházatokat, és Fegyvereket, s egyéb akármely névvel nevezhető Katonai Eszkőzőket meg venni, avagy azokat árúlni, kemény feleletnek, és példás bűntetésnek terhe alatt, senki ne bátorkodjon, sőt az olyatén Katonai Eszkőzőket el adó, és meg vevő személyeket az illendő Helyen fel adni el ne mulassák.

b/ Minden vidéki obsitos és Szabadságos Katonák, a kik a magok Hazájokon kivűl, itten tartózkodnak, s henyéléssel tőltenék idejeket, azonnal haladék nélkül a magok Hazájokba menni rendeltetnek. azomban

c/ Az Ide való szűletésű obsítos és szabadságos Katonák, a kiknek ide haza gazdaságok nincsen, élelmeknek tisztességes meg szerzése véget, a szorgalmatos munkásságra és szolgálatra útasíttatnak; ellenkező esetben, a henye életűek, s a mellett a gyanús társalkodásokban s tolvajságban élő obsítosok és szabadságos Katonák a n[eme]s Katonai Rendhez által adatni parancsoltatnak. -[80]

A katonaság legtöbbet a kocsmákban érintkezett a lakossággal. Ide tisztességes nő nem járt, különösen nem egyedül. Az alkohol csakhamar feloldotta az egyébként sem mély gátlásokat, amelyekhez az erős nemi késztetés társult és a két nem között megindult a szerelmeskedés. Természetesen a katonakerítéshez kocsma sem kellett. A bűn megesett a kvártélyon is. Megannyi per őrzi ezek emlékeit. Az alkohol azonban legtöbbször befolyásoló tényező volt.

Benkő Katát vallatták 1755-ben. [...]Miért vagy fogva?

Azért mert leg közeleb múlt Télen Molnár István Házánál lévő Jakab nevű Katonával el estem.

Mi vitt arra hogy az Katonához menny?

Ugy mentem hozzája hogy Telegdi Szabo István Csaplároshoz fél icze bor kérni menvén, a katonát harmadmagával ott találván, [...egyikkel] qvártélyára el mentem s. egy petákon 3. inget vettem tőlle, annakutánna éjjelre egy más mellé feküdtünk s. kéczer volt közösülésünk reggelig.

Hát mással kivel vólt közöd?

Egy gyalog Eszterházianus katonával egyszer vólt közöm.

Hát még mással kivel vólt közöd?

Ugyan múlt Vasárnap a Bodczás Temetőbe volt közöm egyczer egy Qvartélyos katonával[81]

1756-ban kelt, Csipős Erzsébet 45 éves asszony peréből: Mivel pedig két Tanú Szemébe mondotta hogy egy ágyba háltak ketten a Némettel; azon okbúl korbács alá fogattatott és examináltatott.[82]

1758-ban Szász Jánosné 30 éves asszony azért volt fogva, mert [...]Tekintetes Dessöffiánus Regementbéli Káplárral Dolronyitzivel egyszer és egy köz Katonával Szabó Jankóval egy Tóth Legény alatsony ujj Utzán vagyon quartelyban két hétig valamikor akarta, mindenkor vólt kőzöm[...][83]

Ugyancsak 1758-ból kelt pörből megtudjuk, hogy Szennyes Jánosné 27 éves azért volt fogva, [...]mert Őrdőg János nevű alias [igazi nevén] Bú Szerző Katonával paráználkodtam.

Hányszor volt kőződ Őrdőg Jánossal?

Tavally Szent György napkor kezdette s. azulta mikor módgyát ejthette mindenkor vólt[...][84]

1759-ben a 18 éves Mocsi Sára vallotta: [...]paráznaságomért vagyok fogva, mivel még midön leány fövel vóltam egy nállunk Quartélyozó János nevü Dessöffianus Katonával vétkeztem.

Miért adtad arra magadat?

Engem derékon kapott a katona, és csak magunk lévén otthon, fel vetett az ágyra, és rajtam eröszakot tett, kéczeris le kapálocztam az Ágyról; de ismét föl vetett, kiáltottamis : de senki nem hallotta[...]

[...]mihelest véghez vitte rajtam azonnal el szökött katona, az últa Soha nemis láttam[85]

1778-ban Oláh Kata 27 éves férjes asszonyt kérdezték: Hány Némettel volt kőzöd?

Kettövel kőzőskődtem csak le nyomtak, és meg tették mind a ketten egymás utánn

Hogy mertél vellek paráznalkodni?

Mert részeg voltam[...][86]

Végül egy csoportosan elkövetett közösülés perrészletét mutatjuk be 1763-ból. Gaján Ilona, a kvártélyos kapitány kuktájának felesége berúgott a Hajda vendégfogadóban. A csapos mint tanú vallotta: [...]Gaján Ilona az Hajdai korcsmán ivott a Németekkel és ott számtalanszor paráználkodott ugyan a Qvartélos Németekkel, elsősorban a nagy Borivó szobában, egyik Német a Fejénél állott, másik a Lábánál, harmadik pedig az hasán fekütt, és dolgozta. Onnan a Tanú ki hajtotta, es kivül a Lúd ól mellé vitték a Németek, ottis egyik a fejénél vólt, másik a Lábánál, az harmadik az hasán fekütt, ugy paráználkodtak vélle; mellyeket a Tanú szemeivel látta, és fel sem eresztették, hanem mind egymás utan hat vagy hét Német paráznaság kedvéért vólt körülötte[...]

Egy másik tanú vallomásából: [...]a Qvartélyos Németekis circiter hatan már akkor ott boroztak a Nagy Szobában, s. reájok be nyitván a tanú az ajtót, Látta : hogy az egyik Németh térdig lé vólt tolva a plundrája [katonai nadrágja], s. mezitelenen állott a Lábánál, az Asszony pedig már mezitelenen fekütt hanyatt, várta a jó Szerencsét, másik a fejénél lévén által ölelte s ugy csókolta[...] Azon napon a Nemetekis egymás között öszve vesztek azon rossz Asszonyon, azt hányván egy más szemére, te már haromszor es te már négyczer vóltál rajta /: értvén Paráznaságokat :/ en pedig ugymond csak kéczer cselekedtem, mellyért mezitelen kardal egy mást verték[...][87]

A fentieket olvasva, nem csoda, ha a beszállásolt katonák magatartását nehezen viselte el a társadalom és erkölcsrombolónak ítélte. Az egyszer hosszabb ideig, egy-két nemzedéken át beivódott negatív magatartást nagyon nehéz akkor is leküzdeni, amikor a jelenség, a példa már nincs jelen, mert a lelkeket mérgezte, és a szülők mint magatartásformát, szerepvállalást fölülbírálás nélkül, öntudatlanul átadhatják gyermekeiknek. A katonák által mutatott erkölcsi normák, a kapitalizmus korszakában, egészen az első világháborúig tovább éltek, hogy a világégéssel újabb erkölcsi megpróbáltatások szülessenek. Ettől kezdve minőségileg megváltozik a hazai katonák megítélése: akik hősök lesznek, akikre fölnéznek, és a nép rokonszenve kíséri őket.

Dalos madár, kis pacsírta,

Ne szállj ablakomra sírva.

Mért is jönnél oda sírva?

... Katonának vagyok irva![88]

Részegeskedők és kéjelgők

Ezt a két deviáns magatartású embertípust nem véletlenül vettük egy alfejezetbe. Jól kiegészítették egymást, nem egyszer egy személyben összpontosulva, mindkét tulajdonság jellemző volt rájuk. Az ösztönkésztetés az ember számára létkérdés. Gondoljunk arra, hogy táplálkozási, vagy szaporodási ösztönünk nélkül kihalna az emberiség. Ugyanakkor káros hatásai társadalmi körülmények között jól megfigyelhetők. Az ösztön mindig arra törekedik, hogy azt teljesítse, ami az egyénnek pillanatnyilag jó és kielégülést ér el. A következményekkel nem törődik. Ideig-óráig jó például a mértékletesen fogyasztott alkohol, annak kellemes zsibbasztó, vagy feszültséget, gátlásokat feloldó hatása. A rendszeres és mértéktelen italfogyasztás következménye a testi, lelki és erkölcsi romlás, amelyet ma összefoglaló névvel alkoholbetegségnek nevezünk.

Az embereket gyakran csábította el az ösztönük; vitte őket italozásba és bordélyozásba. E két cselekedettől az emberiség sohasem fog tudni megszabadulni, koronként változó mértékben mindig előfordul. Alapja legtöbbször a paráznaság, amely a társadalmi, erkölcsi tiltások miatt megbélyegzést, számkivetést eredményezett, különösen a feudalizmusban. Az erkölcstelenség minden fajtájának melegágya, fészke volt a kocsma, csárda, italmérő, lacikonyha; koronként és fajtánként sok-sok neve akadt, amely a részegeskedést és paráznaságot kitermelte, fenntartotta, ill. fejlesztette.

Az italmérést igyekeztek mindig különböző feltételek, korlátok közé szorítani, hasztalan. Úgy virágzott, mint éjjel a tök. A feudalizmusban italmérési joggal egyedül az uraság rendelkezett, később a város, majd a magánvállalkozók. Egy-egy csárdát, korcsmát árendába kiadtak. Ezek közül Vásárhelyen a leghíresebb, egyben sok bűn forrása is volt Újvároson a Hajda vendégfogadó.

A hirdetőkönyveink tele vannak vonatkozó tilalmakkal: Senki a Kortsmárosok kőzzűl, részeges emberek[ne]k vagy aszszonyoknak, ruháért, vagy akárminémű jószágért Semmiféle italt ne adjon, pénzének el vesztésere és 24 pálcza bűntetés alatt.[89]

Korlátozták a zugkimérést és a saját ital árusítását: Tapasztaltatván némelyek a Kortsmárosok kőzzűl, hogy az ugy nevezett Pint voinra folytott édes borra[90] szert tevén, azt a város borával a Városi Kőzőnség karositásával magokat gazdagitva méregették ennek eleje vétele tekintetéből közönségessé tétetik, hogy senki az ugy nevezett folytott édes bort és annak el vétetése, és azon kivűl máskénti kemény meg bűntetése terhe alatt, akár tisztán, akár más borba keverve mérni ne bátorkodjon.[91] Ismert volt az égett bor, és a gabonából készült párlat is. 1788-ban publikálták: Minden féle életből a pálinkának főzése tilalmaztatik.[92] (Életnek a kenyérgabonát nevezték.)

