Szenti Tibor:

HERCZEG MIHÁLY LEVÉLTÁRIGAZGATÓRA EMLÉKEZÜNK

(Megjelent: a Délvilág 2011. aug. 31-i számában, dr. Lázár János polgármester aláírásával.)

Ritka típus, aki önmagát alkotja meg. Herczeg Mihály ebbe a nemes embercsoportba tartozott, ezért övezte tisztelet és megbecsülés. 1926-ban Békéssámson határában, paraszti családban született. Ez és a természet közelsége, benne a föld szeretete egész életét meghatározta. A kisbirtoktól való erőszakolt megválás az egész családra kihatott. Nem véletlen, hogy a rendszerváltoztatás után megalakuló Városi Önkormányzatban képviselőként a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Szolgáltatási Bizottság tagjaként szolgált.

Elemi iskoláját Orosházán kezdte, majd a vásárhelyi családi házból folytatta. Továbbtanulásról szó sem esett. "A tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát" - írta egyik önéletrajzában. A jó képességű fiút osztálytársai arra sarkallták, hogy jelentkezzen a gimnáziumba. Itt érte a háború. A leventéket elvitték, ő utánuk ment, de már nem találkozott velük. Az ostromot Mátyásföldön élte át. Hadifogságba került. Megszökött, elfogták, de a kivégzés elől az ukrán tiszt futni hagyta. "Ekkortól hittem a Gondviselésbe" - vallotta.

1946-ban érettségizett, de másnap visszament a tanyájukra dolgozni. Cselekedete példaértékű volt. 1947-ben Szegeden beiratkozott "mezei" jogásznak. Télen előadásokat hallgatott, tavasztól a tanyai munkavégzés közben vizsgázni járt. "1949 után pokollá vált az életünk" - fogalmazta, és 6 szemeszter után otthagyta az egyetemet. Szüleit "szabotálás" vádjával bebörtönözték, fiukat katonának vitték. Hazakerülve raktári munkásként zsákolt.

1952-től Mátyáshalmon, Kenyerehalmon és Csomorkányon képesítés nélküli tanítóként élt, és utóbbi helyén évtizedig tanított. Az Árpád-kori templomrom mellett élni újabb mély változást váltott ki benne. Az eke kivetette emberi csontok, edénytöredékek egyre mélyebben érintették, és rohamosan kezdte fölfedezni azt a világot, amely helytörténelmünk hősi és szomorú részét egyaránt föltárták előtte. Néprajzi tudása és publikálása szintén mintaértékű.

Megnősült, két fia és lánya született. Levelező hallgatóként biológia-földrajz szakos diplomát szerzett. Szakdolgozatát már Vásárhely gazdasági földrajzából írta. Ettől kezdve helytörténeti írásai jelentek meg a helyi újságban. 1964-ben városi iskolába helyezték. Két miniszteri dicséretbe részesült, és igazgatóhelyettessé választották. A Hazafias Népfront munkájába bekapcsolódott, de a helytörténeti kutatás már életformájává vált. Kutatási eredményeit a Vásárhelyi Tanulmányok sorozatban közölte. Elindult a várostörténeti monográfia írása is, amelyben kezdetben előtanulmányok születtek. Huszonöt évi tanítás után, 1976-ban a Cs. M. Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltárában 1986-ig igazgatóként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után évekig a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményét gazdagította.

A kutatás és közlés eredményessége tudóssá és élő lexikonná változtatta, aki otthon mozgott a Károlyi, valamint a Csongrád és Békés megyei levéltárakban. Hatalmas életművet hagyott ránk, amely közel 200 publikációt tartalmaz, köztük több önálló könyvet. Kiemelkedőt nyújtott az új kiadású várostörténeti monográfiában, a gróf Károlyi család uradalmi gazdálkodásának föltárásában, a Szántó Kovács agrárszocialista mozgalom dokumentumgyűjteményében, A Somogyi Könyvtár Füzeteiben, a Móra Ferenc Múzeum évkönyvében; a Tanulmányok Csongrád megye történetéből, vagy az Orosházi tanyavilág átalakulása c. tanulmánykötetben, továbbá a Vásárhelyen épült munkásházak történetének föltárásában, a Vásárhelyi leventék háborús kálváriája c. kötetben, a Szeremlei Társaság évkönyveiben, és a Hódmezővásárhelyi Életrajzi Lexikon szócikkeiben.

A Pálinkafőzés Hódmezővásárhelyen, vagy a több nyelven megjelent Hódmezővásárhelyi paraszti ételek pótolhatatlan értéket képviselnek. Idős korára visszatért szűkebb lakóhelyének történeti földolgozásához, így született meg A városrész, ahol éltem... Susán, Lóger és Lakhat története, a Kisvállalkozások Susánban, vagy a Susáni szótár 99 szemelvénye.

1973-ban Kiváló Tanár, 1992-ben Pro Urbe, 1997-ben Péczely Attila-díjat kapott, 2001-ben Hódmezővásárhely Díszpolgára kitüntetésben részesült. 1995-től munkatársa a Révai új Lexikonnak. 1960-tól tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, 1977-től a Magyar Néprajzi Társaságnak, és 1991-től haláláig a Szeremlei Társaság elnöke.

Mint tanító a vásárhelyi tanyavilág lámpásaként kezdett világítani, majd fénye országos rangú helytörténet-íróként fáklyatüzet árasztott, és halálával sem hunyt ki. Lángja itt izzik tovább azok között, akiket segített, és akiket az igaz lokálpatriotizmus fényes ösvényén Ő vezetett.

