Bemutatkozás
 
IRODALOM
NÉPRAJZ
KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA
TANULMÁNYOK
MEGEMLÉKEZÉSEK
EMLÉKÉLESZTÉS
SZENTI TIBOR KÖNYVEI
AZ OSZK MEK INTERNETEN
Hódmezővásárhely Magyar Örökség-díjas
(Budapest, MTA székház, 2010. június 19.)
Kresz Albert fotóművész képsorozata
Szenti Tiborról 2010. november 24-én,
a hódmezővásárhelyi határban.

Párhuzamos élre törés!

(Gondolatok Dömötör Mihály tárlata elé)


Mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy figyelmünket nem tudjuk megosztani, és gyakran csak egy irányba tekintünk. Városunk vonatkozásában is tökéletesen így jártunk két szakma és művészeti ág kibontakozása, majd fölvirágzása során.

Hódmezővásárhelyen a 19. század második felében egyszerre indult el hódító útjára a helyi születésű, kiváló tehetség: Gosztonyi József rajz- és festőművész kibontakozása az 1868/69-es tanévben, a nyolcosztályossá vált Református Főgimnázium rajztanárának munkába lépésével, és 1869-ben jött át Makóról Vásárhelyre Plohn Illés fotográfus, hogy ezt követően fölnövekvő fiával a fényképészetet művészi értékkel telítsék.

Picasso fogalmazta: „A fényképészet éppen jókor jött, hogy megszabadítsa a festészetet mindenféle irodalomtól, anekdotától, még a témától is.”

Városunkban egyszerre indult el a későbbi európai kitekintésű festőiskola, és ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy a világhírűvé vált vásárhelyi fotóművészet fejlődése. A 20. század elején Plohn Józseffel, akihez elsősorban –és ez nagyon érdekes jelenség – a református gazdacsaládok – és Till Viktorral – akihez a katolikus polgári réteg járt – a fotográfiából fotóművészet fejlődött.

Ahogy Tornyai, Endre Béla, Rudnay és mások hatására máig meghatározóvá vált a vásárhelyi festőiskola, amelyhez a többi képzőművészeti ág, valamint a második világháború után az iparművészet, különösen a kerámia- és textilművészet fölzárkózott, Plohnék után éppen úgy bontakozott ki a fotóművészet is az 1910-ben városunkban született Elkán Lászlóval.

Elkán gyermekkorát itt töltötte, 8 évesen Pestre, majd Bécsbe került. Hányatott sorsa végül Párizsba vitte, ahol Lucien Hervéként 1949-ben megismerte Le Corbusiert, a 20. század egyik legmarkánsabb építészét, és 1965-ig szinte „házi fotósaként” egyszeriben világhírűvé vált. Olyan nagyságoknak szolgált, mint Alvar Alto, vagy Walter Gropius.

Ahogy a második világháború után a Vásárhelyi Őszi Tárlattal már visszavonhatatlanul irigyelt gyümölcsöt hozó fává terebélyesedett a képző- és iparművészetünk, kellő fölkarolás hiányában nem ilyen látványosan, de párhuzamosan növekedett az a fa is, amelyet a fotóművészetünk reprezentált. A szintén festőművészként indult Nagygyörgy Sándor természet- és vadászfotóival vált világhírűvé. Eifert János a Természet, a Test, és a Tánc, e három nagy kezdőbetűs „T”-émájával hódított kontinenseken keresztül.

Természetesen minden gondolkodónak, alkotónak vannak elődei, ahogy egyetlen művész sem vonhatja ki magát kora hatása alól. Így van ez Dömötör Mihály fotóművésszel is, aki most ünnepli a 60. születési évét, és tehetséges, szorgos munkával építette be magát kiváló elődei sorába. Korán megismerkedett a fotózással és ettől a szakmától nem is tért el, mert kezdetben, mint tárgyfotós elsősorban a múzeumi követelményeknek kellett eleget tennie.

Itt ismerkedett meg a szórt és surlófények alkalmazásával, a világítás, a fény-árnyékhatások által a téma megjelenítésével, amelyet később, amikor a természet, az épített környezet és az ember: a test és a portré ábrázolása terén elért, az előmunkálatoknak köszönhetett.

Ma nyugodtan mondhatjuk, hogy a fotóművészet legtöbb ágában eligazodik és kiemelkedőt alkot, mert fényképezőgépe hű szolgája maradt, de a képet szemével és szellemiségével jeleníti meg. Ez bizony sugárzó erő, amely egyszerre hat azokra, akiket gyönyörködtet, és azokra, akiket tanít vele. Igazán mindezt akkor fedezzük fel, amikor tárlatának képeit nézzük és hagyjuk, hogy fotói szóljanak hozzánk.