Tapasztalván a Betsületes város, hogy az alattomos bormérök ugynevezett Kurta Kortsmák, a Városnak tetemes kárositásával felettébb meg szaporodtak Melyre nezve az illyen szant szandékos karositoknak ezennel tudtukra adódik, hogy ha ezentúl illyen esetbe kapatnak, boraik minden, bor méréshez való edényekkel együtt tőllők el hozatnak s Confiscáltatnak [elkoboztatnak] -[93]

A zugmérésektől, a saját haszonra termeléstől annyira féltek, hogy a tanyákon még szőlőt sem volt szabad termelni: Eö Felségének kegyelmes parancsolatjánál fogva a Tanyai szőllők ki irtása meg rendelve lévén, a lakosok kiknek illyen Tanyai szölejik vagynak, meg intetnek, hogy azoknak ki irtásokat magok minél elöbb tellyesitsék kűlömben a ki ezt ezen hirdetéstöl szamlalandó 15 napok alatt nem tellyesiti, az illyetén szölőnek ki irtása az ő költségén robotos erővel fog végre hajtatni, mint hogy pedig az illyen nap számos munka sokba fog kerülni, úgy hogy a makatság miatt az executio [végrehajtás] után Könnyenn hazaikat vagy marhaikat is el veszthetik a lakosok, ennél fogva figyelmeztetnek, hogy az Executiót ne várják bé hanem az irtást magok önként tellyesitsék.[94] A hirdetést később még kétszer meg kellett ismételni. Ebből látszik, hogy a tiltásnak nem volt sok foganatja. Amit a törvény nem bírt megoldani, azt az 1845-ös nagy tiszai árvíz megoldotta, később pedig a filoxéra is besegített. A tanyai szőlők, illetve a szőlőhegyek termése ezt követően már sohasem volt Vásárhelyen elsőrendű termelési, jövedelmi ág.

A méltóságos uraság annál inkább termelte a szeszt: A Kűlső D[erek]egyházi pusztára pálinka fözö nőtelen legények fogadtatnak fel. A lenni akarók jelentsék magukat a Palinka házi Tisztségnél.[95]

A cégéres ragadozás, betyárkodás kiteljesedésével a mulatozást, kocsmai nyitva tartást szabályozni kényszerültek: A ki tánczbeli köz mulatságot vagy Bálat adni akar azt Járásbeli szolga Bíró Úrnak fel jelentse: egyebaránt minden Kortsma bor vagy ser Csapszék pálinkás bolt és hasonló köz mulató helyek a Nemtelenekre [nem nemesekre] pedig tiszti fenyitö pörbe fogás fenyiteke s Büntetese terhe alatt a tulajdonos vagy haszon bérlö által télen 9 orakor, nyáron 10 orakor be zárattassanak.[96]

[...]A bor fogyasztási adót a város maga kezelvén közhírré tétetik.

2or ki a tanyáról borát behozza köteles a behozott mennyiséget bejelenteni.

3or ki borát a tanyán leszüri elne múlassza még azon hétben bor mennyiségét a helybeli Cs[ászári] kir[ályi] pénzügy örségnél bejelenteni nem telyesítés esetében a reája szabott büntetést magának tulajdonítssa. -[97]

[...]a Korcsmák nyitvatarthatására nézve zár órául 10. óra tűzetett ki, melyen túl különös engedély nélkül a Korcsmákat nyitva tartani nem szabad[...][98]

Ezek a tilalmak szinte semmit sem értek. Magyary-Kossa Gyula a térségről írta: Az alsóbbrendű osztályhoz tartozó nők, s különösen a dajkák közt azonban elég gyakori lehetett a borral élés[...][99] A feudalizmus és kapitalizmus erkölcsi szabálya szerint a nők iszákossága még elítélendőbb volt, mint a férfiaké. Az ilyen asszonyt nem kímélték, a saját ura is gyakran félholtra verte. 1756-ból egy vásárhelyi feleségverő férj vallomásából idézünk:

[...]a feleségemet részegen találtam négy kéz láb mászkálva a házam kőzepin[...] Sertést őlvén, annak aprólékját nagyob reszént mind elhorta, három sák búzámat elpredálta, 4. Sák kőlesemet és hat Sák árpámat. Vólt 300söm [?így!] marhácskámból annak nagyob részét elpredálta. Egy szóval eleitől fogva valamim vólt mindenemet elpredálta. Az Város Quartélyos Pénzétis tolem ellopta[...] egy karomkodo és részeges Aszszony vólt.[100]

1767-ben kelt pörből, Csurka Ferenc vásárhelyi férj vallomásából idézünk:

Hát feleséged mért nem lakik veled?

Azért hogy részeges soha semmire sem mehettem véle, meg az fejér ruhámat=is bé itta búzám egyem s=másom mind el predálta.[101]

Számos részeges nő kurvának is bizonyult. Legtöbbször már úgy jutott alkoholhoz, ha prostituálta magát. Ugyanakkor a prostituáltak nem mind voltak alkoholisták. Ezeket a ténykedéseket a kocsmák, csárdák és a dorbézoló házak segítették elő. Ez utóbbiak gyakran eltűrt, vagy üldözött intézmények voltak; különös keverékei a kocsmáknak és a nyilvános házaknak. Ezekben a magánházakban a tulajdonos aki maga is feslett életű volt kerítők közreműködésével fiatal lányokat és erre kapható férjes asszonyokat fogadott. Ők a betérő férfiakkal táncoltak, dorbézoltak, mulattak. Hol nyíltan szeretkeztek, hol pedig a párok el-eltűntek egy másik helyiségben, esetleg a nő lakására mentek. Egy 1763-ban tárgyalt perből ismert, hogy Nagy Kata házához mindenféle Csikós, Gulyás, Juhász jár reszegeskedni[...] Soha nincsen rosz eletu Aszszony nélkűl az háza, kurvákat szokott ott tartani[...] és persze közöttük ő volt a legrosszabb kéjnő. Egy tanú vallotta ugyanebből a perből, hogy Nagy Kata a [...]tavali esztendőbenis egy alkalmatossággal Czirok Kata Korcsmáján a sok bor ivók kőzőtt fel fogódzott mezitelenen, ki mutatván Szemérmét, kinálta vélle az bor ivókat, atta teremtette káromkodástis csak szorta azután a gyalog Katonákis oda érkeztek[...][102]

Egy 1745-ben kelt pörben a tanú azt vallotta, hogy Látta világosan hogy Levainé a nevezett Legény szajábúl ivott, ekképen, hogy a menyecske fel tátotta a száját, a Legény a maga szájábúl itatta, sőt a fatens [tanú] a bórtis maga hozta a kortsmárúl, és mind a ketten fizették a bor árrát.[103]

1775-ben egy tanú vallotta: [...]a Tére hídnál levö Csárdába boroztak, akkor ott hálván tapasztalta Tanú, hogy Csutora Leány szolgálló képpen lakván Csárdába, éjjszaka hozzá mént Kacska Kanászhoz, és eötet megparáznította[...][104]

Ugyancsak 1775-ben a 18 éves Molnár Ilona vallotta: Fejes Mihály nevű Betyártúl estem teherbe, a kivel is az Hajdai Csárdába volt kőzőm, Számát nem tudom hogy hanyszor volt, mert sokszor volt.[105]

Azt nem ismerjük, hogy az italnak milyen befolyása volt Sugár Ilona 26 éves vásárhelyi hajadonra, de az bizonyos, hogy Vagyon 3. élö gyermekem, egyik János Űres Becseitül való, másik Palko Csakány Barta Jánostul való 3dik Érsok a Tompainé Juhasszatul Istoktul való.[106] Bizonyság tehát az, hogy szinte válogatás nélkül szeretkezett.

Tárkány Szücs Ernő írta: A múlt század közepétől váltak általánossá a bordélyházak, amelyekben a nők hatósági ellenőrzés mellett, tulajdonos vállalkozása folytán álltak szexuális célra rendelkezésre, teljesen üzleti alapon[...] Sokan kaptak közülük betegséget, amit azután továbbadtak[...][107]

A férjes asszonyok közül is gyakran váltak, ill. tették magukat szabad személlyé, akár úgy, hogy egyedül, vagy pedig a szeretőjükkel elszöktek és szabadon éltek. Ezekre egy-egy példát idézünk. Tar[jáni] Becsei Jánosnak Felesége Bartók Mária, ez előtt 2. hetekkel a Férjétől egy Ingvállba, mezit-lább, kék-babos rokojába alattomossan elszökvén, holléte nem tudatik; azon személy 18- essztendős, Lutherána, magas sugár termetü, hosszas, sovány, tiszta ábrázatu, kevéssé szeplős, sárga haju[...][108]

Múlt Januar hólnapnak 3ik napján bizonyos Versetzi Kereskedőnek Kotsissa Kováts János nevezetű az ágyassával együtt /: kit mindenütt Felességének lenni vallott :/ meg Szőkőtt[...] - A fent nevezett Kotsis, Obsitos Lovas katona amint hallatik Kiss teleki Szűletés, az igaz felessége most is Kiss Teleken tartózkodik[...] - az ágyassa pedig akível együtt el szőkőtt, magas termetű, mintegy 22. esztendős, kerekes képü, barnás ábrázatú, Ruházattyát a Szegedi Asszonyok Szokása szerént viseli, és Szántó János Katonának vólt felessége[...][109]

Kiss Lajos a vásárhelyi vásári körülményeket ismertette: [...]a sütögető sátrakban szembetűnő, szép személyű ún. szabadlányok vonzották a sátorba a vendégeket, megnyerő külsejükkel, dalolásukkal. Nem üzleti lányok voltak ezek, hanem magánháznál lakó, maguk kezére dolgozó fiatal fehérnépek. A sátor végében ponyvával elkerített helyen vacok állott, ott fogadta vendégét a szabadlány.

Mikor a sátort megnyitották zeneszó mellett, a szabadlány a sátor elé kitett asztalra felugrott, és ott táncolt térdigérő szoknyában, borosüveggel a kezében, a rengeteg nép bámulata mellett.

