NEKROLÓG

A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség hívei és meghívott vendégei 2009. december 12-én este, az egyik legnagyobb vallási örömünnepük, a hanuka alkalmából, a Péczely Attila Zeneiskola Koncerttermében gyülekeztek. Gyönyörű imádság és zsoltár hangjaira meggyújtották a menóra két gyertyájának szent lángjait.

Az első sorokban ott ült egy megfáradt ember, Vanderstein János, akinek könnyein tükröződött vissza a fény, és pár órára feledést hozott élete megannyi megpróbáltatására. Bár szívszorításaira panaszkodott, a Sabbathsong Klemzer Band zenéje enyhítette fájdalmát, és akkor még senki sem gondolta, hogy lelke utoljára telik meg szeretettel, amelyet gazdagon árasztott az őt szeretők között, magát égetve, akár a fogyó gyertyaláng.

A következő nap már a Szegedi Belgyógyászati Klinika intenzív osztályán, mély altatásban küzdöttek az életéért, amely lassan szivárgott a meggyötört szívből. Többé nem láthatta a hanuka fényeit, csak az elcsöndesülő test még fogható jelei adták tudtul, hogy elkészülődik. Pár nap múlva, egy könnyeitől fuldokló női hang telefonon közölte, hogy "Édesapám hajnalban elment..."

"Mily jó a szereteted, Istenem, emberfiak szárnyad árnyékában találnak menedéket!" - hirdeti Jahve dicsőségét a reggeli ima, amelyet többé nem ejthet ki szája, de tudjuk, hogy ez az istenfélő ember már az ő oltalmában, az Igazak között gyújtotta meg a menóra további lángjait. Halálát nem kísérte földrengés, orkánszerű vihar, a hihetetlen hír valódisága csak az őt szerető százak és ezrek lelkében okozott örökös törést. Ki volt ez a tiszteletre méltó ember?

Vanderstein János mindkét szülői ágról ősi zsidó családban, 1940. március 13-án, Hódmezővásárhelyen született. Édesapja a város egyik legkeresettebb iparos embere volt, aki hajnaltól késő estig, nehéz fizikai munkát végezve küzdött a családjáért. Két gyermeket, Zsuzsát és Jánost nevelte. Példás polgári életet éltek, amelyet 1944 nyara szakított meg. Az apát munkaszolgálatra, szeretteit haláltáborba hurcolták. A nagymamát jeltelenül elhamvasztotta a krematórium, a család a holokauszt poklának bugyraiban vergődött.

Amikor a megfogyatkozott család ismét találkozott, az égő sebeket gyógyítgatva, a gyerekeket az iskolák államosításáig a Zsidó Hitközség iskolájába járatták, az apa pedig szobafestő munkával kereste kenyerét. János az általános iskolát a Szent István téren fejezte be, majd csatlakozott édesapja kenyérkeresetéhez. Szobafestő és mázoló szakmából szerzett oklevelet. Mesterként négy évtizedig dolgozott, és 1997 áprilisában ment nyugdíjba.

Sohasem gyűjtött vagyont, csak tisztességes megélhetésre törekedett. Felekezeti és társadalmi hova tartozág nélkül, mindenkin segített. Ezzel sok barátot és tisztelőt szerzett. Egyik példaképe a felekezet mintaembere, Deutsch Béla belgyógyász főorvos volt, akit a városban a "szegények orvosaként" tiszteltek. Vanderstein János a szüleit sorra elvesztette, de hűséges felesége, Rozika, Péter fia és Noémi lánya, majd három szép unokája megteremtették számára a harmonikus családi életet.

Az Izraelita Hitközség tagjaként széleskörű közéleti és egyházi tevékenységet folytatott. Toleranciája, kompromisszumkészsége, tárgyalóképessége, a közösségéért csendes, szerény, de szüntelen serény munkálkodása kiváló eredményeket szült. Amikor a második világháborút követően bekövetkezett vallásüldözés időszakában félelemből, vagy egzisztenciaféltésből sokan még a templomot is elkerülték, Vanderstein János negyed évszázadig állt az Izraelita Hitközség élén. Elnökként fő feladatának tekintette a holokauszt során megfogyatkozott zsidó hívek összetartását, és ha szükséges volt, szociális segítését. Ez alatt hozzá fűződik a zsidótemető mintaszerű gondoztatása, az ősök tiszteletének ápolása.