Bevezetőben ezt az élményt ajánlom önöknek. A művésznek pedig további termékeny alkotó évtizedeket, és a vásárhelyi fotóművészeti panteonban minél megbecsültebb hely betöltését.


2010. március 12.

*





GONDOLATOK DÖMÖTÖR MIHÁLYRÓL

(A katalógusába írt szöveg)


A múzeumi rendezvények gyakori látogatója vagyok. Ennek köszönhetem, hogy évtizedekkel ezelőtt, amikor Dömötör Mihály a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársa lett, egy magas, vékony, jóképű fiatalembert sűrűn láttam a tárlatnyitásokon, nyakában jókora fényképezőgéppel, vállán súlyos teleppel, hóna alatt állvánnyal közlekedni a közönség soraiban. Kapcsolatunk lassan alakult, hiszen más-más munkaterületen dolgoztunk és nem volt közös feladatunk.

Mihály képeit először a különböző újságokból, meghívókból, majd a katalógusokból ismertem meg. Kezdetben a nyomdatechnika bizony többször nem hozta ki azt az értéket, amelyet a fölvételei tartalmaztak. Ezt később az igényes kiadványokban lehetett meggyőzően értékelni. Először is föltűnt tárgyi fotóinak mívessége, a beállítás, a megvilágítás, a fény és árnyék megjelenítése, a surlófény vagy a teli fény alkalmazása, színek tompítása vagy megvillantása. Ezek közül midig azt a módszert választotta, amelyik a tárgy legmeghatározóbb felületét mutatták, amely alapján a szakember is biztosan tudott tájékozódni.

A művész sohasem az iskolapadban születik. Ott a szakmát lehet megtanulni. Számtalan kiváló fényképész élt és dolgozik ma is szerte az országban, akik abból élnek, hogy fényképeket készítenek. Nekik elsősorban a téma hűségére kell figyelni. Nagy baj lenne, ha egy személy a portré fotóján nem ismerne önmagára. Csakhogy a művésznek ezen túl is láttatnia szükséges. Elsősorban tudni kell karaktert ábrázolni.

Amikor fotókiállítást nyitok meg, gyakran hangoztatom, hogy a masinák – különösen az automata digitális fényképezőgépek világában –, csak kiváló eszközei a megörökítésnek, de nem látnak az arc mögé. Erre való az az ember, aki a felvevő mögött áll, és azt figyeli, mikor jön el az a pillanat, amikor az arcra, vagy a tekintetbe kiül az értelem, avagy az érzelem. Gyakran csak egy szemvillanás az egész, és ha ekkor lemarad az exponálásról, nem portré, hanem arckép fotográfia születik.

Dömötör Mihályban a művész akkor született meg igazán, amikor a kiállítások megnyitója alkalmából a közönség hangulatváltozásaira, a megnyitó személlyel való kapcsolatra, vagy a műtárgy kiváltotta izgalom, fintor megörökítésére is vállalkozott. Ekkor egy újabb műfaj is fogant benne, amely a múzeumi munka igazi gyümölcsét aratta; hogy ti. mennyire hatott az alkotás a nézőre, milyen benyomások alakultak ki egy tárlat alkalmából az emberben, elégedetten, vagy csalódottan nézte-e a kiállítást? A tárgy és az ember kapcsolata csak azoknak a képein jelenik meg művészi szinten, akik mindkettőt kívül-belül megismerik.

A fényképezés egyszerre tudomány és művészet. A kettő ma már elválaszthatatlanul összeforrt, akár a reneszánszban a műtárgyak létrehozása. Mindkettőt magas szinten kell ismerni ahhoz, hogy valaki igazi fotóművész legyen. Ehhez pedig az örök emberi kíváncsiságra van szükség, amely nem áll meg egy-egy elért eredménynél, hanem tovább kutat és megy a maga útján egyre följebb, a hírnév és a maradandóság felé. Ha ez nem így volna, ha valakiben nem lenne meg a belső tettvágy és célja felé törekvés, az megreked, és a pályatársak a kifáradt versenyzőt akár közvetlenül a cél előtt is megelőzik.