Ha nem volt vendég vagy kurafi, a szabadlánynak ki kellett állani a sátor elé, ahol a pecsenyét sütötték. Ott fitogtatta magát kackiásan kiöltözve[...] Karja, melle szabadon hagyva[...] Arca kifestve[...]

Az 1890-es évektől elmaradtak a szabadlányok a sütögető sátrakból.[110]

A szabad személy fogalma már a XVIII. századból ismert volt, és folyamatosan használták a XX. századig. Egy 1833-ból kelt pörben olvasható ez az ítélet: Minthogy a v[asba]fogott Takáts Sámuel Törvényes feleségét magától elkergette és más Személyhez adta magát, e mostani személyel élni eltiltásával egy hónapi hetenként 2 napi bőjtel tőltendő tömlöczözéssel bűntettetni, Szűr Szabó Kata pedig, mint szabad személy szabadonn botsáttatni.[111] Ebben a korban tehát a parázna hajadont nyilvánvaló nemi cselekményéért sem büntették meg.

Az általunk gyűjtött feudalizmus kori dél-alföldi büntetőperek alapján vizsgáljuk meg, hogy ki számított kurvának? A meretrix, scortatrix, puella publica, szajha, kurva szavak jelentése:

1. aki szerelmi vétségbe törvénytelen párkapcsolat során került. (Ezek hajadon lányok voltak.)

2. Aki a törvényes férjét megcsalta. A megcsalás alatt nemcsak a közösülést kell értenünk, hanem más szexuális cselekmények, például a csókolózás is ide tartozott.

3. Az a hajadon, férjezett, elvált, illetve özvegyasszony, aki promiszkuis életet élt, azaz gyakran cserélgette a szeretőit, vagy párhuzamosan több szexuális társat tartott.

4. Aki szexuális vágyának kielégítése végett rendszeresen ismert és ismeretlen férfiakkal nemi kapcsolatot létesített.

5. Az a nőszemély, aki megélhetés vagy keresményhez jutás miatt időnként közösült.

6. Aki rendszeresen, tehát iparszerűen kéjelgett; akinek ez volt a mestersége.

Meg kell jegyeznünk, hogy e fölsorolás szerint az egyes csoportok között gyakran nagyok a különbségek. A szélsőséges megnyilvánulásokat mind a törvény, mind a nép másként ítélte meg, és aszerint is büntették. Más csoportok között viszont csak árnyalati különbségek voltak, és az életvitelükben ezek a határok a későbbiek során összemosódtak.[112]

1880, május 20-án, 13 aláírással köztük 3 személy analfabéta, aki neve helyett keresztet rakott a vásárhelyi bormérők és vendéglősök azzal a kérelemmel fordultak a Tekintetes városi Tanács-hoz, hogy engedélyezzék nekik szabad leányok tartását. Beadványukból nem a Tiborc-i, hanem a Gilgames eposz Szidurijának, az istenek kocsmárosnőjének panasza hallatszik ki. Részletek:

Hallomásból tudhatni, hogy főleg nagyobb városokban vannak oly kávés-bormérő- és vendéglői helyek, hol szabad leányok vannak, kik a férfiaknak a természettől nyert s női nemhez vonzódó vágyaik kielégitésében eszközűl szolgálnak... Szükséges rosz ez... és éppen ezért az ily rendkivűli dolgokat még a legmagasabb hivatali helyeken is behunyt szemmel kéntelenek nézni, mert ezek hiányában a legelőkelőbb családok asszonyai-leányai is ki lennének tétetve még több szerencsétlenségeknek... mint a mennyi így is történik...

Kikből válnak íly nők? annak taglalása nem tartozik körünkhöz... hanem azt bizton állithatjuk, hogy voltak s lesznek is ilyenek... ezeket emberi hatalom soha nem tilthatja el[...] ha hatalommal tiltatnék be a fentebb emlitett űzletekben a szabad leányok létezése, akkor a titkos helyeken történnék az érintkezés, s a tisztaság, egészségesség vizsgálása s fenntartása nem foganatosittathatnék...[...]

[...]látni való tehát, hogy ezen űzlet kiirthatatlan s eltilthatatlan addig, mig a mindenható az emberi nemet gyarlóságban fogja tartani...[...] Ezután az aláírók azt panaszolták, hogy magából az italmérésből nem tudnak megélni.

[...]ha a bor emllé mint a költő is megénekelte szép leány is van, nagyon természetes, hog még oda is jut bor hová leány nélkül nem lett volna szükséges... igy világos... hogy leány mellett a regalje [haszonbér] jövedelem is gyarapszik...[...]

[...a szabad lányok] önként beállás esetén a felfogadó gazda vagy gazdasszonytól ruhára s magok kicsinositására eszközt kivánnak[...]

[...]mig egyik közülünk két leány mellett 50 f[o]r[in]t adót fizet, addig van olyan ki 4-5 szabad leányt is tart s még sem fizet annyi jövedelmi adót mint az előbbi,

azután, vannak oly szabad leányok, kik azon reményben vannak, hogy az űzletből férjhez mehetnek, mi gyakran meg is szokott történni, és nem ritka eset hogy az ilyenekből jó feleség és családanyák válnak, ezen nézetből kiindulva, nem vagyunk azzal megbarátkozva, hogy az ily szabad leányoknak könyveikbe vagy útazó leveleikbe határozottan az irattassék be, hogy kéjhölgy, mert e jelzés által megfosztathatnak reménybeli jobb jövöjüktől is, e czím másokat elidegenithet tőlük...[...] Azt javasolták, hogy a kéjhölgy megnevezés helyett a szolgáló vagy szobaleány címet írják be nekik.

[...]Vannak városunkban oly Zug űzlet helyek hol nem nyilvános szabad leányok által történik adózás alá még eddig nem vett űzérkedések[...][113]

1933-ban a vásárhelyi Rotary Clubban dr. Szentkirályi Zsigmond osztályvezető bőrgyógyász főorvos előadásában ismertette a helyi Egészségvédő Intézet nemibetegség elleni munkáját. A tagság felháborítónak találta a vázolt helyzetet, ezért dr. Csáky Lajos indítványt nyújtott be a Törvényhatósági Bizottságnak. Szentkirályi [...]adatai szerint a nemibetegek száma városunkban emelkedőben van, amit bizonyít az a körülmény, hogy az Egészségvédő Intézetben 1930-ban 399, 1931-ben 589, és 1932-ben 655 uj nemibeteg jelentkezett és vétetett gyógykezelés alá. Fejtegetései során bebizonyitotta, hogy a nemibetegségek terjesztésében elsősorban a háború óta különösen elszaporodott titkos prostituáltak játszanak szerepet. A nyilván tartott prostituáltak bár ezek is magas százalékban fertőzőttek az intenziv ellenőrzés és csekély számuk miatt kisebb jelentőséggel birnak. A titkos prostituáltaknál végzett vizsgálatai szerint a Vásárhelyre munkát vállalni érkező kávéházi felirónők, szobaasszonyok stb. veneriás[114] fertőzöttsége 64 %., az Államrendőrség által vizsgálatra előállitott gyári munkásnők, házi cselédek stb. fertőzöttsége 84 %. volt.

[...]Az Erzsébet Közkórház külön prostituált osztállyal rendelkező 60 ágyas bőr és nemibeteg osztálya múlt évben 30 beteget vehetett fel[...] összesen, de ebben a többi bőrbeteg, sőt urológiai betegek, férfiak is beletartoztak! (Már akkor is takarékossági okokból csökkentették az osztályon ápolt betegek számát.) A kérelmet valamennyi fórumon elutasították, így mind a prostitúció, mind a nemibetegek száma tovább emelkedhetett.[115]

Más kérdés, s ez egy újabb kérelemből derül ki, hogy a hivatalos nyilvános házak Vásárhelyen valószínűleg egy időre megszüntek, és 1942-ben a helyi rendőrkapitányhoz Kalmár Dénesné azzal a kéréssel fordult, hogy a Búvár u. 26. sz. alatti házban nyilvános találkahely létesítését engedélyezze. A kapitány április 23-án kiadott véghatározatában a következő föltételekkel a kérésnek eleget tett:

1. Az utcára, szomszédra, udvarra néző ablakok átlátszatlan, tejüveggel legyenek ellátva.

2. A telek udvari kerítése magas, tömör deszka vagy téglafal legyen.

3. A szobák kiképzését pontosan előírta.

4. Kétfülkés, zárt emésztővel rendelkező, fertőtlenített árnyékszéket kell építeni.

5. Az udvarnak éjjel is jó megvilágítása legyen.

6. A találkahelyen 3 szoba lesz, és itt csak bejegyzett, kivizsgált kéjhölgyek működhetnek.

7. Valamennyi vonatkozó rendelkezést be kell tartani.

8. A szoba használati díja: a fenntartó egy férfi után 2 pengőt fizet, 12 órán túl 6 pengőt.

9. A szobák tiszták, féregmentesek legyenek, az ágyak tiszta ágyhuzattal elllátva, személyi tisztálkodó eszközökkel, vegyszerekkel, irigálási lehetőséggel.

10. A kiszolgáló személyzet csak 40 év feletti nő vagy férfi lehet.

11. Az utcán, kapu előtt a kéjnők kerítése tilos, a kaput zárni kell.

12. A szalon berendezését meghatározzák. Csak üdítő italokat lehet árulni, szeszt nem, édeséget csomagolva, élelmiszert semmit. Zenét gramofonból vagy zongorán lehet szolgáltatni.

13. Ittas ember ide nem mehet, a szalonban, bordélyban mulatozni tilos.

14. A kéjnők utcai ruhában, a szalonban fogadhatják ügyfeleiket.

15. A kérelmező 2 hónapon belül köteles eleget tenni az előírt föltételeknek.

Egy 1908-ból ránk maradt Hódmező-Vásárhely thj. városnak A bordélyházakra vonatkozó szabályrendelete II. fejezetének 21 §-a kimondja, hogy Kéjnő az, a ki a kéjelgést bordélyházban űzi.[116] (Lásd: 3. ábra.)