*

(Elhangzott: dr. Kószó Péter alpolgármestertől, a Szent István templomban, a búcsúztatáskor.)

Horváth Imre egyik versében így szól hozzánk:

"Iszonyú, hogy elporlad a testem,

és hogy elszáll a lélek,

hogy a halálnak horga ma

vagy holnap már könnyen elérhet,

mégsem fürdöm őrületben,

mint Hölderlin és annyi társam,

mert olyan népből születtem,

mely bízik a feltámadásban."

TISZTELT MISKA BÁTYÁM!

Engedd meg, hogy a köztünk és városod közötti mély emberi, baráti kapcsolat alapján így szólítsalak most is, amikor búcsúzunk tőled; de nem örökre, mert a Te szellemi értékeid változatlanul itt élnek köztünk, akik e helység történelmének föltárását szívügyünknek tekintjük.

Hivatalok, magánemberek, helytörténeti kutatók naponta fordultak hozzád, amikor valamilyen különleges, vagy ismeretlen adatra, eldöntendő kérdésre keresték a választ. Élő lexikonja voltál városodnak, pedig az egykori Monarchia egyik legnagyobb területű helységének történelmében nem könnyű eligazodni, hiszen járás nagyságú volt. Ráadásul, a török aluli felszabadító háború idején levéltárunk elégett, vele középkori történelmünk jelentős része odalett. Elődeiddel és kortársaiddal hangyaszorgalommal kutattad a múltat, hogy az üszkös szellemi romok alól kiválogasd a megmaradt értékeket.

Hihetetlen szorgalmadnak, ösztönös ráérzésednek, és az előkerült adatokból mozaikként összerakható tényeknek köszönhetően, sok olyan rejtélyt oldottál meg, találtál új értékeket, amelyek mind a nevedhez kötődnek. A helyi történelmünk aranymosója voltál, aki fényessé tette Hódmezővásárhely és környékének múltját. Kis kerted is Aranyágban volt, amely annyi békét nyújtott neked, és a paraszti lét értékeit tartotta benned.

Nem véletlen a szerencsés találkozás a kutatás és az elhivatottság között. Kisparaszti származásod megtanított arra, hogy egykor ezt a világot a föld szeretete építette, és nem volt esetleges, hogy ebben az Isten háta mögötti pusztaságban: Hód-Vásárhelyen és Csomorkányon - szíved két szeretett településén - a Hunyadiak alatt ősapáid szorgalma következtében mezőváros született.

Ugyancsak a paraszti sorba tartozásnak, és a hozzá fűződő ismereteknek köszönhetted, hogy a történelmet és a néprajzot kiválóan ötvözted. A Kiss Lajos emlékkönyvben írt "A szállítás és közlekedés eszköze Hódmezővásárhelyen a 19-20. században", továbbá a "Hódmezővásárhelyi paraszti ételek" vagy a "Pálinkafőzés Vásárhelyen" azt a világot tükrözik, amelyben életed kezdődött és fejlődött.

Szociális érzékenységed jelzi a kisemberek életmódjának megismerését és bemutatását. Egyik életrajzodban írtad, hogy "Publikáltam a cselédviszonyok változásait a feudalizmusban 1848-ig, majd később 1914-ig. Írtam a Vásárhelyen épülő munkásházak történetéről, majd a 19. század végi, 20. század eleji lakásviszonyokról." Ezek a tanulmányok a nincstelenek több évszázados küzdelmére és hátrányos helyzetére világítottak rá.

Sokrétű érdeklődésedre és jelentős ismereteidre jellemző, hogy többek között írtál "A *kékcédulás* választás Vásárhelyen" politikai csalásáról, vagy a finn író kapcsolatáról az "Arvi Järventaus és Hódmezővásárhely" címmel, arról a különös emberről, aki a Nagy Sándor utcában két hónapot töltött a város elöljáróinak vendégeként.

Korunk elembertelenedő világában fölmerül a kérdés, hogy a biológia-földrajz szakos tanár hogyan küzdötte föl magát a történelemírásban? Hogyan tudta legyőzni szenvedéseit, amikor családját megfosztották vagyonától, bebörtönözték, őt egy darabig segédmunkásként alkalmazták és elválasztották a földtől? Akit a második világháború ifjú legényként halál közelbe kényszerített, miként tudott mégis talpra állni?

Minden ilyen életműnek két alapvető támasza van. Az egyik a család. A kiváló feleség, aki pályatársad és munkatársad is volt, no meg a két fiú és lánygyermeked, akik szerettek, és unokákkal áldottak meg.

Miska bátyám, a másik támaszt az isteni gondviselésben találtad meg. Szorongatott, háborús fogságod idején, különös szabadulásod győzött meg, hogy van egy olyan erő, amely az ember fölött áll. Aki hisz benne, megmenekül és fölmagasztosul. Mélyen vallásos voltál. E templom falai között feleségeddel együtt, emberöltőn keresztül vetted magadhoz a szent ostyát. Halálod előtt még egy hónappal botra támaszkodva, a korlátba kapaszkodva jöttél a reggeli szentmisére. Életedben talán akkor jártál utoljára e falak között, de már sejthetted, hogy Vilmos atya utolsó föloldozásával rövidesen ide térsz vissza, örök nyugalomba.

Assisi Szent Ferenc versidézetével búcsúzom tőled:

"Tégy engem békéd eszközévé,

Ki megbocsát, és viszonzást se vár;

Csak adni magam - nem kérve, hogy kapjak:

Örök életre így szül a halál!"

Teremtőd már kijelölte számodra a helyet birodalmában. Szellemeddel onnan segíts minket továbbra is. Isten áldjon haló porodban.

Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!