Dömötör Mihály esetében a horizont úgy gyorsult és tágult, ahogy az égitestek futnak pályájukon. Az emberábrázolás mellett megjelent a táj, a természet visszaadása, és az épített környezetünk, amelyben napjainkat éljük. Kiállításaira sajnos nem jutottam el, de élveztem az albumokban megjelent fotóit. Az ő művészetét igazán a Hódmezővásárhelyen megrendezett fotószimpóziumokon láttam kibontakozni. Hozzám ez a város nagyon közel áll, nekem szülőanyám. Mindent rajta keresztül látok és tudatosítok, ez a mércém, amelyhez viszonyítok.

A vásárhelyi fotószimpóziumok jó alkalmak voltak arra, hogy a meghívott országos-, sőt világhírű fotóművészek településemet a legkülönbözőbb előadásmódokban láttassák. A témák közül is leginkább a portrék és a tanyafotók vonzottak, ezek hozták számomra a legnagyobb élményeket. Itt érvényesült Dömötör Mihály többszörös fölkészültsége, amikor épületet kellett tájban és udvari környezetben, belül kemencével, szobai és konyhai részletekkel ábrázolni, amelyben legtöbbször ott van az ember arcával, mozdulataival, testével és lelkével. Látható egyedül és párjával, elöregedve küzdeni, hanyatló életformájának ábrázolásával, ahol szánandó relikviának még az ötágú csillag is megmaradt a múltból. Ábrázolni tudta, hogyan válik a tanya antropomorffá, az ember részévé, akár az állatai, amelyek már nemcsak haszonból veszik körül. Mivel a szomszédjai, a nálánál idősebb családtagjai régen elköltöztek, a jószágai társakká változtak, ahogy népmeséinkben a ló táltossá.

Ki gondolta volna, hogy Dömötör Mihály születésének hatvanadik évét ünnepelheti! Örök ifjú maradt, aki legalább egy évtizedet letagadhatna korából. Nemcsak egészségnek örvend, de megújulni képes. Egyszerre lát és láttat. Az igazi fotóművészek azok, akik még a repedt edényből is ki tudják mutatni az életformát; nemzedékek gyökereit, a létrehozók vágyait, és fölvételeiken mindezt föltárják a szemünk előtt. Ezt a csodát élvezhetjük az ő alkotásaiban.

Isten éltesse sokáig!


Hódmezővásárhely, 2010. január 5.

Szenti Tibor




Dr. Lázár János

polgármester,

országgyűlési képviselő


Hódmezővásárhely

Polgármesteri Hivatal

Kossuth tér 1.


Javaslat: Fotómúzeum létesítésére


Tisztelt Polgármester Úr!


Eifert János és Dömötör Mihály bíztatására és segítségével, azzal a régi tervemmel jelentkezem, hogy Vásárhelyen is létesítsünk fotómúzeumot állandó és időszakos kiállítással. Nem bolondultam meg, hogy most, a teljes gazdasági és társadalmi mélyponton ilyen ötlettel álljak elő. Nem a mának szól a terv, hanem a jövőnek, amikor EU-s pályázatok lehívhatók lesznek, amikor az önkormányzatunknak lesz annyi önrész-fedezete, hogy elindulhat a megvalósítással.


Mire alapozom javaslatomat:


1. A fotó- és filmművészet a 20. században, világviszonylatban végleg elnyerte művészi rangját. Önálló művészeti ággá fejlődött. Ma egy ismert művésztől származó fotó például 50 ezer Ft-nál kezdődik, és felső határa a rangos festmények árával vetekedik. Mivel Vásárhelynek kiváló adottságai vannak fotó- és filmművészet terén, nem maradhatunk le a versenyben; különösen akkor, amikor az átszervezés és felújítás során múzeumi hálózatunk országos rangra emelkedik, és az egyik legerősebb művészeti águnk a fotó csak időszakos kiállításokon szerepel.

2. Szentesen Fridrich János fényírdáját megmentették. Állandó fötótörténeti kiállítóhely lett. A Szentesi Galéria évtizedekkel korábban magához ragadta a kezdeményezését, és az Országos Aktfotó Kiállításnak ad helyet.

Orosházán Müller Miklós fényképésznek önálló emlékháza van − írja Dömötör Mihály, holott fele olyan híres, mint pl. Plohn József.

Szegeden, a Fekete házban: 150 éves a szegedi fényképészet címmel kiállítás látható, egy megvásárolható, kiváló, összefoglaló szakkönyv kíséretében.


A vásárhelyi film- és fotóművészetet országos és nemzetközileg elismert, kiváló művészek öregbítik. Városunk olyan előkelő pozícióban van ezen területen, hogy minket csak a főváros előz meg.