A kurva prostitúciós cselekménye során nem közösült mindig. A perekben leírták, hogy pl. a kocsmában egész este csókolódzott és táncolt. Mást a tanúk sem tudtak rábizonyítani, de ez elegendő volt, hogy pörbe fogják. Ennek kettős oka volt. Az egyik az, hogy nem a hites urát ölelgette, tehát cselekménye mások számára rossz példával szolgáló, parázna bűn volt. A másik ok jóval reálisabb, az ti., hogy az elfogyasztott italért nem ő fizetett, hanem a gavallérja, latorja, kurafija; vagyis a szórakoztatásért díjat fogadott el.

Ezen cselekmények mögött mindig ott találjuk a szegénységet, kiszolgáltatottságot éppúgy, mint az erős ösztönkésztetést, amelyet a nép költőien úgy fogalmazott meg: a vére hajtja. Semmi illúziónk ne legyen! Igaz ugyan, hogy rendkívüli nehéz gazdasági helyzetben, háborúk, éhínség idején egyes asszonyok, hogy gyermekeiknek enni tudjanak adni, kurválkodni kényszerültek, de a kurvák zömére nem ez a magatartás a jellemző. Ők nagyon jól érezték magukat a léha életben, a kocsmák borgőzös, pipafüstös világában, a semmittevésben, és ráadásul a bőven termelődő nemi hormonjaik is tüzelték őket.

A kurvák valódi tevékenységi helye a nyilvános házban, bordélyban zajlott. Egy 1805-ből származó pörből megtudjuk, hogy a vásárhelyi Lakhat nevű városrészben [...]a kőtél verő János háza akkor is mostis egész Bordélly ház[...] volt.[117]

1824-ben a vásárhelyi helyőrség német parancsnoka a tanácsnál bevádolta, hogy [...]a Katonák kőzzűl sokan el romlottak, és az a gyanu volt hogy a Kortsmákba tartozkodo Személyektől[...][118] Kellemetlen volt a dolog a helyi Keresztes József város kapitányának és Csernitsek seborvosnak, akiknek kötelességei közé tartozott a kocsmák örömlányait ellenőrizni és kiszűrni a nemi betegeket. A felelősséget azzal hárították el, hogy a bajt a dorbézoló házaknál lévő, ellenőrizhetetlen kurvák terjesztették. Egy gyanús ház lakóit és a közeli kocsma örömlányait föl is adták. Szerintük nemes Gombos Ferencné házában és a Fulai kocsmárosnál lakó Burki Mária terjesztették a betegséget.

1854 decemberéből Vásárhelyről egy részletes kocsmai kimutatást őrzött meg a Szentes Városi Levéltár. Már ekkor kereken 70 kocsmát írtak össze. Egy érdekes összehasonlítás kívánkozik ide. Közel száz évvel korábban a szomszédos nagy városról: Magyary-Kossa Gyula ezt írta: Szegeden már a 18. század közepén (1750-ben) 81 kocsma, 53 pálinkamérés és 16 sörmérés virágzott[...][119]

A vásárhelyi 70 kocsmában örömlányok is működtek. Szolgabírói véleményt csatoltak a kimutatáshoz, amely szerint 56 helyen változatlanul megengedték a kéjhölgyek tevékenységét, míg 14 csapszékben nem. Ez utóbbiaknál sem a lányok ellen volt kifogás, hanem a vendéglősök múltja miatt, de nem a kocsmákat záratták be, hanem a lányokat kellett elbocsátaniuk. A vendéglősök ellen ilyen vádak voltak, mint rossz erkölcsű, búzalopási gyanúból 10 napig volt letartóztatva, a péket fényes nappal kirabolták, vagy egy nővel hit nélkül él stb.[120]

1856 februárjában már így hirdetnek: A Cs[ászári] Kir[ályi] Szolgabirói hívatalnak 476 sz. a. rendeleténél fogva szigorú ahoztartás végett közhírré tétetik:

[...]4er A kéj házak bezáratnak, és a kerítők tőrvényes fenyítés alá vétetnek.[121]

A kéjházak természetesen hol törvény ellenesen, hol legálisan tovább működtek, elsősorban a kocsmák külső szobáiban. A kocsmák pedig szépen szaporodtak; tönkrementek, újakat nyitottak a kereslet-kínálat elve szerint. A XIX. század utolsó harmadától néhány szórványadat jelzi, miként változott a számuk. Hangsúlyozzuk tehát, hogy az alábbi felsorolás nem a városban működő valamennyi üzletet jelöli. Új engedélyért folyamodtak:

1874-ben 2 italmérés, 1 kávéház : borméréssel, és 1 kávémérés.

1875-ben 7 italmérés, 1 kávéház, és 1 vendéglős.

1876-ban 1 italmérés, és 1 kávéház italméréssel.

1877-ben 1 bormérés, 1 bormérés és pálinkafőzés, ill. 1 kávéház.[122]

A polgármesteri jelentések a tárgyévben Vásárhelyen működött valamennyi vendéglátó egységet felsorolták:

1879-ben 8 kávéház, 4 szálloda (bérleményként), és 5 vendéglő. (A kocsmákat nem említette.)

1881-ben 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1883-ban 10 kávéház, 95 kocsma, 2 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1883-ban 10 kávéház, 96 kocsma, 4 vendéglő.

1885-ben 12 kávéház, 68 kocsma, 3 szálloda bérlő, és 4 vendéglő.

1886-ban 12 kávéház, 68 kocsma, 3 bérlő, és 4 vendéglő.[123]

A továbbbiakban megtudjuk, hogy városunkban az alább felsorolt években hány italozásra, ill. bordélyozásra alkalmas új hely létesült:

1886-ban 11 kocsma, 5 káváház és kocsma, és 2 bormérés.

1887-ben 15 bormérés, 7 kávéház és kimérés.[124]

Egy újabb fond tanúsága szerint Vásárhelyen 1891-ben kamarai választójoggal rendelkező 52 bormérő volt, 5 pálinkamérő, 1 kantinos és kistőzsdés ez utóbbi pontos jelentését nem ismerjük , 6 kávéházas, és 1 vendéglős.[125] A XX. századra vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek. Azt mutatják, miként változott a vásárhelyi kocsmák, vendéglők, stb. száma. A nyilvántartásban azok szerepeltek, amelyeket megszüntettek, áthelyeztek, újonnan létesítettek, elmaradt adójukat rendezték, az ipargyakorlásukat szüneteltették vagy más személy vette át a vezetésüket.

1920-ban 2 vendéglő és 4 kifőzde szerepelt.

1921-ben 9 vendéglő, 4 kávéház, 1 büfé, 2 kifőzde és kávémérés, 1 szálloda és vendéglő, 2 kifőző és korcsma, végül 13 korcsma.

1922-ben 18 korcsma, 7 vendéglő, 1 kávémérés, 2 szálloda és vendéglő.

1923-ban 15 korcsma, 5 vendéglő, 2 szálloda és vendéglő, végül 1 kifőzde. Más forrásból: 34 italmérő, 5 bormérő, 1 borkereskedő, 8 szeszfőzde.

1924-ben 9 korcsma és 3 vendéglő.

1925-ben 7 korcsma és 3 vendéglő.

1926-ban 12 korcsma, 5 vendéglő, 1 szálloda és vendéglő.

1927-ben 15 korcsma, 1 büfé vendéglő, és 6 vendéglő.

1928-ban 12 korcsma, 3 vendéglő, 1 szálloda, 3 kávémérés és kifőzde.[126]

1929-ben 7 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde, 12 korcsma, 1 szálloda-vendéglő-kávéház.

1930-ban 17 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávéház és kifőzde, 1 vendéglő-kávéház-szálloda.

1931-ben 4 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde.

1932-ben 10 korcsma, 1 italmérés, 6 vendéglő, 2 kávémérés és kifőzde, 1 szálloda, 1 étkezde és kifőzde.

1933-ban 6 vendéglő, 3 kávémérés és kifőzde, 1 vendéglő és kávéház, 7 korcsma.

1934-ben 1 korcsma és étkezde, 1 vendéglő és szálloda, 12 korcsma, 4 vendéglő, 1 kávémérés és kifőzde.

1935-ben 12 korcsma, 1 szálloda, 6 vendéglő, 1 kávéház és kifőzde, 1 vendéglő és szálloda.

1936-ban 8 korcsma, 1 kávéház és szálloda, 1 vendéglő. Más forrás szerint: összesen 8 szálloda működött.[127]

1937-ben 20 korcsma, 2 vendéglő, 3 kávéfőző és kifőzde, 1 szálloda és kávéház, 1 kávéház.

1938-ban 2 vendéglő, 11 korcsma, 1 kávémérés és kifőzde.

1939-ben 10 korcsma, 1 vendéglő, 1 kifőző és kévémérő.

1940-ben 17 korcsma, 1 kifőző és mosó, 2 vendéglő.

1941-ben 16 korcsma, 1 kávémérés és kifőzde, valamint 1 szeszértékesítő.

1942-ben 13 korcsma, 4 vendéglő, 2 bor-sör nagy- és kiskereskedő, 1 kávémérés és kifőzde.

1943-ban 13 korcsma, 2 vendéglő, 1 fogadó.

1944-ben 1 korcsma, 3 kifőző és kávémérő.

1945-ben 1 kifőző és kávémérő, 11 korcsma, 1 kávézó és kifőzde, 1 korcsma és fogadó, 2 kifőzde.

1946-ban 3 korcsma, 1 kávézó és kifőző.

1947-ben 6 korcsma, 1 kávémérő és kifőző, 1 vendéglő.

Itt minőségi változás következett be, megindult az államosítás. az 1948-as év felsorolásai után mindenütt ezek a szavak álltak: megszünt, törölve.

1948-ban 26 vendéglő, 70 korcsma, 4 kifőzde, 3 vendéglő és szálloda, 3 kávémérés és kifőzde, 5 szálloda, vendéglő, kávéház és kocsma.

1949-ben 7 korcsma, 1 kifőzde és 1 vendéglő.