A vásárhelyi zsidóközösséget az is sújtotta, hogy az elárvult zsinagógát és iskolaépületet már nem tudták fönntartani. A templom városi tulajdonba került, az iskolában viszont vallásgyakorlásra alkalmas ima- és közösségi termet hozatott létre. 1990-ben ösztönzésére megalakult a Magyar-Izraeli Baráti Társaság, melynek 1994-től haláláig elnöki szerepét töltötte be. Ekkor alakult ki az a helyi ökomenikus kapcsolat a zsidók és keresztények között, amely minden demokratikus polgári államalakulat alapvető értékmérője, hogy egymás kultúráját és emberi tisztességét megismerve, soha többé, senki számára se legyen vészkorszak. 1994-ben társrendezőként a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok négynapos országos találkozóját szervezte meg. Ezt követően többnapos, országos ankétok követték egymást városunkban.

A Hitközség és a Baráti Társaság elnökekén példaértékű, gyümölcsöző együttműködést alakított ki Hódmezővásárhely város vezetésével, a történelmi egyházak képviselőjével, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségével és az Izraeli Állam Nagykövetségével.

Tagja volt a Történelmi Emlékbizottságnak. Elévülhetetlen érdemei vannak a Második Világháborús Emlékkönyv és emlékmű létrejöttében, a zsidó áldozatok neveinek felkutatásában és megörökítésében. Minden évben, június utolsó hétvégéjén, az ő aktív szervezőmunkájával és hathatós közreműködésével rendezte meg a Hitközség a vészkorszak hódmezővásárhelyi áldozataira emlékező programsorozatát, a mártír istentiszteletet és a zsidó elszármazottak bensőséges találkozóját.

Hitközségi elnökségének idején, aktív segítségével alakította ki városunk 2004-ben, az egykori Zsidó Iskola helyén, a vidéki Magyarország első állandó holokauszt kiállítását, amely máig példátlanul nagy érdeklődést és látogatottságot vált ki. A Hitközség számára megfelelő ima- és közösségi termet, valamint egy irodahelyiséget hoztak létre. Ekkor került folyamatosan sor az ország tizedik legnagyobb és legjelentősebb zsinagógájának méltó fölújítására. Életének talán legfelemelőbb perceit élte át, mikor az újraavatott zsinagógába bevihette és elhelyezhette a fölszentelt Tóratekercset.

Mind a felújított zsinagóga, mind az állandó holokauszt kiállítás gondnoki feladatait is végezte. A látogatók tízezrei számára, akik még a tengeren túlról is érkeznek, templom- és kiállításvezetést éppen úgy végzett, mint a zsidó vallás, kultúra és hagyományok elemeinek szakszerű, rövid ismertetését. A kiállítóhelyre ellátogató diákoknak a vészkorszak túlélőjeként tartott hiteles, rendhagyó történelmi tanórákat. A zsinagóga és a kiállítás megnyitását követően haláláig a jó gazda gondosságával, féltő és őrző szeretetével, Isten és egyház iránti mély alázatával vigyázott a visszakapott értékekre.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 1997-ben Signum Urbis Honorantis, majd 2007-ben Pro Urbe Hódmezővásárhelyért kitüntetéssel díjazta a városért és a közösségért végzett szolgálatait. Vanderstein János Vásárhely számára egy személyben a Zsidó Polgárt is jelképezte. Mintakép marad minden értéktisztelő ember számára.

A zsinagógában óra mutatja azt az időt, amikor a vásárhelyi zsidóságot 1944-ben elhurcolták. A pokol tette mozdíthatatlanná a mutatókat. Bennünk, akik Vanderstein Jánost szerettük és tiszteltük, egy másik, láthatatlan óra is megállt 2009. december 17-én, 5 óra 45 perckor, amikor a klinika igazolása szerint, beteg szíve örökre megpihent. Családjában életfája, küzdelmes sorsában emléke, a mennyben lelke örökké élni fog!

Szenti Tibor

író, néprajzkutató,

a Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító tagja

Copyright © Szenti Tibor. Minden jog fenntartva!