3. Filmművészet


A vásárhelyi filmművészet kimagasló alakja a vásárhelyi születésű, és Pro urbe díjjal kitüntetett, díszsírhelyet kapott Nagy József (Jocó) főoperatőr, aki több mint másfélezer filmet forgatott, ebből szülővárosáról csak velem 29-et, korábban másokkal további félszázat. Játékfilmjeit máig bemutatják, több nemzetközi és hazai díjat nyert velük. Egyike volt, aki a magyar televíziózás operatőri feladatait elindította.

Tanítványa és unokaöccse Halla József folytatja nagybátyja életművét. A Magyar Televízió egyik főoperatőrje, az év elején a városunkról forgatott Főtér műsornak is ő volt az operatőrje. Már kettőjük filmművészetéből külön stúdiót lehetne létesíteni, de intézményesen gyűjteni kellene fontosabb filmjeiket, amelyeket városunkban a VTV is rendszeresen bemutatná. Most diplomázik Sebők Péter, aki elődei nyomdokain jár.


4. Fotóművészet


A Vásárhelyen 1910-ben Elkán László névvel született, majd Budapesten Müller Miklós álnév alatt alkotó, végül Lucien Hervéként 2007-ben Párizsban meghalt világhírű fotóművészünk, aki 1949−1965 között Le Corbusier építész „házi fényképészeként” működött. Fiatalon elhunyt fia: Rodolphe Hervé szintén kiváló fotóművész. (Képei Székesfehérváron az apja fotóival együtt szerepeltek.)

Kálmán Béla Vásárhelyen született, Budapesten vált híressé, és Bostonban telepedett le − írta róla Dömötör Mihály. Az 1980-as években Vásárhelyen kiállítása volt, fotóinak egy részét a Fotó Múzeumnak adta.

Gadányi György szintén Vásárhelyen született. Művészete Pesten, a Nők Lapjánál teljesedett ki. A budai Mátyás templomról készített sorozata kiemelkedő volt, belőle fotóalbuma jelent meg. Fotótörténeti írásai, egyetemi előadásai szintén kiemelkedőek. Életművének feltárására a Fotóművészeti Alap pályázatán 2005-ben 1.302.000 Ft-ot kapott.

Plohn Éliás (Illés) (1833−1911), és fia: Plohn József (1869−1944) fényírdából alkottak fényképész műtermet. Mindkettőnek számos, rangos fotóját őrzi a Tornyai János Múzeum, de a lakosság is. Országos hírűvé vált Józsefnek a ’48-as portrésorozata, de a Múzeum pályázatokon nyert pénzekből több néprajzi és helytörténeti felvételét is kinagyíttatta, bekereteztette. Ezeket még nem is ismeri a közönség!

Till Viktor (1877–1945) fényképész. A város másik legnagyobb, a 20. század első felében dolgozó, agyonhallgatott fotóművésze. Hozzá az értelmiség és a parasztságunk rangos része járt, akik nem Plohnt részesítették előnybe. Szobrásszá vált lányával színes technikát is ő alkalmazott először városunkban. 1810-ben Párizsban portréit aranyéremmel jutalmazták.

Lusztig Imre (1924−2003.) Vásárhelyen született és halt meg. Plohn József segéde volt. A János téren lévő műtermében haláláig dolgozott. Portréi és ballagási tablói a második világháború után a legkiválóbbak voltak. Üveglemezes, nagy kamerával dolgozott mindig, akár Plohn Illés és József. Plohn után ő örökítette meg a város legtöbb értelmiségét.

Nagygyörgy Sándor (1933−1993) Református lelkészcsalád sarja. A Bethlen G. Gimnáziumban érettségizett. Festőművészből vált világhírű fotóművésszé. Párizstól Új Delhiig a világ tucatnyi nagyvárosában volt természetfotóinak elismeréssel fogadott kiállítása. Balázs Béla díjas, Érdemes Művész, a Hubertus Kereszt arany fokozatát, a Magyar Fotóriporterek Kamarájának nagydíját és más, főleg nívódíjakat kapott.


Eifert János. A világot beutazta és nagyon sok fővárosban volt ünnepelt kiállítása. Vásárhelyhez egy napig sem volt hűtlen, amikor kérik, rendelkezésére áll városunknak. Öt gyermek apja. Magáról így írt:

1943. május 8-án született Hódmezővásárhelyen. 1960–1977 a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa. Fotózni 1968-ban kezdett. 1985-től készít diaporámákat. Műveivel a világ rangos nemzetközi diaporáma-fesztiváljain számos, díjat, grand prix-t nyert. Szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.150 önálló kiállítása volt, 650 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 33 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze.