1950-ben már csak 1 korcsma volt. Ettől kezdve megszűnik a nyilvántartás.[128]

A kocsmák, italmérők, vendéglők a szórakozás, a kéjelgés és a bűn fészkei voltak. 1905-ben olvashatjuk. [...]a hatóságok egedélyével egy italmérési üzlet áll fenn az Andrássy utcza belső végén, a Kossuth tér és a református ó-templom közvetlen szomszédságában, [...]mely az utóbbi időben egy közönséges városvégi depó szinvonalára sülyedett s mint ilyen, a legfelháborítóbb és legbotrányosabb utczai jeleneteknek vált a szinhelyévé és az előidézőjévé. Ennek az üzletnek sem szabadalma, sem engedélye nincsen ahhoz, hogy ott a testet és lelket ölő butitó pálinkát poharas fogyasztásra árulja[...] tág kaput nyitva ahhoz, hogy a züllött, kétes exisztencziáju alakok ott összegyülhessenek, leihassák magukat és azután magukviseletével inzultálják az arra járó közönséget.[129]

Egy éjjeli mulatóhelyen [...]halálra szánta magát egy rosszutra tévedt fiatal leány, az alig 17 éves Köteles Erzsébet[...] Szerelmes lett valakibe az érző szivü perdita [kurva, elveszett nő] s mert tudta, hogy szerelme hiábavaló, megitta egy fél csomag leáztatott gyufának a mérgét[...] A kórházban gyomormosás után megmentették.[130]

1908-ban Újvároson egy kocsma előtt két aszony táncolta a macsicst, a cake-walkert és a kánkánt, majd egyikőjük, miután a szomszédot utálta, ráverte a képtelenebb testrészét.[131]

A század elején városunkban feltüntek a női zenekarok, amelyek [...]nem valami erkölcsnemesitő testületek, hanem a fővárosok pikáns nótáit és mókáit hordják a vidékre, ezért nem volna baj, ha otthon maradnának[...] kesereg a helyi újság , mert a női zenekar [...]inni jobban tud, mint muzsikálni.[132]

Néhány hónappal később ezt olvashatjuk: Egy tucat részeg emberrel volt tegnap baja a rendőrségnek. Egy fél tucatot be is kisértek belőle a rendőrség hüvös zárkájába aludni. A másik féltucatot kellő igazolás után elengedték, de botrányos részegségért ellenök is meginditották az eljárást. Legkellemetlenebbek voltak az ujvárosi részegek, akik mindenkit megtámadtak[...][133]

Az erkölcstelenség növekedésével párhuzamosan szaporodott a vallástalan, istentagadók száma, akik mind kevésbé tartották be a keresztény hit alapvelveit. Egy adat szerint 1911 nyarán városunkban már 444 felekezet nélküli személyt tartottak nyilván.[134] Ez az 1910-es népszámlálási adatot véve figyelembe[135], a város összlakosságának 0,71 %-a volt! Ennek többszöröse lehetett azon hitehagyott emberek száma, akik Isten- és vallástagadásukat nem jegyeztették be nyíltan.

Nem csoda, ha eleink bőven vedeltek, hiszen például 1869-ben csak a városnak termett bort Kutastól Szikáncsig és Kutastól Mártélyig, valamint a tanyák között is összeszámlálták, és a mennyiége így alakult:

I. Tizedben 383 akó 19 pint.

II. " 226 " 30 "

III. " 432 " 23 "

IV. " 352 " 24 "

V. " 154 " 36 "

Tanyákon 119 " 37 "

vagy is összesen: 1670 akó 9 pintben állapíttatott meg.

Kelt Hmvásárhelyen dec. 29. 1869.[136]

1911-ben csupán a város tulajdonában 42 ezer hektóliter bor termett. 1912-ben, a fagy pusztítása ellenére még mindig 20.856. hektóliter.[137] A kipusztult tőkéket is igyekeztek pótolni. A város kistói kertjében 7000 síma amerikai szőlővesszőt árultak.[138]

A magyar embernek van egy szokása, amit az évek, a századok nem birnak belőle kiölni. Iszik ha öröme van, iszik ha bánata van kesereg az egyik helyi lap írója. Kiderül, hogy 1913-ban, Úrnapján, Mártélyon, a Sörös-féle új vendéglő szomszédságában, a Hegedűs-korcsmában áldomást ittak. Figyeljünk föl a különös szokásra: Mikor ősi szokás szerint elértek a 101-ik üveghez, felhajtották az utolsó kortyot és eltávoztak a korcsmából. Csakhogy nem haza, hanem a Sörös-korcsmába vitt az utuk. Reggel 6 óra tájban a lakók kiáltozásra ébredtek. Az ivók gavallérosan a másik számláját is ki akarták egyenlíteni, de ebből vita támadt. A gazdadölyf, no meg a tömérdek szesz azt sugallta: vagyok én olyan gazdag, hogy a magam számláját kiegyenlítsem. Békési József és János nevű öccse a sárba gyömöszölték Kardos Sándort, aki súlyosan megsérült: 50 sebet kapott.[139]

Az italozás és kéjelgés mellett az ivókban a vendégeket is rendszeresen fosztogatták, kirabolták. 1876-ban Nagy Sándor főkapitány jelentette, hogy Vékony Sámuel helyi lakos az orosházi hetipiacról hazafelé jövet, 5 óra tájban betért Kutason a csárdába, és egy icce bort rendelt. Ettől azután oly kábult állapotba került, hogy csak 7 óra tájba eszmélt föl, és [...]akkor már tártzájából, mely egy trimfli [harisnya] zacskóba volt kötve nyakába akasztva a mellény belső zsebébe téve[...] s azon tártzából 18 f[o]r[in]t elveszett, a csárdában pedig az ottaniak közzűl csak a csárdásné Szilágyi Mári egy szolgálójával volt, a kire gyanúja van[...]

A lány: Szabó Lidi így beszélte el a történetet a csendbiztosnak: [...]ő pedig súrolás végett volt ott a midőn Vékony kérésére a csárdásné 1 itze bort adott, melybe kés högyön valami barna port eresztett, mitől az ember rövid időn elkábúlt, ittas állapotba lett, és őt az ember arra szóllította fel, hogy menne ki vele szobára, mit ő tenni nem akart, de a csárdásné rá beszélése folytán bele egyezett, és a csárdásné vezette be őket égő gyertyával, és hogy az ember gatyáját megoldani nem tudta, a csárdásné bicskával vágta el, és látta midőn mellényét kigombolta és a zacskót a belső zsebből kivette és kibontotta belőle a tártzát, a tártzán levő elasztris[140] pántlikát levette és a szoba közepire hajtotta, és látta, hogy vett ki belőle pénzt, de hogy mennyit nem tudja; midőn az ember felkelt pénzét kereste, a csárdásné ő rá ingerelte az embert, hogy kösse a csacsihoz és hajtsa el magával és üsse agyon valahol az úton az utolso rosz kurvát, mi közben őt a csárdásné levetkőztette és hajtsd el szavakkal ha nálad van szóllitotta fel. [...]

Szilágyi József m[aga] k[ezével]. cs[end]biztos. 876. nov. 9én.[141]

1908-ban a Reggeli Uságban ezt olvashatjuk: Egy cselédleány bűnös üzelmeiről rántotta le a rendőrség a leplet. A leány két korcsmában volt alkalmazva és mind a kettőben nagyobb összegű pénzt lopott a vendégek zsebéből, aztán tovább állott, elment Mindszentre s ott lakást rendezett be magának, szépet, elegánsat s élte világát, mignem most letartóztatták.[142]

Család- és népnyúzók

Alfejezetünk címe magyarázatra szorul. Itt nem gyárosokról, bankárokról, tábornokokról, főurakról, vagy vezető államférfiakról van szó, hanem gazdaemberekről. Olyanokról, akik felett bár a történelem régen túllépett, családjuk és házuk népének életét mint feudális oligarchák, kényszerrel, a saját kényük-kedvük szerint basáskodva igazgatták. Ők voltak azok az Atyák, akik még idős korukban sem adtak családos gyermekeiknek semmit. Pató Pálként hajtogatták minden feléjük irányuló kérés, közérdekű adakozás, jótékonykodás során, hogy ej, ráérünk arra még!

Ültek a gondolkodószékükben, mint valami paraszttrónusban, pipáltak, bölcseket mondtak, és közben sanyargatták családtagjaikat, cselédségüket. Legtöbbszőr magukat sem kímélték. Értelmetlen fukarságukban rongyokban jártak, koplaltak vagy a termelt javakból csak a szemetet fogyasztották el. Egyetlen céluk volt: a vagyon minden áron való gyarapítása. Ezért készek voltak gyermekeiket, béreseiket rokkanttá dolgoztatni, miközben gyakran maguk is testileg, lelkileg megrokkantak. Olykor még törvénytelen eszközöket is igénybe vettek, az orgazdaságtól a váltóhamisításig, a bérek visszatartásától a rablásig.

Amit viszont világosan tudnunk kell, egyszer s mindenkorra tisztázandóként le kell írnunk, hogy ezért a magatartásért nem egy osztály, még csak nem is egy-két réteg, a középparasztság vagy a nagybirtokosok felelősek. Ez a magatartás deviáns volt, tehát embere válogatta, hogy miként élt vissza helyzetével. Történelmietlen tévedés lenne általánosítani, hiszen olykor a kisgazdák, szegényparasztok, sőt a legszegényebb földmunkások között is találkozunk velük. Utóbbira jó példa Bibó Lajos: Mihály lovat akar című, valós történetből írt elbeszélése, ahol az ember a feleségét is befogta a megrakott kordét húzni, és mint a rossz lovat, ostorával ütötte, amikor az elhanyatlott az igában.

Kétségtelen, hogy a legtöbb népnyúzó valóban a középparasztság köréből származott. A nép, legtöbbször a saját rétegbeliek, gúnynevet adtak nekik, ezzel is megbélyegezve, elkülönítve őket a tisztességes emberektől. Számuk azonban egy-egy közösségben csekély, és gyorsan folklorizálódó tetteik alapján hamarosan úgy tűnik, mintha minden módos tanyafedél alatt Pató Pálok ülnének. Ezt ki is használta a szocialista társadalom első két évtizede a kuláküldözés, padláslesöprés, szövetkezetbe való erőszakos kényszerítés során.

A kulák szó egyébként [...]új orosz fogalomként került hozzánk. Legjobban talán a zsírosparaszt, népnyúzó szavak magyarázzák. A lelketlen, magának harácsoló, másokat kizsákmányoló, gyakran több száz holdas paraszt modellje. Az átültetés azonban nem volt szerencsés. Nem a lényeges tulajdonságokat, hanem többnyire a birtok nagyságát vették alapul, de az 1950-es évek elején azt is igen szubjektíven kezelték, ezért kerülhetett kuláklistára sok kis- és középparaszt, kétkezi munkás, becsületes kisgazda is.[143]

Németh László már 1941-ben a fogalom veszélyességére és tisztázására hívta föl a figyelmet, bölcsen előre látva, hogy magyar körülmények között fokozottan csak arra lesz jó, hogy ártatlan embereket meghurcoljanak. Elbeszéléséből néhány sort idézünk:

Abban az időben, amikor még a szovjet ötéves terv volt a legfrissebb világcsoda, nálunk is megmaradt néhány műszóvá előlépett orosz kifejezés. Ekkoriban akasztották a mi ötvenszázholdas, jobbára református parasztjainkra is a kulák nevet[...]

S nem csak a szó tapadt meg, hanem a hozzátartozó gunyoros, becsmérlő íz is. A kulákság az új szélben is gonosz, önző, földharácsoló, magzatgyilkos, banyauralom alatt senyvedő népfaj maradt. Ahogy a kuláknő a fényképeken mindig vén s azonkívül még valami gonosz hatalmaskodás is van az ajkára vasalva; a szociográfiai füzetekben s az úgynevezett parasztregényekben az egész osztályból sem maradt meg: csak a vénség s a hatalmaskodás.

Engem mindig bántott ez a beállítás. Én magam is kulákcsaládból származom s más fotográfiákat hordok az emlékezetemben a nagyszüleimről, nagybátyáimról, ángyaimról, unokatestvéreimről. Tanulmányaimban zúgolódtam a torzítás ellen, szépirodalmi műveimben próbáltam kiigazítani. Hasztalan![...][144]

Kérdő Szűcs Ernő visszaemlékezéseiből idézünk néhányat.

Fukar Csáky András gazda a Pusztán, amikor a szél kergette az ördögszekérkórót, még azt is elfogta, mert szalma helyött jó volt a kemöncébe.

Fukar Csáky Mihályhoz beállított a Lévai utcai oskolábul Miklovicz igazgató tanító. Pénzt gyűjtött a Vásárhelyön fölállítandó Kossuth-szoborra. Mondta, hogy Kossuthnak köszönhető, hogy kendnek a telekben több mint ezör holdja van, mert azelőtt azt kend csak művelte, de az uraságé volt. Kend mennyit ád hát a szoborra?

Kérdi tűle Fukar Csáky Mihály: Van- fia annak a Kossuthnak? Van. Két fia mondja Miklovicz. Na hát, akkor én sönki apjának nem csináltatok szobrot. Csináltassanak a fiai.

Amikor Fukar Csáky Mihályt föltötték a ravatalra, az öreg Szappanos Mihály doktor mönt ki a házhon vizitálni. Fölemelte a halott fejit, és mögnézte, hogy az az embör, aki életiben annyira fukar volt, és olyan sokat összegyűjtött, vajon mit visz belüle magával a túlvilágra? De párna helyött csak összegyűrt újságpapírt talált a feje alatt.

Fukar Csáky Mihálynak Orosháza alatt, Gyulamezőn is volt néhány hold földje. A bérösei ide vasúton jártak ki. A vonatköltségöt a bérösöknek köllött fizetni. Amikor a gazda kimönt hozzájuk, möghívatta magát a feles feleségivel ebédre, de előbb mögkérdözte tűle, hogy Mit főzől? Bablevest mondta az asszony. Na, hát én is hozzájárulok! és a zsebibül kivött gy fej vöröshagymát.

A bérösei mondták Fukar Csáky Mihálynak, hogy A kútban elkopott a vödör. Az öreg rögtön rávágta, hogy Hát akkor vögyetök! De hát a maga dolga ez, gazduram. Vögyetök csak, mert ha húzzátok a vizet, majd mögtanuljátok, hogy n harangozzatok vele, és a szélit l n verjétök. Röndben van, de akkor, ha elvégeztük az itatást, lvösszük a vödröt, oszt elvisszük, mert az a mienk. Akkor pedig, hogy itat majd a kútnál a másik? Azzal tik n törődjetök. Ha más is itatni akar ottan, majd az hoz magának vödröt.[145]

Fukar Csáky Mihály a Verbőczi utcában lakott. Halálakor még a helyi újságok is megemlékeztek róla: A boldogult apja után csak 21 hold földet örökölt és azt végtelen takarékosságával annyira meggyarapította, hogy közel 1000 hold földet szerzett s most már őt tartották a város legnagyobb birtokos gazdájának.[146]

Egérszopó Széll György állítólag onnan kapta csúfos előnevét, hogy a kamrában egy tejfölös köcsögben egeret talált. Amikor a farkánál fogva kivette belőle, előbb bekapta és leszopta, hogy a ráragadt tejföl kárba ne vesszen. Róla szólnak a következő történetek:

gyik rokona, Széll Antal beszélte neköm is, hogy Egérszopó Széll Györgynél nyomtatás után az öreg Széllné, Széll Gyurka anyja és a szolgáló szömenként szödte az elhullajtott magokat a szűrű körüli gyöpön, mert még a tyúkokba s bíztak, hogy azok majd összeszödik. A tyúk nemcsak szödöget, de kapar is így okoskodtak , oszt a szömek gy részit eltemeti.

A fölöslegöt eladta. Amikor a búzát árulta a keresködőknek, azok, ócska gúnyáját látva, gyanakodva mögkérdözték, hogy Osztán mennyi vóna? gy kevés csak. Hány zsák lönne az? Úgy négy vagonnal.[147]

Egérszopó Széll György gy nyári vásáron eladott négy szép ökröt mesélte Tóth Ernő adatközlőnk.[148] A pénzt a kis lajbli belső zsebibe gondosan eltötte. Délután még jó meleg volt. A kocsin ült, és maga mellé lrakta a kis mellényt. Hamarosan elaludt, de a lovai tudták az utat, és maguktul kivitték, majd beálltak vele a tanyaudvarba. Amikor döccenve mögállt a kocsi, kifogta űket, de a mellényrül teljesen mögfeledközött, és benne a négy ökör árárul.

Korán röggel, amikor fölébredt, eszibe jutott a kis mellény mög benne a pénz. Szaladt hamar a kocsihon, de s a mellény, s a pénz nem volt shun. Hirtelen mindön fölvillant benne. Befogta a kocsiba a két lovat, és visszamönt velük az országútra.

Hát mit ád Isten! Mögtalálta a mellényt az út porában, benne a sok pénzzel. A lajbli olyan rossz, foltos és rongyos volt, hogy azok, akik tgnap még utána gyüttek a városbul kifelé, annyira s érdemösítötték, hogy fölvögyék.

Ehhön a történethön hozzá köll még tönni, hogy Széll György gazdának mindöne ilyen volt. A lovai is mindég gazdagyalázók voltak. A kocsijai rissz-rossz, nyagda portékák voltak, hiányzó oldaldszkákkal; ülése volt is mög nem is. Ezért tudott a kis mellény lrázódni.

gyször Széll Gyurka beszélgetött a feleségivel. Mondta, hogy van mellettük gy darab föld. Mög kéne még azt is vönni. (Jelzöm, hogy a birtoka a szentösi útfélön kifelé haladva, jól kint volt, túl a Rémárison.)

Számolták a pénzüket, de nem volt ölég. gyiküknek élt még az öreganyja. Hallja a nagymama, hogy számolnak, és kevés a pénzük. Erre mondja nekik: Na, várjatok csak!

Kotorászni kezdött az ágyában, és kivött a szalmazsákja alul gy nádlis harisnya[149] szárába kötött, nagy csomó aprópénzt. Na, számoljátok csak össze, hátha ölég lösz?

Ölég is lött. Még nem is köllött mind. Az öreg mama úgy gyűjtött fillérökbül vagyont, hogy a tanyán élő vadócgalambok fiai szolgáltak keresetül. Amikor összegyűlt gy-két kasra való figalamb, bevitte a piacra. A mama évek alatt összerakosgatta a feje alatt harisnyaszárnyba az értük kapott filléröket.[150]

Pisla Pista s írni, s számolni nem tudott beszélte Kérdő Szűcs Ernő. Mégis annyi pénze volt, hogy hat ökröt vött gyszörre a vásárban. Az eladó makai embör előbb nem akarta neki odaadni a jószágot, olyan szögényös volt az atyafi.

Cseréppipáját nádszállal szítta, és ronggyal csavarta be a szárán a hézagot. Végül ráállt az alkura a gazda. Amikor mögírták a passzust, Pisla Pista azt mondta a legénynek: Baszom azt a högyös fajtádat! Gyere oda a kocsimhon, majd bangóval takargatlak be.

Az 1950-es évek elejin, amikor Rákosiék gazdasági vétség címin zár alá töttek, gy alkalommal gyütt vittek Piszkos Marton gazdával. Ez az atyafi olyan fukar volt, hogy a góréjának nem csinált alját. A beöntött kukorica gyenösen a földre szóródott, ahun a patkányok ötték, de nem bántotta űket.

Fura gy paraszt volt. Amikor például a rossz tárolás miatt mögrohadt a gabonája, azzal vitette ki a földjire, hogy A föld adta, a föld vögye vissza.

Én osztán a börtönben a fejire olvastam az előnevit. Fölháborodott ezön az öreg, és azt mondta, hogy Ha kint lönnénk, ezért a bíróhon fordulnék. Neköm s köllött ögyéb. Mondom neki, hogy Csak kopogtatni köll, mert igön közel vagyunk a törvényhön.[151]

Csömpe Orovecz a munkásait szerződéssel kötötte l - beszélte Tóth Ernő. A részösöket kötelezte az aratás elvégzésire, ami magában természetös, de ehhön a munkáhon sok robotot is hozzácsapott. Ezök különféle tanya körüli munkák voltak, a tapasztástul a gödörásásig. A szerződésben még az is benne volt, hogy a kazlakat röndben köll hagyni. Mivel a szája csömpe volt, érthetetlenül hadarta a fölsorolást: Acca-racca, satöbbi. Így a munkások pontosan azt sem tudták, hogy mire vállalkoztak.