Dömötör Mihály, városunk szülöttje, napi kapcsolatban van Vásárhellyel. 1980 óta dolgozik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Valamennyi Vásárhelyi Fotószimpóziumon részt vett. Itt fölsorolhatatlan, hány könyvben, albumban és katalógusban szerepeltek fotói. 2009-ben jelent meg önálló Íróportrék kötete és az Árnyképek c. kiállítása július 12-ig volt látható a Kass Galériában. Különösen jelentős a tárgyfotó művészete. A 60. születésnapjára Hódmezővásárhely Önkormányzata Signum orbis honorantis kitüntetéssel jutalmazta, és az Alföldi Galéria valamennyi földszinti termében, folyosóin kiváló életmű kiállítása nyílt meg.


Baranyai Antal  1973. április 5-én, Szegeden született. Vallomása magáról és művészetéről: „Hódmezővásárhelyen nőttem fel, ahol már gyermekkoromban meghatározó volt a természet szeretete. Általános és középiskolámat Hódmezővásárhelyen végeztem, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem diplomát biológia-környezetvédelem szakon. Természetfotósnak vallom magam.



Tagja voltam '97-ben az Első Magyar Transzgrönlandi Expedíciónak, mint fotós. Az itt készült filmünket a Magyar TV és a Spektrum Televízió is műsorára tűzte. Nagyon szeretem az északi tájakat, háromszor jártam Lappföldön is.

Fotózok lovakat, főként a fogathajtó sportot. Igazi kihívást jelent számomra egy-egy jó felvétel elkészítése, legyen az természet vagy lovasfotó. Tíz év alatt több ezer felvételt készítettem lovakról és több mint ezer fotóm jelent meg különböző kiadványokban. Könyvekben, naptárakban, céges katalógusokban publikálják fotóimat: Lovas Nemzet, Lovas Élet, Lovas Futár, Nemzetközi Lovasmagazin, Fogathajtó Kalendárium.

Fotókiállításaim "Lovakról képekben" címmel az ország lovas régióiban, a következő városokban kerültek megrendezésre: Hódmezővásárhely, Szeged, Kecskemét, Budapest, Szilvásvárad, Jászkarajenő, Kerekegyháza, Tiszakécske. ’98-ban elnyertem az Ezüstgerely díjat, amely a sportfotósok egyik legrangosabb hazai megmérettetése volt.

Jelenleg vállalkozóként dolgozom, cégem neve Komplex Reklámstúdió Kft., arculattervezéssel foglalkozunk, kiadványokat készítünk, weboldalakat tervezünk.

TERMÉSZETFOTÓ KIÁLLÍTÁSOK:

Hódmezővásárhely: Lovakról képekben Vásárhely főterén 2007.

Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhelyi kőfalon innen és túl 2006.

Kecskemét: Fűzfa az árterek fája 2006.

Szeged: Csongrád Megyei természetfotósok kollektív kiállítása 2006.

Hódmezővásárhely: Madarat tolláról.... 2006.

Hódmezővásárhely: Négy évszak (Őszi hetek) 2005.

Zalaegerszeg: Harmónia a természetben 2005.

Budapest: Premier 2005.

Szekszárd: Természeti pillanatok 2004.

Hódmezővásárhely: Természeti pillanatok 2004.

Hódmezővásárhely: Harmónia a természetben 2003.

Hódmezővásárhely: Természeti pillanatok 2003.

Zalaegerszeg: Transzgrönlandi Expedíció 2001.

Szeged SzögArt Galéria: Transzgrönlandi Expedíció 2000.

Budapest Természettudományi Múzeum: Transzgrönlandi Expedíció 1999.

Szigetszentmiklós Művelődési Központ: Transzgrönlandi Expedíció 1999.

Kalocsa: Transzgrönlandi Expedíció 1999.

Szeged: Természetes képek 1998.