Az is igaz, hogy gy-gy részös Szent Mihályig tűle két szekér gabonát, úgy 30 mázsa körül búzát, árpát, zabot hazavihetött, ami egész kis vagyon volt. Csömpe Orovecznek annyi gabonája termött, hogy a szűrűben még szeptember közepe táján is lóval nyomtattak, és 20-25 részös dolgozott nála.

A részösök mondták is Orovecz úrnak mert így köllött szólítani , hogy A környékbeli gazdák mán mind elnyomtattak. Ekkor Orovecz úr azt mondta, hogy Azok, kéröm, szögény embörök.

A részösök csudálkozni kezdtek, mert azok a szögény embörök 40-50 holdas gazdák voltak. Így válaszoltak vissza: Orovecz úr, a szögény embörök mink vagyunk. A gazda azt felelte: Kendtök, kéröm, kutyafaszok, kendtök, kéröm igavonó barmok! Kendtökrül a krónika s ír![152]

Kérdő Szűcs Ernő beszélte: A 94 éves korában, 1914-ben elhalt ezör holdas Maczelka Jóska nagygazda botjával utasította röndre a hetven felé ballagó fiait, akik a vagyon mögosztásárul mertek neki említést tönni.

Előfordult, hogy az ötven-hatvan éves fiaknak még mindég az apjuktul köllött ruhára valót kúdulni, vagy az öregöt möglopták. A hombárfúrók gy része a gazdák fiai voltak, akik alig kaptak pénzt, és rákényszerültek a lopásra. Ez az apa bűne volt. A tolvaj gyerökök a tanyásukhon rejtötték a zsák búzát, és onnan hordták el vékánként eladni, hogy n lögyön föltűnő.

Az öreg legtöbbször tudomást szörzött a lopásrul, de általában szömet hunyt, mert a fiakban kialakult félelöm miatt az atya vesztesége így kevesebb lött, mintha neki köllött volna adni.

Amikor az unoka dicseködött a vásárban összeakadt cimborájának, hogy az apjának milyen birtoka van, möghallotta a nagyapja, és káromkodva odafordult:

Mi van a t apádnak, baszom az apád Istenit! gy szöge s! És a gyerököt mögpofozta a szólni s merő apja előtt.

Az első világháborúba elvitt gazdafiakat úgy löhetött hazahozatni a biztos pusztulásbul, ha az apjuk földet íratott rájuk, mert azt művelni köllött. A katonát, mint könyéradót visszaengedték a frontrul. Az gyik nagybátyám is visszahozathatta volna gyetlen fiát, nem lött volna gond vagyont íratni rá, de inkább lmondott a fiárul, mint hogy gy talpalatnyi földet is adott volna neki.[153]

Valamennyi eddig névvel említett személy közül talán a pusztai Maczelka Mihály (18681940) volt a legkülönösebb személyiség, akiről Móricz Zsigmond 1933. aug. 13-án Takaros Maczelka címen írt a Pesti Naplóban. Mindössze 20 kisholdja és 24 hold bérelt földje volt, de azon Kőszegfalvi Ferencet idézve :

[...]önmaga és családja munkaerejének végletes kizsákmányolásával, a mániákusságig pontos, takarékos gazdálkodással, országos hírű mintagazdaságot teremtett[...] Birtokának csodájára jártak, de példáját bár rokonai közül néhányan megpróbálták nem bírták követni. Környezetétől a Takaros ragadványnevet kapta.[154]

Nagy Gyula írta meg az életrajzát, tőle idézünk: Az út széle gereblyélt volt, először kisgereblyével, azután tüsökboronával elboronálták. Ember húzta a boronát, hogy a ló patájának a nyoma ne látszon[...]

Az első világháború előtt noha volt lókapájuk kiskapával kapáltak. Hátrafelé haladva kapáltak, hogy a már megkapált földet ne tapossák össze. A kikapált gazt a kapás előtt levő köténybe gyűjtötték, majd kiöntötték a kukorica szélébe. Minden tőnél kézzel egy kis tányért készítettek. A nagy göröngyöket a kapa fokával szétverték[...]

A kukoricát hajason szedték. A szedőknek kés volt a kezükben (az öregnél metszőkés) és a cső levágásakor egyforma csomót vágtak. A csövet a nyakukban lógó zsákba rakták és a kukoricaföld szélén álló kocsira borították[...] A szárt a föld színénél egyenesre vágták (másnál a vágás felülete ferde volt), hogy ne rongálja a cipő talpát. Húsz szálat tettek egy kévébe. Madzaggal vagy fűzfavesszővel kötötték be, ezt nem rágta el az egér[...]

Nyáron a férges és száraz leveleket egyenként letépték, de úgy, hogy a répa ne sérüljön meg[...] A kihúzott répát levelével lefelé visszaállították a répalyukba. Egy másik ember vödörből sikárkefével vagy ruhával a földet lemosta róla. Amikor megszáradt, a harmadik ember késsel levágta a leveleket, amelyek a répalyukban maradtak[...]

A levágott lucernarendek tövei egy vonalban álltak. Ketten-hárman marokba szedték a rendeket és kerítés mellé állították száradni. Száradás után csuhéjjal kis kévékbe kötötték. 30 kévét raktak egy keresztbe. Karóra húzták a keresztet[...]

Az udvaron műkutat fúrattak, bárkinek szívesen adtak vizet, de mindig az öreg öntötte tele a kantákat, nem szerette, ha a kút körül vizes tócsa volt. A vályút minden héten takarították, még aratásban is kisúrolták.

A 80-100 -ölnyi virágos- és veteményeskertjüket is bekerítették. Minden tavasszal ásás közben a földet átrostálták. Nagy rostát használtak erre a célra. Az egyik ember lapátolta a rostába a földet, a másik kezével dörgölte. A rostát nem emelték fel. Amint az alja tele lett, odább tették[...] Mindig volt pálinkája. Naponta egy litert számított magának s a többit a vendégeknek szánta. Az orvos szerint a pálinka marta ki a gegőjét s utóbb rézcsövön táplálkozott, de akkor is ivott. Minden esztendőben a gyümölcsfák derekát üvegdarabbal szépen lekaparták és olajos ruhával megtörülgették[...]

A padlásfeljáróhoz egy pár gyékénypapucsot raktak s csak abban léphettek a padlásra. Ha a látogató röstellte levetni a cipőjét, zsákot terítettek a padlásra. Ámbár úgy mondják a nagymágocsi grófkisasszonnyal is levettette a cipőjét[...]

Fiait, lányait nagyon keményen dolgoztatta, de magát sem kímélte egy csöppet sem. A fiai, lányai belegörbültek az állandó megfeszített munkába. Különösen a legöregebb fia Mihály , aki legjobban szót fogadott, az görbült meg. Gyermekeinek drága ruhát vett de nem állt rajtuk a ruha, mert a sok munkában elformálódott a testük. János fia háborúban járt és fogoly volt. Ott kipihente magát.[155] Az öreg Maczelka Saját bevallása szerint napi két órát aludt.[156]

Katona Imre lektori véleményében fontos kiegészítést tett a Maczelka portréhoz. Takaros Maczelkáéknál magam is jártam; egy adalék emlékeimből: nem egy, hanem négy köcsögszárító karó volt a tanya előtt, és a széljárás szerint aggatták rájuk a cserépedényeket.

„Szegények”

A török hódoltság utáni visszatelepülés óta ismert, sőt koronként növekedőben volt Hódmezővásárhelyen is a szegénység. Ezt jelzik a zendülések, a betyárvilág kialakulása, az egyes bűnözési hullámok megjelenése és növekedése. A szegénység olykor már elviselhetetlen volt, és a mezőgazdasági lakosság szervezetlensége miatt többnyire egyéni kitörésekkel hívta föl a figyelmet sorsa jobbítására.

Ellentétben Hitlerrel, aki a szegénységet és a szegényeket megvetette, sőt mint deviánsokat a társadalomból kitaszításra javasolta, mi nem ítélünk ilyen sommásan és embertelenül. Mindenek előtt a szegénység két típusát kell megkülönböztetnünk. Az egyik, és a nagyobb csoportba tartoznak az önhibájukon kívül, a társadalmi körülmények miatt szegénységben élők rétege, míg a másik, a kisebb csoportba azok tartoznak, akik önhibájuk miatt, korhely, munkakerülő, a társadalom normáit be nem tartó, sőt azokkal mindig ellenszegülő magatartásuk miatt élnek szegénységben.

A szegénység tehát nem egyenlő a megvetendő vagy üldözendő devianciával, hiszen évszázadok óta százezrek éltek szegénységben, de sorsukat vállalva, becsületesen dolgoztak, nevelték családjukat, sőt példamutató életet éltek. Nem egyszer erkölcsösebbet, mint az uralkodó osztály egyes tagjai, ill. rétegei. Az, hogy mégsem boldogultak, a társadalom hibája volt.

Ugyanakkor mindig van egy réteg, mely lusta, irigy és a más kemény munkájával megszerzett vagyonra pályázik, vagy abból kíván élni; mely kisebb részben testi, nagyobb részben lelki habitusa miatt képtelen a kitartó, fegyelmezett munkavégzésre, ugyanakkor nem retten vissza a bűntények elkövetésétől, melyek ideig-óráig hozzásegítik életének tengetéséhez. Mi őket kívánjuk bemutatni.

Már 1791-ben ezt publikálták: [...]némelly szegénnyebb sorsu Lakosok számosabb fiaikat, és Leányikat időről időre haszontalan magok által tartván ezeket egy részről henye hivalkodó, és buja életre reá szoktattyák más részrűl pedig kőz jót annyiban károsíttyák hogy az helybéli jobb tehetségű gazdák ésmérős, és ithon valo családokat nem kaphatnak, az ollatén számossabb gyermekek[ne]k pedig az főllebb emlétett szegényebb Atyák sem dolgot magok kőrűl ádni nem tudván ell nem kerűlheti, sem az Attya sem a gyermek, hogy ha mindenkor nem rosz[as]ágbolis de leg alább szűkség ből leg gyakrabban tolvajságra ne adgy[a] magát.[157]

Nem valószínű, hogy ezt a levéltári dokumentumot kikutatta és ismerte volna egy évszázaddal később az a lapíró, aki az arzénes gyilkossági per kapcsán szinte ugyanezeket a gondolatokat újra fogalmazta: A gondnélküli élet, a pénz utáni vágy, a kényelem iránti szeretet lehettek e szerencsétlen teremtéseknél első izben a lelki rugók, hogy szülőt, testvért, férjet, rokont, jó barátot és ismerőst nem kímélve, biztos kézzel földeljék el azért, hogy nehány véres forinthoz jussanak, mely pár nap mulva már könnyelműen elfecsérlődött kezeik közül[...]

De később már bizonyára az erkölcsi vakság vitte őket ezen a bűnös lejtőn[...][158] Az újságíró néhány nappal később így fogalmazott: Ezen pert megteremtő egyének erkölcsi romlottságának és sülyedésének gyökerei mélyen benyulnak proletár társadalmunk termékeny talajába[...][159]

Tovább kutatva a levéltári dokumentumok között, 1796-ból az alábbiakat jegyezték föl: Bővebben lévén mindenütt mindenféle eletnek [kenyérgabonának] a termése, és szerént a Kenyér Keresésnek modja, oly annyira el húzta magát a Szegénység az aratás, és nyomtatás által való élet kereséstöl, hogy az Uraság, ki a szükség idején sok irgalmassággal viseltetett, a Szegénységhez, [termény]takarókra és nyomtatokra alig tehet szert[...][160] Ennek ellenére rendszeresen ingyen gabonát osztottak szét a rászorulók között. Azt is hirdették, ha erre nem került sor: A szükölködő szegénység a héten a Város házához gabonájért ne jöjjön, mivel a héten senkinek sem fog adódni. -[161] Ha már az egészségesek alamizsnaként nem kaptak, akkor vajon miért nem dolgoztak? A testi fogyatékosokról ugyanis külön gondoskodás történt: A Nyomorekok, koldusok magok jelencsék magokat.[162]

Egy 1756-ban kelt pörben a saját sorstárs paraszttanúk így jellemzik Barta István vádlottat: [...]eö csak egy tekergö volt, Se jó paraszt[...], Se jó Deák[...] a Szálláson Sem Sokat vólt, mert eö néki a dolog büdös vólt[...] Barta többszörös csecsemőgyilkosság miatt áll bírái előtt. Önérzetesen így védi magát: [...]minthogy szegény állapottal vóltunk, rajtunk el szaporodnak gyermekűnk, nem tarthatyuk, [mert] más kezei lábai lesznek[...][163] Hányan váltak évszázadok során mások cselédjeivé és nyomorogtak, mégis számos gyermeket neveltek föl anélkül, hogy elpusztítottak volna belőlük egyet is, sőt, ha valaki meghalt közülük, azt legtöbbször családi tragédiaként élték meg.

Ugyancsak a szegénységre hivatkozott 1803-ban az az anya, aki összeszurkálta csecsemőjét, hogy megszabaduljon tőle. Jellemző azonban rá, hogy amikor a szomszédok rátaláltak a még vergődő kislányra, kinek [...]a testén lévő, bé dugva vólt Jukból a vér ki bugyant[...] nem a gyermek életének megmentésére törekedett. Az anya a sorsáról így vallott: A gyermek ágyamat csak egy hétig fekűdtem; de azután kéntelenittettem fel kelni a gyermek ágyamból, mivel kenyerem nem vólt, és a Férjem gazdája is, a bériből, Búzát vagy Kenyerre valót nem adott, és így, hogy másnak dolgozhassam a Kenyérért, azért szakasztottam félbe a gyerek=ágyamat.[164] Itt jegyezzük meg azt, hogy közismert, miszerint számtalan asszony munka közben a földön megszült, gyermekét bepólyálta és folytatta tovább a dolgát. Nem feküdt gyermekágyat, hanem végezte a feladatát, most már kettőjükért, olykor egy egész családért, és nem ölte meg csecsemőjét.

A lustaság további példáit jelzi az 1769-ben keltezett pör, amelyben a cselédfiú és lány paráználkodtak. Utóbbi vallja: [...]mellyet észre vehetett a Gazda Asszonyomis, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondottais hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[...][165] 1782-ben [...]Hetes Ersók Dohány Szedéskor tőbb üdőt tőltőtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben.[166]

1819-ben Túri Ilona 41 éves vásárhelyi asszony, akinek férje közkatonaként szüntelenül odaszolgált, és ezért feleségét nem tudta eltartani, összeállt egy 46 éves béressel, ezért az úriszék botránkoztató társalkodásukért 30-30 korbácsütésre ítélte őket. Az asszony így védte magát: [...]a Szegénységem nem engedi, hogy magam legyek[...][167]

1796-ban találtuk meg az első olyan büntetőpert, amely a vagyonhelyzetet tisztázta. Amikor a kihallgatás folyt, a személyazonosságot pontosító kérdések között ez is szerepelt: mi vagyonod van? Hazánkban ez a polgárosodás kezdete, amikor a jólét és az ember megítélése dolgában föltételként a vagyon került előtérbe. A francia forradalom reformgondolataitól, főleg az egyenlőségtől, a vele járó vagyonmegosztási törekvésektől is féltek. Ebben a korban I. Ferenc császár (17921835) viszonylag hosszú, 33 éves uralkodása idején, a napóleoni háború a nép számára elszegényedést, a polgárosodó réteg számára a hadiipar és a kereskedelem révén pedig konjunktúrát idézett elő.

Az általunk vizsgált pörök a Dél-Alföldre terjedtek ki, tehát nemcsak Hódmezővásárhely gyanúsítottjai és bűnösei voltak benne, hanem a környező településekéi is. A szegénység az egész térségre jellemző, hiszen társadalmi méretű volt. Mivel a gazdasági helyzet összefüggött, ezért belőle Vásárhely nem szakítható ki, így tájékoztató jelleggel, 1843-ig az alábbi statisztikai adatokat mutatjuk be: 40 pörben 58 személytől kérdezték, hogy mi vagyona van. Közülük 27 főnek volt kisebb-nagyobb vagyona. Semmije sem volt 31 embernek, igaz, hogy közülük hajadon, legény, kiskorú volt 8 fő. Ugyanakkor ebbe a csoportba sorolhatók azok a korosabb feleségek tucatjai is, akik szintén vagyontalannak vallották magukat, hiszen a férjük tartotta el őket és neki voltak kiszolgáltatva. Mesterségesen keltett és fenntartott szegénysorban éltek. Közülük sokan éheztek, hiszen a férj például fiatal szeretőt tartott, vagy nem törődött az asszonnyal.

1843-ban a férj ifjú szeretőjével így hóhérolta idős feleségét: [...]még enni sem igen adtak néki s mult el egész hét is hogy alig jutattak valamitskét az öreg asszonynak[...] még az öreg a menyetskével a szobába külön asztalnál, a gyermekek a konyhába a földön ettek addig az öreg asszony kint éhezett s be sem igen botsájtották. -[168]

Hasonló esetet ismertet Böszörményi Ede 1863-ból az esperesi jelentésekből. A férj kurvázta feleségét, [...]kenyerét tőle sajnálja: Kelj fel, egye meg a fene a hurkádat, sokat eszel beszélte.[169]

Kiss Lajos A jófajták alfejeztben írta a semmirekellőkről, hogyan válhatik valaki önhibájából szegénnyé: Már a gyermekkorban meglátszik, kiből lesz rendes ember, kinek nem jó még a körösztülvaló csontja se. Ha feladják iskolába a rossz kölköt, csak hazulról megy el, de nem az iskolába igyekszik[...] Sok bánatot és keserűséget okoz szüleinek, kik eleinte ütik verik[...] Nagy keservesen ha egy-két esztendőt kijáratnak vele, azután kiadják kanásznak, hátha a jobbik eszét venné elő, de a gazdát nem állja, onnan is hazaszökik. Néha bekap úrféléhez, de onnan is mihamarabb kitörik a szekere rúdja, mert a rábízott dolgot nem hajtja végre, vagy pedig rájönnek, hogy enyves, ragadó kezű. Ismét hazakerül és szülei nyakán élősködik[...]

A komolyabbak közül is sokan elkorhelyeskednek a katonaságnál, ahol elszoknak a dologtól, s mikor kikerülnek, kötéllel sem lehet a tanyán tartani. A városba törekszenek, hogy kedvük szerint duhajkodhassanak. Az ilyeneknek nem kopik a körmük a dologban[...] Éjszaka virrad az ilyeneknek, tyúkot, libát, birkát lopnak, miért aztán a kutyalyukba (tömlöc) kerülnek. Boltot feltörnek, hombárt fúrnak, ház falát kiássák, pulykát, sonkát lopnak[...][170]

A lányok, asszonyok gyakran egy hajba való szalagért, ingvállért, rokolyáért, csizmáért odaadták magukat, a cselédek pedig azért tűrték el gazdáik testi-lelki megalázását, kihasználását, hogy munkájuk legyen. Ez a folyamat nem enyhült, sőt a XIX. század végén erősödött. A nálunk késve jelentkező ipari forradalom hatására a tanyai, uradalmi gazdaságokban a kézi munkavégzést felváltja a gép, így sok nincstelen marad termelőhely nélkül. A folyószabályozásokkal kapcsolatos földmunkák szintén fogynak, megszünnek, innen is kiszorulnak a kétkezi munkások. Nem voltak véletlenek a térségben a föl-föllángoló szocialista zendülések, így Vásárhelyen 1894-ben a Szántó Kovács-féle mozgalom; ill. a rablások, gyilkosságok elszaporodása.

A nők egy része sem volt különb a semmirekellő férfiaktól. Kiss Lajos többek között így jellemezte a mihaszna, szegény lányokat, nőket: [...]igencsak minden hónapban kitelik az esztendő, mert ahol csak lehet, kihúzza magát a dologból. Azon kívül balkezes, ami kezeügyébe kerül, elviszi. Otthon is kilopja apja zsebéből a pénzt a gonosz cselekedetű[...]

Aki tanyára áll el szolgálónak, egyik tanyából a másikba mászkál. Nem a kötelességét végzi, az istállóban a béresek közt van[...] Szidják, pocskolják, még meg is agyalják, de nem ér semmit, hasznát nem lehet venni. Az ilyen lány nagy gond a szülőknek!