TAGSÁGOK:

Magyar Madártani és Természetvédelmi
Egyesület

naturArt
Magyar Természetfotósok
Szövetsége: elnökségi tag

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete:
fotóművész

DÍJAK, ELISMERÉSEK:

1996. Találkozás a természettel

Az év természetfotósa: különdíjak

1997. Az Első Magyar Transzgrönlandi Expedíció fotósa

1998. Ezüstgerely díj

Sportfotó kategória - I. helyezett

1998. Találkozás a természettel

Az év természetfotósa: Dr. Tildy Zoltán díj

1998. Találkozás a természettel

Az év természetfotósa: madarak és viselkedésük kategória II. díj

*


Emlékeztetek arra, hogy a városban működő Mezőgazdasági Főiskolának 260 db. 50x70 cm. nagyságú, paszpartuba helyezett fekete−fehér dokumentumfotót ajándékoztam azzal a megkötéssel, ha valaha városunkból elkerülne a főiskola, vagy megszűnne, ezeket a képeket a város tulajdonában lévő Tornyai János Múzeum kapja meg. A többször kiállított fotók ma már pótolhatatlan helytörténeti értékkel bírnak, tekintve, hogy azóta lebontott tanyákat, tanyai épületeket és elhalt gazdák portréit tartalmazzák.


5. Városunkhoz szorosan kötődő, híres fotóművészek:


Kunkovács László néprajzi fotóival szintén bejárta a világot. Mindenütt a magyarság ősi gyökereit keresi. Tibettől Erdélyig végigfotózta a magyarság őstörök és kun ágának sztyeppei vándorútján álló „kőembereket”: áldozati szobrokat. Vásárhelyen két gyűjteményes kiállítása volt. Az egész vásárhelyi határt bejárta, és páratlan, ún. ősépítményeket sikerült neki fotózni. Részt vett több Vásárhelyi Fotószimpóziumon. Életművének vásárhelyi korszakára eső fotóit szeretné fölajánlani városunknak, ha itt állandó kiállítást kapnának. 1996-ban Balogh Rudolf díjas. (Ez a legnagyobb szakmai elismerése a fotósoknak.) Eddig három fotóalbuma jelent meg.

A Vásárhelyi Fotószimpózium résztvevőiként kiemelkedőt nyújtott Kresz Albert, akinek a vásárhelyi tanyafotóiból külön kiállítást rendeztek Vásárhelyen, Budapesten, Aszódon, Gödöllőn; hívják Párizsba és Bécsbe. Ezekből a képekből 2009-ben Pesten fotóalbuma jelent meg. Világhírű művész, amerikai egyetemen is tanított.

Tóth József „Füles” a MAOE Fotóművészeti Tagozat elnöke, több fotóalbum, nagyon sok önálló kiállítás és díjak jelzik munkásságát. Itt már csak fölsorolom, hogy a Vásárhelyi Fotószimpóziumon rendszeresen részt vett még Baricz Katalin, Patyi Árpád, Szél Ágnes, Balla András, Gránitz Miklós, Módos Gábor, Oravecz Attila, Siklós Péter, Benkő Imre, Dozvald János, Fejér István, Horvát Dávid, Iskander Bahget.



Ők éveken keresztül zsűrizett és kiállított fotóikat hagyták városunkban. Már ez a kollekció olyan rangos gyűjteményt tesz ki, amely maga megérne egy külön múzeumot. A fenti nevekből és a hozzájuk fűződő adatokból érzékelni lehet, hogy városunk páratlanul gazdag a fotóművészet területén, amely a tárgyfotózástól a természet- és sportfotón, portréfotón stb. keresztül a diaporámáig valamennyi ágazatot mesterfokon érinti.

Most, amikor önkormányzatunk arra kényszerül, hogy tanintézmények összevonásával épületeket ürítsen ki, esetleg lehetne arra gondolni, hogy egy arra alkalmas üres intézményi helyen megnyitná az ideiglenes fotómúzeumot. Az átalakítás miatt bezárt Tornyai János Múzeum helyett addig is lenne egy rendszeresen nyitva tartó, és sok ember érdeklődésére számot tartó múzeumunk, amelyet később szakmailag és műszakilag megfelelően tovább lehetne fejleszteni, esetleg újat építeni. Talán pályázni is könnyebb, egy már meglévő intézmény korszerűsítésére, mint új megvalósítására.

Végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenem, hogy a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában dr. Gaálné Gaál Györgyi tanárnő évek óta magas színvonalú média- és fotóoktatást végez. Tanítványai rangos országos díjakat hoznak haza, amely jelzi, hogy − és először kell leírnom − a Vásárhelyi Fotó és Filmművészeti Iskola fölívelőben van, komoly utánpótlással. A jövő nemzedék számára egy Fotómúzeum a fiatalok nevelését is szolgálná, akár az Emlékpont Múzeum.


Hódmezővásárhely, 2009. július 2. – 2010. március 16.

Tisztelettel köszönt:

Szenti Tibor



Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!